2015. november 25., szerda

Las Puertas II.évad 2.rész

Cris

   Hitetlenkedve néztem a karjaimban tartott nőre. El sem akartam hinni, hogy végre az enyém lehet. A szívem hatalmasat dobbant, mikor bevallotta, hogy ő is kíván engem. Nem tudtam ellenállni a csábításnak, így az ölembe kaptam és csókunkat nem megszakítva az ágyhoz sétáltam vele. Óvatosan letettem az ágyneműre és fölé másztam, de nem csináltam semmit, csak néztem. Időt akartam hagyni neki, hátha meggondolja magát, de nem tette. Pillantásommal fogva tartottam a tekintetét és egyedül akkor voltam hajlandó elengedni, mikor szempilláit összezárva elpirult.
 - Olyan gyönyörű vagy - hajoltam a füléhez és somolyogva vettem észre, hogy teste libabőrös lett a leheletemtől. - Soha nem láttam még nálad szebb nőt.
 - Cristiano, ne hozz zavarba - motyogta.
 - Nem azért mondtam - csókoltam végig az arcát, a nyakát és végül a mellkasát. - Csak szeretném, hogy tudd mit gondolok rólad - húztam arrébb a fogammal a mellét takaró egyik háromszöget, majd ugyanezt a mozdulatot megismételtem a másik oldalon is. Zene volt füleimnek mikor meghallottam kapkodó légvételét. Mosolyogva nyaltam végig a borsónyira zsugorodott bimbóján, hogy aztán az egészet a számba véve az őrületbe kergessem vele a kezeim közt vergődő nőt.
 - Kérlek - suttogta halkan, száraz, rekedt hangon.
 - Mire kérsz Kicsim? - folytattam az utamat lefelé a lapos hasára, ahol körbe nyaltam a köldökében csillogó díszt. Megőrjített a látvány. Le kellett hunynom a szemeimet és mélyeket lélegeztem, hogy meg tudjam őrizni az önuralmamat. A hónapok óta gyűlő szexuális energia egyszerre akart kitörni belőlem, de nem engedhettem. Lassan, élvezettel akartam magamévá tenni Anát, hiszen az ikrek fogantatása óta nem volt senkivel. A finn képének felvillanása az agyamban sikeresen lehűtötte a kitörni készülő vulkánomat. Újra az alattam fekvő nőre tudtam összpontosítani.
 - Cris - homorította be a hátát mikor kezemet a combjai közé csúsztattam és tenyeremet rásimítottam a csupasz szeméremdombjára.
 - Mindjárt Szerelmem, mindjárt - csókoltam meg a lába közt, amitől egy kisebb sikoly hagyta el ajkait. Vigyorogva figyeltem, ahogy a kezeivel belemarkolt az alatta lévő ágyneműbe és megcsavarta azt. Teljes erőbedobással dolgoztam azon, hogy tökéletes kielégülésben legyen része, ami néhány pillanat múlva be is következett. Anabell egy kéjes nyögéssel adta tudtomra, hogy sikerült a tervem. Vissza másztam fölé és jó alaposan megcsókoltam. Akartam, hogy érezze a saját, édes ízét amitől még inkább beindultam. Térdemmel szétfeszítettem a combjait és mielőtt visszatért volna a gyönyör kapujából, magamévá tettem.
- Istenem, de szűk vagy - sóhajtottam fel, mikor megéreztem a szoros izmokat. - Majdnem olyan, mintha én lennék az első - leheltem a fülébe majd óvatosan mozogni kezdtem. Rettenetesen koncentrálnom kellett, hogy ne élvezzek el azonnal, mint egy kezdő. A helyzetemet csak súlyosbította, hogy Ana, lábait a derekam köré kulcsolta, míg kezeivel közelebb húzott magához és körmeit a vállaimba mélyesztette. Igazi vadmacska lett belőle az ágyban. Büszkeség töltött el, hogy ezt én tudtam kiváltani belőle.
 - Cris, én megint... - halt el a hangja, de nem is kellett volna mondania semmit, mert a teste újból ívbe feszült miközben a hüvelyizmai olyan erővel fogtak satuba, hogy ha akartam volna sem tudom tovább húzni a saját beteljesülésemet. De nem is akartam. Anabell nevével a számon adtam meg magam a gyönyörnek, amihez foghatót még soha nem éreztem.
