10/10 Harmincnegyedik rész

Sergio

   Majd szétvetett a düh. Ellenfelem színészkedése miatt kiállítottak. Csalódott voltam és ideges. Lefelé jövet még Lolának is beszóltam. Szerintem ennek még megiszom a levét, de most per pillanat nem érdekel. Öklömmel ütöttem az öltözőszekrényt, hogy valahogy megnyugodjak. Pár perc múlva meghallottam társaim hangját, akik szintén nem voltak elragadtatva a mai találkozótól.
 - Baszd meg Sese! - állt meg mellettem Pepe. - Jól otthagytál a szarban! - nézett rám, de láttam rajta, hogy nem haragszik.
 - Az az idióta, Oscart érdemelne az alakításáért - nyögtem fel, de nem folytathattam, mert Zidane jelent meg az ajtóban és az arca nem sok jót ígért. Óriási lebaszást kaptunk, főleg én mivel miattam új taktikát kellett megbeszélni. Szar volt nézni, ahogy a többiek elhagyják az öltözőt, hogy végigjátszák a második félidőt. Zidane volt az utolsó és az ajtóból visszafordult.
 - Lola üzeni, hogy még számol veled - nézett rám vigyorogva, mire én összeroskadva ültem le a padra. Éreztem, hogy ez semmi jót nem jelent számomra.
  A második félidőt végig idegeskedtem az öltözőben. Hiába néztem a meccset a tévén, az nem ugyanaz, mint ott lenni és tenni valamit a győzelemért. Sokszor mutatták Lolát, aki a mankóira támaszkodva, kipirult arccal kiabált a többieknek. Gyönyörű volt, ahogy a meccs tüze égett a szemeiben. Először láttam őt ebben a helyzetben, kívülről és most értettem meg, hogy nő létére neki is élete a foci. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, mikor Pepe egyenlített és ezt a meccs végéig tartani tudták. A hármas sípszó után a fiúk elindultak az öltözőbe, míg a kamera újra Lolát mutatta, akinek néha fájdalmas grimasz ült ki az arcára. Tuti, hogy nem vette be a gyógyszereit. Nem irigyeltem, mert tudtam, hogy a sajtótájékoztatón megpróbálják szétszedni a firkászok. Mivel már kész voltam, így elsőnek szálltam fel a buszra és a telefonomra tapadva hallgattam a sok sületlen kérdést, amit feltettek neki. Egy-két kérdésnél olyan arccal nézett a riporterre, hogy önkéntelenül is elnevettem magam. Még engem is megvédett, pedig tudom, hogy most legszívesebben megfojtana. Aztán kapott egy olyan kérdést, ami után szívem szerint megkerestem volna azt a mocskot aki felmerte tenni neki. Láttam rajta, hogy ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, de ahhoz képest kulturáltan válaszolt a görénynek, majd felállt és távozott. Már mindenki a buszon volt, csak Lolára vártunk. Lassan, bicegve szállt fel, leintve mindenkit aki segíteni akart, arcáról sütött a fáradtság. Mankóit félretéve, ledobta magát az előttem lévő ülésre. Hallottam, hogy mélyeket lélegzik és fájdalmasan fújtatva ereszti ki a levegőt. A bűntudatom már az eget verdeste. Miattam vannak fájdalmai. Segíteni akartam neki, de mire megmozdulhattam volna, Ronaldo már le is ült mellé. Annyit láttam, hogy komor képpel nyújtja felé az üvegét, amit Lola elfogadott és gondolom bevette vele a gyógyszereit. Iker ült mellettem és kíváncsian figyelte, hogy mit művelek. Szemeim elkerekedtek és mérhetetlen düh árasztott el, mikor megláttam Cris ujját Lola combján kalandozni.
 - Nyughass már - szólalt meg a kapus sziszegve. - Hagyd már őket békén - morgott és elfordult, hogy ne is lássa, mit csinálnak az előttünk ülők. Én viszont nem tudtam levenni a szememet róluk. Az ülés rései közt jól láttam, hogy Lola keze Cris combján egyre feljebb csúszik. akkorát nyeltem, hogy féltem mások is meghallják. Nem akartam lebukni, hogy kukkolok, de a mazohista énem felül kerekedett rajtam. Összeszűkült szemekkel figyeltem, ahogy a csatár a lány tenyerébe csókol. Nem bírtam tovább, muszáj volt közbeavatkoznom.
 - Lola, velem jössz haza? - kérdeztem előre dőlve az ülésben. Iker csak a fejét csóválta a halva született próbálkozásomat halva.
 - Nem , már megbeszéltük és én viszem haza - válaszolt Cristiano, de a szemét nem vette le a lányról. Bosszúsan dőltem hátra és a fejemben lévő képeket próbáltam elhessegetni. Mindenhol Lolát láttam ahogy a portugállal szeretkezik.
 - Most már tényleg fejezd be! - súgta oda nekem Iker. - Teljesen lejáratod magad!
 - De mi a fenét csináljak, ha egyszerűen megveszek érte? - nyögtem fel csalódottan.
 - Hagyd abba a teperést! Lola nem az a lány, akit nyáladzással le vehetsz a lábáról. Szereti a határozott férfiakat, de a függetlenségét még ennél is jobban.
  Ránéztem  a kapusra, akinek komoly arcáról nem sok jót tudtam leolvasni.
 - Mióta lettél te ilyen kibaszott bölcs? - gúnyolódtam.
 - Amióta te ilyen rinyálógép - vágta rá.
  Duzzogva tettem karba a kezeimet és inkább elfordultam. Tudtam, hogy igaza van, és nem tudtam mit tehetnék ellene.

