Lola
A Jürgennel való beszélgetés jót tett a lelkemnek, és habár a német edző rávilágított a hibáimra, én mégis hálás szívvel gondoltam rá és a tanácsaira. Volt egy javaslata, ami napok óta nem hagyott nyugodni és azzal keltem, azzal feküdtem miközben a legjobb formánkat kellett nyújtanunk mind a három kupa sorozatban. A tizedik BL. győzelem egyre közelebb került hozzánk, főleg miután legyőztük a Dortmundot 3-0-ra. Végre a fiúk is elkezdtek hinni benne. Amilyen jól szerepeltünk a bajnokok közt, annyira zavart a La Liga-beli szereplésünk. Hiába vertük meg a Sociedadot 4-0-ra, még mindig csak a harmadik helyen álltunk a tabellán. A gondjaink szaporodni kezdtek, mikor Cris megsérült a németekkel játszott meccsen és az előzetes vizsgálatok szerint akár két hetet is pihennie kell majd.
A német klinika sem tudott jó hírekkel szolgálni Jese állapotáról, mert elfertőződött a sebe és újra kellett műteni. Így a felépülési ideje kitolódott legalább két hónappal. Miután beszéltem vele telefonon és megpróbáltam lelket önteni belé, egy kicsit én is megzuhantam, de nem volt időm magamat sajnálni, mert máris itt volt a nyakunkon a sárga-feketék elleni visszavágó.
Az németországi idő megrémisztett minket. Szakadó esőben érkeztünk meg a stadionba. Cris még mindig nem játszhatott, így csak a kispadra tudtam őt jelölni, mert nem akart otthon maradni. Szurkolni akart a többieknek.
A meccs előtti sajtótájékoztató nagyon jó hangulatúra sikeredett, köszönhetően Jürgen nem szokványos beszólásainak. Miután engem már kiveséztek a kedvenc hiénáim, áttértek az ő vallatására. Isten látja lelkemet, én próbáltam komoly maradni, de az őrült német mellett nem lehetett. A könnyeimet törölgetve hallgattam a válaszait, amiket a riportereknek adott.
R.: Hogyan akarják ledolgozni a Madridban összeszedett hátrányukat?
J. : Gyorsan kell gólt lőnünk. Legalább ötöt - simított végig a szakállán.
R.: Erre mennyi esélyt lát?
J. : Őszintén? Semmit. Ha nem vette volna észre a Real Madridról beszélünk, ami akárhogy is szépítjük a dolgot, a világ legjobb csapata.
Csodálkozó tekintettel fordultam felé, de ő csak pajkosan rám kacsintott.
R.: Maga szerint mit rontottak el az előző meccsen?
J.: Nos, nézzük csak - tettette a gondolkodót. - Szinte minden tökéletes volt, a hangulat parádés, az idő csodálatos, a pálya szuper csak mi voltunk szarok!
Ez volt az a pont, amikor már nem csak én, de Zizu is a kezei közé rejtette az arcát, és megpróbáltunk nem túl feltűnően röhögni.
R.: Mit szól az ellenfél védelméhez? Nem gondolja, hogy túl sokat szabálytalankodnak, vagy ahogy focis berkekben mondják, favágók?
J.: Miről beszél? - nézett a kérdezőre mint egy elmeháborodottra Jürgen. - Ha utána nézne dolgoknak, tudná, hogy Pepe például az eddig lejátszott 43 meccséből csak 30-on szabálytalankodott. Ezen az arányon is látszik, hogy a "Hentes" megszelídült - nevette el magát.
Én pedig csak megcsóváltam a fejemet. Tudtam, hogy nem úszom meg burkolt kritika nélkül.
A sajtótájékoztató után megtartottuk az átmozgató edzést, majd a még mindig szakadó esőben megkezdődött a játék. Az első pár perc nekünk kedvezett, mert Di Mariát felrúgták a 16-oson belül, így kaptunk egy tizenegyest. Mivel Cris nem volt pályán, így azt Angel próbálta értékesíteni, de nem járt sikerrel. Szomorúan húztuk el a szánkat. Nagyon hiányzott nekünk az a találat, főleg miután Reus egymás után kétszer is betalált. Roni folyamatosan mondta a magáét mellettünk a kispadon, úgy kellett rászólni, hogy higgadjon le, bár a feszültség minket is egyre jobban az uralma alá hajtott. Félidőben szinte meg sem tudtam szólalni a teljese felpörgött portugáltól, aki kéretlenül osztogatta a tanácsait a pályán lévőknek.