Néhány pillanat múlva mellé gördültem és a derekát átkarolva magamhoz húztam. Elégedetten fúrtam az orromat a hajába és beszívtam a semmihez nem hasonlítható "Ana illatot". A csend úgy vett minket körbe, mint egy puha takaró. Mosolyogva figyeltem, ahogy a lány az ujjaival mindenféle geometriai formákat rajzolt a mellkasomra. Mikor egy csiklandósabb részhez ért, felnevettem és összerándultam.
 - Elég - fogtam le a kezeit.
 - Miért? - pislogott rám ártatlan szemekkel, de a mélyükre nézve ott csillogott bennük a huncutság.
 - Mert ha így folytatod, akkor kénytelen leszek megint a magamévá tenni - emeltem fel az állát és nyomtam egy csókot az ajkaira. Elégedetten vigyorodtam el, mikor láttam, hogy az arca, pirossá változott a mondatom után. - Imádom, hogy még ezek után is el tudsz pirulni - simítottam ki egy kósza tincset az arcából. Röhögve kaptam el a tenyerét és öleltem magamhoz, amikor megpróbált megütni. Újabb csókokkal térítettem el a szándékától, majd percekig feküdtünk összebújva. A gondolat, ami már hetek óta foglalkoztatott, egyre erősebben kezdett keringeni az agyamban, míg végül szabad utat talált a számhoz.
 - Költözzünk össze!
Idegesen figyeltem, ahogy Ana arcán az izmok megmerevedtek. Felült mellőlem és megigazította a félre tolt fürdőruháját. Beletúrt a hajába, de mikor nem tudta egybe gereblyézni a hosszú szálakat, kibontotta a fonatot és megpróbálta újra fonni. Kimeredt szemekkel figyeltem a mozdulatait, mert még mindig megbabonázott hajának hosszúsága.
 - Ne - állítottam le és a szabad kezemmel kibontottam a selymes tincseket. - Tudod, hogy mennyire imádom a hajadat - túrtam bele és engedtem, hogy a lágy szálak csúszkáljanak az ujjaim közt. - Annyira finom és olyan jó illata van - emeltem az orromhoz és elvesztem az érzésben amit ez a mozdulat nyújtott.
 - Cris - nézett rám Ana kétségbeesetten. - Mond, hogy csak vicceltél?
 Pár pillanatig eltartott, míg leesett, hogy mire érti, de aztán megráztam a fejemet.
 - Nem Ana, komolyan gondoltam. Szeretném, ha ide költöznétek.
 - De miért? Miért nem jó ez így neked?
 - Mert alig látlak - ültem fel most már én is. - Úgy akarok lefeküdni és felébredni, hogy itt vagy mellettem. Gyűlölök egyedül lenni, aludni és azt is utálom, hogy olyan messze vagytok tőlem. Sosem leszünk egy család, ha egyikünk itt, míg a másikunk máshol lakik - érveltem az ötletem mellett.
Ana arcán látszott, hogy mélyen elgondolkodott azon amit mondtam. Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem utasít vissza, mert azt biztos nem élném túl. Főleg most, hogy már megmutatta, a mennyországba kerülnék mellette. Nem hagyhattam, hogy megfosszon ettől az érzéstől.
 - Nem tudom, hogy készen állok-e rá - szólalt meg halkan.
 - A kapcsolatunkról is ezt mondtad, és nézd meg, működik - próbáltam ész érvekkel győzködni, mikor láttam rajta, hogy megingott az elhatározása. - Ráadásul hogy néz az ki, hogy a menyasszonyom vagy, össze fogunk házasodni, de külön élünk - ütöttem a vasat, míg melegnek találtam.
 - Nem is tudom - bámult maga elé elgondolkodva. - Talán meg kéne beszélnem a gyerekekkel is...
 - Ez természetes - mosolyodtam el, mert éreztem a megadást a hangjában.
Miután összeszedtük magunkat, visszasétáltunk a medencéhez. Nevetve csobbantunk be a langyos vízbe a gyerekek mellé és órákig ki se jöttünk, csak pótoltuk az elmaradt időt, amit nem a kicsikkel töltöttünk. Anya mindent tudó szemekkel figyelt minket egy napozó ágyról és mosolygott. Mikor követtem a tekintetét, nem láttam mást csak egy boldogan játszó családot, anyát, apát és három gyönyörű gyereket. Ez volt az első alkalom, mikor felmerült bennem, hogy szeretném, ha Ana megajándékozna egy kisbabával.