                                                          ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

   Mióta felébredtem, csak nézek ki a fejemből. Pihenő nap van, így itthon unatkozom. Hirtelen ötlettől hajtva, rácsörögtem Marcelora, hogy otthon van-e. Nem minden hátsó szándék nélkül tettem, mert kiakarom faggatni arról a képről, amit Lola szobájában láttam és szerintem ő tud nekem segíteni a megfejtésében. Miután lebeszéltük, hogy szívesen látnak ebédre, készülődni kezdtem. Útközben beugrottam egy cukrászdába, hogy meglepjem egy kis sütivel Enzot. Fél tizenkettőkor már a csengőt nyomtam.
 - Hola Sergio - nyitott nekem ajtót Clarisse.
 - Szia Clar - öleltem meg a nőt. - Még mindig jól nézel ki - vigyorogtam rá.
 - Te meg még mindig nagy hóhányó vagy - tessékelt be nevetve.
 - Szia Sese! - ugrott a nyakamba a bongyor hajú Enzo. Tiszta apja ez a gyerek.
 - Helló, nagyfiú - kaptam fel és forgattam meg. - Hogy te mekkorát nőttél - eresztettem le a földre.
 - Hoztál nekem valamit? - nézett rám huncut szemekkel.
 - Enzo! - csattant fel az anyja. - Viselkedj!
 - Úgy emlékszem, hogy van valami az autómba, de csak evés után kaphatod meg - hagytam figyelmen kívül Clarisse mérges arcát.
  A kisfiú megnyugodva ment játszani a szobájába, míg én a ház asszonyát követtem a konyhába, ahol isteni illatok terjengtek.
 - Marci? - tűnt fel a barátom hiánya.
 - Mindjárt jön, csak átszaladt Ikerékhez.
 - Ó - húztam el a számat, mert már alig vártam, hogy kifaggassam.
 - Mit szerettél volna Sese? - érdeklődött kedvesen Clar. - Talán én is tudok segíteni.
 - Végül is - vontam meg a vállam, mert eszembe jutott, hogy Clarisse és Lola jóban vannak, így talán ő is tudhat valamit. - Egyik nap Lolánál voltam és a szobájában láttam egy képet, amit nem tudok kiverni a fejemből.
 - Melyikre gondolsz?
 - Arra, amin menyasszonyi ruhában van. Talán férjnél volt? - vártam idegesen a választ.
 - Ő mit mondott? - fürkészte az arcomat Clar.
 - Csak annyit, hogy az a kép egy emlékeztető, hogy soha többé ne bízzon a férfiakban.
 - Sergio, ha csak ennyit mondott, akkor én sem mondhatok többet. Ez az ő magánügye.
 - Leültem az asztalhoz és a fejemet a kezeimnek támasztottam. Lehunytam a szemeimet és próbáltam összerakni a monológomat, amivel rávehetném a nőt, hogy segítsen.
 - Figyelj Clar - emeltem rá a tekintetemet és a szemeimmel az övét kerestem, hogy lássa, minden amit mondok szívből jön. - Nekem tudnom kell az igazat, hogy miért olyan a férfiakkal Lola, amilyen. Beleőrülök, ha nem fejtem meg a titkát.
 - Miért? - jött az egyszerű kérdés.
 - Mert megveszek azért, hogy az enyém legyen - böktem ki. Clarisse egy ideig szótlanul nézett, majd egy nagy sóhaj után megszólalt.
 - Oké, elmondom, de nem tőlem tudod. Marci kinyírna, ha megtudná, hogy én mondtam el - nézett szigorúan rám. Bólintottam, hogy értettem. Számat képletesen összecipzároztam és eldobtam a kulcsot.