- Cris - fogtam meg a karját, amivel össze-vissza gesztikulált magyarázás közben. - Nyugi van. Most ők játszanak - néztem a szemébe és láttam, hogy megértette. Ő most nem tehet többet, mint hogy hagyja, hogy a csapat tegye a dolgát. Egy hatalmas sóhaj után lehajtott fejjel ült le a helyére, így teret adva nekem, hogy felvázoljam a következő félidei taktikát.
Nem mondom, hogy nem voltak forró helyzetek, de megoldottuk őket. A végén 3-2-es összesítéssel tovább jutottunk, amihez Jürgen egy hatalmas öleléssel gratulált.
- Megcsinálod Kislány! Tiéd lesz a kupa! - súgta a fülembe. - Te vagy a legjobb - nyomott cuppanós puszit az arcomra, majd ott hagyott, hogy fel tudja rázni a magába zuhant focistáit.
A következő napok történései összefolytak bennem. Rengeteg kérdésre kellett válaszolnom. Egyre több helyre hívtak, egyetemekre, iskolákba, hogy elmeséljem milyen érzés az embernek, ha eléri az álmait. Volt olyan, hogy az arcomra erőltetett mosolyt csak este tudtam levenni a saját házam falai közt.
- Nehéz napod volt? - sietett elém Sergio egy ilyen nap után miközben a cipőimet rúgtam le az előszobában.
- Mondhatni - sóhajtottam fel, majd levetettem magam a kanapéra, hogy lehunyt szemekkel élvezzem a csöndet és a nyugalmat.
- Csináltam neked vacsit - hallottam meg a védő halk hangját, és ahogy kinyitottam a szemeimet, megláttam a barna íriszeket, amik együttérzőn csillogtak centikre tőlem.
- Imádlak - nyögtem fel, mikor a hasam már csak a gondolatra is hevesen korogni kezdett.
- Fogadjunk alig ettél ma valamit - sötétedett el haragosan a tekintete a férfinak.
- Nem volt rá időm - nyögtem fel mikor megéreztem ajkait a nyakamon. Jóleső borzongás szaladt végig a gerincemen, mint mindig mikor együtt voltunk. Kezeimet a nyaka köré fontam és beletúrtam a tökéletesen beállított hajába. - Sese - leheltem elhalón.
- Hm? - morogta ő miközben kezei a testem domborulatain jártak.
- Éhes vagyok - haraptam be bűnbánóan az ajkaimat és bocsánat kérőn pislogtam rá.
- Én is, rád. De én tudok várni - egyenesedett fel mellőlem. - Gyere - fogta meg a kezemet majd kivezetett a konyhába, ahol már terített asztal várt.
- Úh, ezt megtudnám szokni - ültem le a helyemre és miután a védő is helyet foglalt, enni kezdtünk. - Azt hiszem megtartalak - mondtam miután lenyeltem az első falatot. - Ez nagyon finom - bólintottam elismerően.
- Úgy, szóval csak erre vagyok jó? - húzta fel a szemöldökét Sergio amivel jelezte, hogy vette a lapot.
- Erre is - vigyorogtam rá negédesen. - Ezentúl neked nem lesz más feladatod csak az, hogy ilyen finom vacsorával várjál haza.
- Elhitted? - röhögte el magát. - Pont én leszek az.
- Ó, ezzel most nagyon elszomorítottál - töröltem le egy nem létező könnycseppet a szememből. Megfogtam a tányéromat és a mosogatóhoz vittem. Gyorsan ellötyköltem majd az ajtóhoz léptem és kacéran visszafordultam a focistához. - Ha még mindig "éhes" vagy, akkor a fürdőben várlak - dobtam neki egy csókot, majd nevetve magára hagytam.
A fáradtság ami eddig a vállamat nyomta, hirtelen semmissé vált. Jó érzés volt úgy haza jönni, hogy várt itthon valaki, akivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Sergio szinte minden estéjét velem töltötte. Talán ő lesz az akivel új életet kezdhetek - töprengtem magamban miközben megszabadultam a ruháimtól. Zuhanyozni akartam, de egy hirtelen ötlettől vezérelve inkább bedugaszoltam a kádat és megengedtem a fürdővizet. Kedvenc habfürdőmből öntöttem bele majd mikor megtelt a kád, elzártam a csapot és beleültem. Azonnal elmerültem a forró, illatos habokba. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, egy mosolygó spanyol állt nem messze tőlem, aki gyors ütemben szabadult meg a ruháitól. Előrébb csúsztam a kádban és magam mögé engedtem őt, majd a mellkasának dőltem és így folytattuk tovább a fürdést.