2015. november 11., szerda

Visszatérés! Las Puertas de Infierno II.évad 1.rész

Ana

  Elgondolkodva forgattam a gyűrűt az ujjamon miközben bámultam kifelé az irodám ablakán. Apró mosoly kúszott a szám sarkába mikor eszembe jutott az a bizonyos, hetekkel ezelőtti nap.

Haza felé tartva, az autóban még mindig hitetlenkedve néztem az ujjamon lévő ékszerre. El sem hittem, hogy a portugál megkérte a kezemet és én igent mondtam. Abban a pillanatban ahogy kimondtam a szót, ami mindent megváltoztatott köztünk, még nem sejtettem, hogy néhány pillanat múlva már rettegve gondolok majd a jövőre. Úgy látszik a hangulat változásomat Cris is észre vette, mert kérdőn fordult felém. 
 - Hé! - tette kezét a combomra. - Mi a baj? Megbántad? - nézett rám aggódva.
 - Nem, dehogy - ráztam meg a fejemet - csak...félek - vallottam be.
 - Mitől? - értetlenkedett a mellettem ülő.
 - Én... - rágtam idegesen a szám belsejét - szóval nekem még sose volt rendes kapcsolatom - bámultam ki az ablakon. - Nem tudom, hogyan kell csinálni...Hogy mit vársz tőlem?
 - Kicsim - lágyult el a csatár hangja. - Semmi olyat nem kérek, amire még nem vagy felkészülve. Együtt majd kitaláljuk, hogyan tovább. Oké? - emelte a szájához a kezemet és forró csókot nyomott rá.
 - Rendben - bólintottam valamivel nyugodtabban. 
 - Van még valami, ami miatt meg kell, hogy nyugtassalak? - vigyorgott rám.
 - Ó, te! - forgattam meg a szemeimet, de aztán bevillant valami. - Végül is azt hiszem van még egy dolog amit meg kéne beszélnünk - motyogtam csendesen.
 - Akkor ki vele, de gyorsan.
 - Mit csináljunk a médiával? Én nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak - fordultam vissza az ablak felé.
 - Nem tudom meddig tudjuk titkolni a kapcsolatunkat, de megígérem, hogy megpróbálom a legtovább megóvni magunkat tőlük. Így jó lesz? - kérdezte komoly hangon.
 - Igen - bólintottam - és Cris...köszönöm - néztem rá hálásan.
 - Érted mindent - villantott rám egy sármos mosolyt amitől a szívem zakatolni kezdett.


Otthon, ahogy beléptünk az ajtón Molly, a gyerekek, Marcelo, Clarisse, Iker és Sara azonnal körénk gyűltek. 

 - Naaa? - néztek ránk a barátaink kíváncsiságtól csillogó szemekkel.
 - Igent mondott - vigyorodott el Cris miközben magához szorított.
 - Gratulálok! - visítottak fel a lányok, míg a pasik a portugál vállát ütögették, Molly pedig csendben somolygott magában. 
 - Akkor most te is az apukánk leszel? - szakította félbe az örömködést Lina óvatos hangja. 
Meglepetten néztünk a két kicsire, akik komoly arccal pislogtak ránk. 
 - Nem tudom - guggolt le hozzájuk a csatár. - Te mit gondolsz? Lennél a kislányom?
Lélegzet visszafojtva vártuk Li válaszát, aki hatalmas szemekkel nézett az előtte lévő férfira, majd tekintetével megkereste a bátyját, mintha szavak nélkül kommunikálnának. A szemünk előtt lejátszódó jelenet annyira szürreális volt, hogy majdnem elnevettem magam, de mielőtt ez megtörténhetett volna, a lányom válaszolt.
 - Végre nem én leszek a legkisebb a családban - mosolyodott el majd egy hatalmas puszit nyomott Cris döbbent arcára. 
 - Ez azt hiszem azt jelenti, hogy nincs ellene kifogásuk - lökte vállba Iker a még mindig mozdulatlanul kucorgó barátját. 
 - Nem, ez csak azt jelenti, hogy Linának nincs kifogása - mondta Cris miközben farkas szemet nézett a fiammal. - És te hogy vagy vele Nico? Mit szólnál, ha egy család lennénk?
 Idegesen néztem a kicsire, aki töprengő fejet vágott, majd válaszolt.
 - Nekem már van apukám - emelte fel dacosan a fejét, pont ahogy Kimi szokta.
 - Nicola! - döbbentem le.
 - Hagyd csak - mondta a portugál. - Igaza van. Figyelj rám Nico - magyarázott a kisfiúnak. - Én nem akarom helyettesíteni Kimit. Ő a ti igazi apukátok, de ettől függetlenül anya és én szeretjük egymást. Mit gondolsz, el tudsz fogadni minket Junival?
A szívem hevesen vert, melegség járta át a testem. Sose gondoltam volna, hogy Cristianoban ennyi érzelem bújik meg, és hogy úgy tud beszélni egy három éves gyerekkel, mintha egyenrangú lenne vele. Izgatottan vártam, vajon mi lesz a válasz.
 - Oké - suttogta kissé bátortalanul Nicola, majd belecsapott a felé tartott tenyérbe.
 - Köszönöm - bólintott komolyan a portugál majd mosolyogva figyelte ahogy a két kicsi, Molly kíséretében felmasírozott az emeletre.
 - Ez meleg volt tesó - csapott a csatár vállára Marci. - Baromi jól csináltad. Tisztára, mint valami túsztárgyaló - vigyorodott el.