 - Dolores 19 évesen majdnem férjhez ment. Azért csak majdnem, mert az a görény otthagyta az esküvő előtt tíz perccel, azzal az indokkal, hogy ő még élni akar - elhűlve hallgattam a nő mondatait. - Képzelheted, mindenki azt várta, hogy mikor jön az ifjú pár, de helyette csak Romário érkezett és közölte, hogy az esküvő elmarad. Nem tudtuk hova tenni a dolgot, hiszen annyira készültek rá és őrülten szerették egymást. Azonnal megkerestem Lolát - felsóhajtott és az arcán milliónyi érzelem suhant át a visszaemlékezéstől. - Én még nem láttam embert olyan üresnek, mint őt. Ott ült a gyönyörű hófehér ruhájában és csak nézett ki az ablakon. A szemei vörösek voltak, ami azt jelezte, hogy sírt. Mikor beléptem, felém fordult, de már nyoma sem volt annak az életvidám lánynak, akit előtte ismertem. A képet én készítettem, mert megkért rá. Azt akarta, hogy mindig emlékeztesse arra a napra, mikor Marco elhagyta. Kijelentette, hogy soha többé nem bízik a férfiakban és innentől ki fogja használni őket, amit be is tart még most is - fejezte be a történetet, amitől nekem nehezebb lett a szívem.
 - Ki az a rohadék, aki otthagy egy ilyen lány az oltár előtt? - fakadtam ki.
 - Nevet nem mondok, csak annyit, hogy elég sok köze volt ahhoz, hogy Lola a focit választotta az életének.
  Szemeim elkerekedtek a hallottaktól. Tehát egy focistáról van szó, aki képes volt őt összetörni.
 - Hetekig nem láttuk őt, majd mikor megint találkoztunk egy teljesen új Dolores állt előttünk. Megváltozott, de nem jó értelemben. Hideg lett és érdektelen. Csak a focinak élt és él most is. Azóta sem volt kapcsolata. Nem mutatja, de lelkileg egy roncs. Marco volt az első és utolsó szerelme, de az a rohadék egy életre tönkretette.
  Némán ültem az asztalnál és emésztettem a hallottakat. Sok minden értelmet nyert így a szememben.
 - Köszönöm, hogy elmondtad - néztem hálásan a nőre, aki egy halvány mosolyt eresztett meg felém.

A kor nem számít Negyvenhetedik rész

Fernando

   A vacsoránál ülve nézem, ahogy Rina Matával beszélget. Angie David Luiz nyakában lovagolja körbe a termet, miközben édesen kacag. Látom a spanyolon, hogy csillog a szeme ahogy Beběre néz. Még nem sikerült túl tennie magát rajta, pedig muszáj lesz, mert Cor helye Sergio mellett van. Ők egy család. Nem akarom őket kihallgatni, mégis megüti a fülemet a beszélgetésük.
 - Köszönöm, hogy segítettél - fogja meg Juan Rina kezét és egy apró csókot lehel rá.
 - Nincs mit. Láttam, hogy a gyúrótok nem volt a helyzet magaslatán.
 - Ő a segédedzőnk volt, mert a gyúrónk lebetegedett.
  Bebě szemei elkerekedtek.
 - Hogy lehet eljönni szakember nélkül? Bármi komoly történhetett volna és akkor mit csináltok? - aggódott értünk utólag is,. és a szám mosolyra húzódott.
 - A lényeg, hogy ott voltál és segítettél, ha már Ramos a földbe döngölt - húzta el a száját Juan.
 - Nem tudom, mi ütött belé - komorodott el a nő.
 - Én igen, féltékeny.
 - Ugyan már, az ember akkor féltékeny, ha érez valamit a másik iránt. Márpedig ő semmi ilyesmivel nem gyanúsítható - mondta gúnyosan, de én kihallottam a fájdalmat a hangjából. A továbbiakban inkább a keresztlányommal foglalkoztam, mert nagyon kevés az az idő amit vele tölthetek.