Némán, lehunyt szemekkel élveztük ahogy testünk összeért. Nem kellettek szavak, hogy felmérjük mit szeretne a másik. Kezeink ismerősként járták be a másik érzékeny pontjait. Néhány pillanat múlva már mindketten felforrósodott bőrrel és vággyal telítve öleltük egymást. Ajkaink egybeforrtak és nem kellett sokat várni arra sem, hogy a testünk szintén erre a sorsra jusson. Kezeimmel támaszkodtam a védő kemény mellizmain miközben ő a csípőmbe kapaszkodva fel-le mozgatott magán. A víz minden lökésnél kiloccsant a kádból, de minket ez kicsit sem érdekelt. Elvesztünk abban az eufórikus érzésben, amit egymásnak tudtunk nyújtani. Ajkaink egyre durvábban marták egymást, nyelvünk közelharcot vívott a másikéval. Sergio keze lejjebb csúszott a fenekemre, majd belemarkolva még vadabb ütemre sarkallt.
- Istenem - hallottam meg a vágy ködén keresztül a férfi rekedt hangját - annyira szeretlek - nyögte ki, majd szájával lecsapott az arca előtt ugráló melleim egyikére és erősen megszívta. Kisebb sikoly hagyta el a számat az érzésre. Nem tudtam és nem is akartam magam visszafogni, így egy hangos kiáltással megadtam magam a gyönyör hullámainak. Éreztem ahogy Sese is megrándul bennem, majd forró nedve elönti a belsőmet. Rózsaszín ködfelhőn át jutott el hozzám az erőtlen vallomása, de a zsongás ami a testemet elárasztotta, maga alá gyűrt, mielőtt felfoghattam volna a szavak jelentését.
Ez után nem tudom, hogy kerültem ágyba, de legközelebb már csak reggel a kelő nap első sugaraira nyitottam ki a szemeimet. Percekig tartott, míg összeraktam magamban a történteket. Felsejlett bennem Sergio vallomása is, amivel még nem tudtam mit kezdeni. Óvatosan kiszabadítottam magam a védő öleléséből majd halkan kiosontam a konyhába. Az egyik tükör előtt elhaladva lopva belepillantottam és azonnal megtorpantam. A foncsorozott üveg egy kipirult arcú, csillogó szemű, a szája sarkában mosolyt rejtegető lányt vetített felém. Ezt az arcot utoljára a fuccsba ment esküvőm előtt láttam. Döbbenten néztem szembe önmagammal. Nem, az nem lehet - ráztam meg a fejemet hitetlenkedve, de a szívemben lévő nyomás csak erősített ezen az érzésen.
- Jó reggelt Szépségem - fonódtak kezek a derekamra hirtelen, miközben a mögém lopakodó az arcát a nyakamba fúrta.
- Neked is - nyeltem nagyot, hogy leplezzem a zavaromat és elfordultam a számomra még mindig idegen arctól.
- Csak nem már megint éhes vagy? - kuncogott fel és ajkaival lágy csókokat hagyott a bőrömön.
- Csitt, nekem az olyan ne beszéljen, aki most ébredt fel és szintén "éhes" - dörgöltem neki a fenekem a jól érezhető reggeli merevedésének.
- Gonosz vagy - sóhajtott nagyot amitől a nyakamon lévő pihék azonnal haptákba álltak. - Nem tehetek róla, hogy sose elég belőled - harapott egy aprót a vállamba.
Kuncogva bújtam ki az öleléséből majd a konyhába siettem, ahol gyorsan összedobtam egy finom reggelit.
- Hé - nézett rám kiskutyaszemekkel a focista. - És velem mi lesz?
- Vegyél egy hideg zuhanyt - kacsintottam rá. - Ma sietnem kell, mert... - de nem tudtam befejezni, mert Sergio elém lépett és neki szorított a pultnak. Ajka és nyelve mozgása elvette a maradék józan eszemet is. Keze szakértő módon repített olyan magasságokba, ahonnan nem nagyon akaródzott visszatérni a hétköznapokba.