Nem sokkal a finnországi tartózkodásunk után, levelet kaptam egy ügyvédi irodától. Idegesen bontottam ki a borítékot és elkerekedett szemekkel olvastam fel Mollynak, hogy Kimi betartotta a szavát és a nevére vette a gyerekeket. És ha ez még nem lett volna elég, küldött egy jelentős összeget tartalmazó bankkártyát is. Először vissza akartam utasítani, de pótanyám rábeszélt, hogy kössem le a pénzt a kicsik számára, mert jól fog jönni a továbbtanulásuknál. Jobban belegondolva, igazat adtam neki és még aznap átírattam a gyerekek nevére az összeget, azzal a kikötéssel, hogy csak tizennyolc éves koruk után férhetnek hozzá. A finnek küldtem egy sms-t, amiben tudattam vele a döntésemet. Egyenlőre lekötötték őt a verseny hétvégéi, így nem tudta meglátogatni az ikreket, de telefonon szinte minden nap beszélt velük. Lassan kezdtem hozzászokni, hogy ő is az életünk része lett.



 - Megjöttek a szállítók! - ébresztett fel merengésemből Pedro, aki nemrég kezdett az éttermemben, mint pultos.

 Igen, végre sikerült elérnem amit akartam. Megnyitottam a saját éttermemet, igaz rengeteg munkával járt, de imádtam csinálni. Hála Istennek, a portugál türelmes volt, így csak a gyerekek miatt volt lelkiismeret furdalásom, mert kevés időm jutott rájuk. 
 - Máris megyek! - álltam fel az asztalomtól és a hátsó ajtóhoz siettem. Gyorsan átnéztem az árút, majd tételesen átvettem a rendelést. Leroy mindenre megtanított, amiről úgy gondolta, hogy segítségemre lehet. Volt főnökömmel véd és dac szövetséget kötöttünk. Soha nem volt ilyen erős köztünk a barátság, mint mióta elhagytam a klubot. Rengeteget segített nekem. Megoldotta a munkaerő problémámat mikor nem találtam egyetlen megfelelő alkalmazottat sem. Körbe kérdezett az ismerősei körében, így lett Alejandro a szakácsom, Briana és Jorge a pincérem, Lucy a konyhalányom és Pedro a pultosom. Nagyon jó kis brigádot szedett össze nekem. 
Miután telepakoltuk a raktárat visszatértem az íróasztalomhoz. Alig ültem le, máris megcsörrent a telefonom.
 - Igen? - vettem a fülemhez.
 - Szia Kicsim - hallottam meg a számomra oly kedves hangot. - Meddig vagy ma?
 - Nem tudom. Miért? - mosolyodtam el.
 - Mert nagyon szeretnélek elvinni valahova - közölte sejtelmesen Cris.
 - Hova? - kíváncsiskodtam.
 - Majd megtudod, ha végre eljössz velem. Szóval, mikor végzel?
 - Hááát.... - vetettem egy gyors pillantást a karórámra. - Körülbelül negyed óra múlva, ha neked is jó.
 - Tökéletes - állt meg az ajtómban a csatár miközben kinyomta a kezében tartott készüléket. - Szia - vigyorodott el.
 - Szia - néztem rá elbűvölve. - Ez gyorsan ment.
 - Hiányoztál - lépett elém majd lehajolt és egy apró csókot nyomott a számra. 
 - Cris - pislogtam rá könyörögve.
 - Tudom, tudom az alkalmazottak előtt ne - húzta el a száját. - Felfogtam, hogy nem szeretnél felhajtást körülöttünk, de nem gondolod, hogy már sejtenek valamit?
 - A sejtés és a biztos tudat közt hatalmas a különbség - magyaráztam.
 - Oké - tette fel a kezeit. - Mit is mondtál, mikor végzel?
 - Amint aláírtam ezeket a papírokat - mutattam egy kisebb halomra az asztalomon - és ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. 
 - Ana - csóválta meg a fejét az előttem álló. -  Minden tökéletesen működik. Ügyesen csinálod a dolgod, az alkalmazottaid pedig profik. Ideje lenne lazítanod egy kicsit. Nico és Lina lassan már csak fényképről ismer - dorgált meg, amitől elszégyelltem magam.