                                                       ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

  Becsöngettem az ajtón és vártam. Egy begyógyult szemű, enyhén másnapos Sergiot pillantottam meg, mikor kinyílt az ajtó.
 - Úh, már ennyi az idő? - nézett a falon függő órára. - Azt hittem, hogy szórakozol velem és direkt korán keltesz.
 - Mennyit ittál? - néztem őt összeszűkült szemekkel.
 - Sokat, nagyon sokat - motyogta és feltett egy kávét főni. - De nem eleget.
  Nem szólalok meg, csak nézem ahogy bevesz egy fejfájás csillapítót, majd a kész kávét ki önti egy pohárba.
 - De bunkó vagyok - jut eszébe. - Te kérsz? - emeli fel a kancsót, mire megrázom a fejem.
 - Én nem vagyok másnapos.
  Hatalmas kortyokban tünteti el a keserű folyadékot. A végén megborzong az utóíztől és nekem mosolyra húzódik a szám.
 - Nem röhög, együtt érez! - mordul rám, de halványan már ő is mosolyog.
  Az emeletről furcsa zaj hallatszik. Kérdőn nézek a védőre.
 - Ugye nem?
  Megrázza a fejét, mire megkönnyebbülten sóhajtok.
 - Cris hazahozott és itt aludt, de amúgy sem számít, mert gondolom Rina Matával aludt - néz rám és próbál valamit kiolvasni a szememből. Felveszem a pókerarcot, de belül fülig ér a szám. Sergio tényleg féltékeny.
 - Tévedsz, mert velem aludt - szembesítem az igazsággal.
  Szemei elkerekednek, majd a döbbenet helyét átveszi a harag.
 - Olalla mit szól hozzá, hogy háremet tartasz? Neked nem elég a feleséged?
  Alig bírom tartani a számat, hogy ne ugorja körbe a fejemet, de muszáj még egy kicsit kitartanom, hogy megtudjam, Sergio mit érez a barátom iránt.
 - Ne legyél hülye - pirítok rá. - Bebě és én csak aludtunk.
 - Persze, mert Cor mellett aztán lehet az alvásra koncentrálni - morogja dühösen.
 - Na jó, igazad van, végül is csak hajnalban aludtunk el - adom alá a lovat, és folytatom mikor látom, hogy majd szét veti az ideg és ez nekem elég. - Addig beszélgettünk.
 - Beszélgettetek? - kérdezi gúnyosan.
 - Képzeld igen. Méghozzá rólad - figyelem ahogy felfogja, hogy igazat mondok.
 - Mit mondott rólam? - kíváncsiskodik, miközben leülünk a nappali kanapéjára. Ingatom a fejem, hogy nem mondom el és közben vigyorgok.
 - Nando - kérlel - nekem tudnom kell.
 - Már miért kéne? Téged nem érdekel - húzom az agyát, aminek meg van a következménye.
 - Hogyne érdekelne baszd meg! - ordít bele az arcomba. - És tudod miért? Mert szeretem!
 Én pedig végre röhögve hátradőlök, hogy gyönyörködhessek a döbbent képén.
 - Te most szívattál engem? - esik le neki.
 - Muszáj volt - hagyom abba a nevetést. - Tudnom kellett, hogy mit érzel igazából. Hogy nem csak a kicsi miatt akarsz vele lenni.
 - Ez hülyeség - néz még mindig hitetlenkedve rám.
 - Nem, Sese nem az.
 - Ha nem szeretném, nem kértem volna meg a kezét - emeli fel dacosan az állát. - De ő nemet mondott.
 - Te megkérted a kezét? - szólal meg a portugál a lépcső közepéről, mire mind a ketten odakapjuk a fejünket. Sergio hátradől és tenyereit az arcára fekteti.
 - Nem mondtam, mert ciki volt, hogy kikosarazott.
 - Persze, hogy kikosarazott te ütődött, mikor előtte azt kérted, hogy a nevedre vehesd Angiet. Bebě azt hitte, hogy csak a gyerek miatt teszed. Sőt, a mai napig meg van győződve róla, hogyha nem volna a kicsi, te még mindig Pilarral lennél.
  Elkapja a kezeit az arcáról.
 - De ez hülyeség - habogja.
 - Hölgyeim és Uraim! - tárja szét a karjait Cris. - Bemutatom a világ legnagyobb marháját - mutat a védőre, aki még mindig nem tért magához az előző sokkból. - Ne csodálkozz, ha ilyen körülmények közt kikosarazott. Mondtad neki, hogy szereted?
  Sergio ránk nézett, majd lassan megrázta a fejét.
 - Pilarnak sem mondtam soha, mégis elfogadta a gyűrűt - motyogta.
 - Mert ő egy aranyásó volt - mordult fel Cris és én csak helyeselve bólogatok.
 - Ne felejtsd el, hogy Cor nem olyan, mint a többi nő - pirítok rá.
  Egy darabig nem szól semmit csak mered maga elé, aztán hátraveti a fejét és nagyot sóhajt.
 - Úristen, ezt nagyon elbasztam! - esik le neki.
 - El bizony kiskomám - veregeti meg a vállát a portugál és nekem újra igazat kell adnom neki. - Ha előbb szólsz, akkor egy csomó kellemetlenségtől megkímélhetted volna magad. Már rég a menyasszonyod, ha nem a feleséged lenne.
 - Te csak ne beszélj! - ugrik fel a védő és egy lépésre megáll a csatártól. - Folyton zsongattad, ajándékokat vettél neki, kétértelmű dolgokat mondtál, suttogtál a fülébe. Ott voltam, mindent láttam.
  Érdeklődve nézem Romit, hogy erre mit lép. Cristiano elvigyorodik, majd hangosan nevetni kezd.
 - Te idióta! Az mind azért volt, hogy végre bevalld, hogy féltékeny vagy, mint az állat, mert szerelmes vagy Rinába.
  Sergio kábultan nézett az előtte álló, röhögő csapattársára. Látszott az arcán, hogy mikor jutottak el Ronaldo szavai az agyához.
 - Te... te végig erre játszottál?
 - Nem csak én. A csapatból szinte mindenki, még Karim is.
 - Te jó ég! - rogyott le mellém. - Ebből én semmit nem vettem észre - nyögött fel.
 - Mert jól csináltuk - húzta ki magát Cris. - Ráadásul te semmit nem láttál a féltékenységtől.
  Csönd telepedik le ránk. Szinte hallani a védő agyában kattogó fogaskerekeket. Cris és én kérdőn nézünk egymásra, hogy most mi lesz. Egy kis idő múlva Sese végre megszólal.
 - Szerintetek van még esélyem?
 - Bebě szeret téged - árulom el a barátomat a jó ügy érdekében.
 - És Mata? - néz rám hitetlenül.
 - Sose volt belé szerelmes. Ezt Juannak is megmondta, de ő elfogadta így is. Amíg Londonban volt, messze tőled addig működött is a dolog, de ahogy visszajöttünk az esküvőre, Bebě már nem tudott tovább hazudni magának. Sergio, ő már az elejétől érzett valamit irántad, különben nem feküdt volna le veled.
 - Mekkora egy vakegér voltam - sóhajt fel. - Már rég vele lehetnék, ha nem vagyok ilyen bolond.
 - Nem én mondtam - vigyorog rá Cris, de leintem.
 - De most már tisztán látsz - nézek rá. - Mit fogsz így csinálni?
 - Még nem tudom, de az biztos, hogy nem hagyom még egyszer elmenni. Nekem kell a családom. Velük akarok élni és nem csak napi pár órát látni őket. Azt hiszem, hogy megpróbálom elölről kezdeni az egészet. Már mint az udvarlástól, aztán fokozatosan haladok a lánykérésig. Ha eddig kibírtam így, akkor ez a kis idő már semmi sem lesz.
 - Helyes - veregettem vállba. - De Sergio ugye tudod, hogy ez az utolsó esélyed? Ha most is elszúrod akkor én leszek az, aki fogom és visszaviszem őket Londonba. Sőt, én leszek a tanu Mata és Rina esküvőjén - nézek rá szigorúan.
  Sese nyel egy nagyot, majd bólint, hogy megértette. Az órámra nézek és látom, hogy indulnom kell.
 - Na - állok fel - most, hogy ezt tisztáztuk, én megyek mert vár egy isteni kajálás Beběnél.
 - Veled mehetek? - néz rám a portugál könyörögve.
 - Ha nem zavar, hogy az összes oroszlán ott lesz? - vigyorodom el, mikor meglátom Ronaldo fancsali képét.
 - Majd csak kibírom valahogy. Rina főztjéért mindent - vigyorodik el ő is. Kérdőn nézünk a védőre, aki csak megrázza a fejét.
 - Én maradok. Sok mindent kell átgondolnom - mondja. - Meg nem biztos, hogy kibírnám Juan látványát Rina mellett - húzza el a száját és mi azonnal megértjük. Elbúcsúzunk tőle.
 - Kösz fiúk mindent - ölel meg engem és Ronit is.
 - Nincs mit, csak ne felejtsd el: ez az utolsó dobásod - figyelmeztetem még utoljára. Komoly arccal bólint. Becsukja utánunk az ajtót, mi pedig Cris kocsijához lépkedünk.
 - Szerinted sikerül neki? - kérdezi a portugál útközben.
 - Nagyon remélem, hogy ezt most nem szúrja el, mert nekik együtt kell lenniük - bizonygattam, mire ő is helyeslően bólintott.
 - Szerintem is, mert ők egymáshoz tartoznak - jelenti ki.