 - Teljesen igazad van. Rossz anya vagyok...
 - Én nem ezt mondtam - húzott fel a székemből Cris. - Csak annyit kértem, hogy vegyél vissza egy kicsit a tempóból - vont a  karjaiba és kisimított egy tincset az arcomból.
 - Rendben - néztem fel rá. - Azt hiszem, ez a papír torony megvár.
 - Ez a beszéd - vigyorodott el a portugál. - Akkor mehetünk?
 - Várj, szólok a többieknek, hogy lelépek - siettem ki az irodából, majd miután Pedro megnyugtatott, hogy rendben lesz minden a távollétemben, követtem a focistámat a parkolóba. Beültem az autóba, ahol körbe vett Cris jellegzetes, férfias illata. 
- Hová megyünk? - kérdeztem kíváncsian.
- Majd meglátod - villantott rám egy huncut mosolyt, amitől a pillangóim egyre hevesebben kezdtek verdesni a gyomromban. 
Nem kérdezősködtem tovább, rá hagytam magam a sofőrömre, de aztán értetlenül pislogtam, mikor félórás autó út után befordult az ismerős utcába. 
 - Miért jöttünk hozzád? - szaladt ki a számon a kérdés.
Választ nem kaptam, viszont mikor becsukódott mögöttünk a kapu és beálltunk a garázsba, Cris a kezét nyújtotta felém.
 - Gyere - vigyorgott továbbra is sokat mondóan. Gyors léptekkel követtem őt a medencéig, ahol legnagyobb meglepetésemre ott találtam a gyerekeimet, Doloresszel és Juniorral együtt.
 - Anya! Anya! - kiáltoztak boldogan. - Cris elhozott minket, hogy tudjunk játszani Junival.
 - Köszönöm - lepték el szemeimet a könnyek. 
 - Ugyan már - legyintett a csatár. - Nem nagy dolog. Csak úgy gondoltam, örülnétek, ha együtt töltenénk egy délutánt - vonta meg a vállát. - Meg amúgy is, rég láttalak bikiniben - kacsintott rám.
 - Te kis perverz - legyintettem felé, de ő elkapta a kezemet és a tenyerembe csókolt.
 - Gyere, Mollyval becsomagoltattam a kedvenc fürdőruhámat.
 Fejemet csóválva, de nevetve követtem a portugált a szobájába, ahol a kezembe nyomta a Brazíliában viselt bikinit. Becsuktam magam után a fürdőszoba ajtót, kibújtam a ruháimból és felvettem az alig valamit takaró anyagot. Kritikus szemmel nézegettem magamat a tükörben. Mi a fenét eszik rajtam Cris? Miért pont én kellek neki, mikor sokkal szebb nőket is megkaphatna? Olyanokat, akiknek nincs gyerekük. Akik nem várakoztatták volna meg a szexszel.
 - Gyönyörű vagy - szólalt meg mögöttem Cristiano, mire ijedten pördültem meg a tengelyem körül.
 - A frászt hoztad rám - szorítottam a kezemet a mellkasomhoz.
 - Bocs. Kopogtam, de nem válaszoltál. Min agyaltál? - lépett közelebb hozzám.
 - Semmin. Hülyeség - morogtam az orrom alá.
 - Ana - fogta kezei közé az arcomat a csatár, de nem folytatta, mert ajkai rátaláltak az enyémekre. Hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze. Nyelveink lágy keringőbe kezdtek egymással. Kezeim önálló életre kelve túrtak a barna tincsek közé. - Istenem, annyira kívánlak - súgta ajkaim közé a portugál. - Nem tudom, meddig tudok még várni - nézett rám vágytól elsötétült tekintettel.
 - Akkor ne tedd - szakadt ki belőlem és végig simítottam hitetlenkedő arcán.
 - Ana, én nem...
 - Csssh - tettem ujjamat a szájára. - Én is akarlak. Nagyon - vallottam be.
A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy eltűnik a lábam alól a talaj. Cris a csókunkat meg nem szakítva az ágyába vitt. Óvatosan letett és fölém mászott. Sokáig nem szólt semmit, csak áthatóan nézett rám. Tekintetétől az egész testem libabőrös lett. Akartam őt, úgy ahogy eddig még senkit és semmit.