Las Puertas de Infierno 20. rész

Sergio

   Már öt óra is elmúlt, mire mindent megszerveztem az estéhez. Lassan ideje volt egy kicsit pihennem. Sóhajtva nyúltam végig az ágyamon és gondolkodni kezdtem a mai illetve a tegnapi napon. Az edzés nagyon gáz volt. Cris és én végig kerültük egymást. Zidane ránk is szólt, hogy nem kéne a magánéletet felhozni a pályára és ha összevesztünk, akkor kurva gyorsan béküljünk ki, mert a viselkedésünk kihat a csapatra. Igaza van. Beletúrtam a hajamba, majd végighúztam az arcomon a kezem. Feltápászkodtam és a fürdőszobába mentem. Megálltam a tükör előtt és végig néztem magamon. Tudtam, hogy nők ezrei álmodoznak rólam, ami jól esett, de igazság szerint soha nem érdekelt. Most mégis kétségbe estem és értelmetlen kérdéseket tettem fel magamnak. Cris mivel több nálam? Jobb képűbb? És a legfontosabb Anának melyikünk jön be jobban? Ilyen és ehhez hasonló dolgok kattogtak a fejemben. Attól meg pláne nem lett jobb a kedvem, mikor eszembe jutottak a tegnapi események. Szörnyű érzés volt Anát a szomszéd kapuban látni. Az az istenverte csatár hamarabb lépett, mint én. Láttam a diadalittas nézését, mikor a lány közölte, hogy ott ebédel náluk. Muszáj volt letörölnöm az arcáról a gúnyos mosolyt, így rákérdeztem a ma estére. Majdnem felröhögtem, mikor megláttam az arcát. Pillanatok alatt tűnt el a magabiztosság róla. Csak tudnám, hogy mit akar tőle, mikor neki barátnője van.

  Addig-addig merültem el az önmagammal való beszélgetésben, míg ránézve az órámra az fél hetet mutatott. Na ez jó, mindjárt elkésem Anától. Magamhoz vettem a kocsikulcsom és autóba ülve elindultam a lányért. Nem sokkal hét előtt álltam meg a ház előtt, majd becsöngettem. Molly nyitott ajtót. Kedvesen üdvözölt és beinvitált.

 - Mindjárt jön, csak még elköszön a gyerekektől - nézett rám.

 - Nélküle úgyse megyek sehova - nevettem rá.

  Nem ismertem, de egészen megkedveltem az idős asszonyt. Végre lépteket hallottam a lépcső felől és felnéztem. Még a lélegzetem is elállt, pedig a lány nem is volt kiöltözve. Egy egyszerű nyári ruha volt rajta, apró virágokkal díszítve, a derekán egy fekete övvel. Senki meg nem mondta volna, hogy kétgyerekes anyuka. Inkább nézett ki tinédzser lánynak. A legszebb mégis a haja volt, amit mára kiengedett és csak kétoldalt tűzte fel egy-egy egyszerű csattal. Lágyan omlott a hátára, teljesen elfedve azt. Gyönyörű volt. Mire végre magamhoz tértem a bámulásból, ő már ott állt előttem és rám nevetett. Imádtam a mosolyát.

 - Hola, Sese!

 - Anabell, egyszerűen lenyűgöző vagy - néztem rá és kezét megfogva megcsókoltam azt.

  Pironkodva húzta el .

 - Ne hozz zavarba, már kértelek - kuncogott.

 - Bocsáss meg, de ha egyszer ezt hozod ki az emberből - válaszoltam az igazsághoz hűen.

  Zavartan nézett rám, majd hogy terelje a témát Mollyhoz fordult.

 - Mesét néznek, de légyszi ma korán dugd őket ágyba, mert holnap fárasztó napjuk lesz és jó lenne, ha kipihennék előtte magukat.

 - Rendben, de menjetek már, mert soha nem fogtok vacsorázni, ha csak itt álltok - terelt ki minket az ajtón.

  Szófogadóan beültünk a kocsimba és elindultam a kedvenc olasz éttermem felé. Útközben nem beszélgettünk, csak hallgattuk a rádióból szóló zenét, mégsem volt rossz a csönd, sőt azt is mondhatnám, hogy meghitt volt. A célunkhoz érve kisegítettem Anát az autóból. Jó volt megfogni a kezét. Akárhányszor mellettem volt, mindig megmozdult bennem valami. Óvni és szeretni akartam, úgy mint eddig senki mást.

  Belém karolt, úgy léptünk be az étterembe. Antonio a tulajdonos mosolyogva jött elénk.

 - Seňor Ramos. Micsoda megtiszteltetés - fogott velem kezet, aztán Ana felé fordult és kezet csókolt neki.

 - Mamma mia, bella donna - sóhajtott a partneremre nézve, majd mikor meglátta a szikrákat szóró szemeimet, elengedte Ana kezét.

 - Bocsásson meg kisasszony, Antonio vagyok ennek az étteremnek a tulajdonosa. Ne haragudjon az előbbi kitörésemért, de ilyen gyönyörű hölgy még nem fordult meg nálunk. Sergio Ramos nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy ön a partnere - kezdett udvarolni neki. Na persze, előtört belőle az olasz vér.

  Megköszörültem a torkom, mert láttam a lányon, hogy nagyon zavarba jött.

 - Tonio, vacsorázni jöttünk - figyelmeztettem a barátomat.

 - Mi scusi - mondta. - Megmutatom az asztalukat.

  Követtük őt és egy eldugott helyre vezetett minket, ahogy azt délelőtt már megbeszéltem vele. Leültünk, majd jött egy pincér felvenni az ital rendelésünk. Én vezettem, ezért ásványvizet kértem, Ana szintén.

 - Valami finom bort inkább? - néztem rá.

 - Nem köszönöm, soha nem iszom alkoholt - mosolygott.

  Kinyitottuk az étlapot és végig néztük. Én mindjárt tudtam, hogy mit kérek és ahogy elnéztem Ana is így volt vele. Amint visszatért a pincér, le is adtuk a rendelést.

 - Én egy milánói makarónit kérek - nézett a fiúra.

 - Én pedig egy carbonárát - csuktam össze az étlapot.

  Hogy megtörjem a csendet, kérdezgetni kezdtem.

 - Mit fogsz csinálni nélkülünk három hétig? - vigyorogtam.

 - Nézzük csak - ütögette mutatóujjával az ajkait, amit én megbabonázva néztem - szerintem kipihenem magam - kacagott fel.

  Szerettem hallgatni ahogy nevet. Bizsergető érzés volt.

 - Ennyire sokak lennénk?

 - Nem, csak még nem szoktam meg, hogy egy csapat pasi robbant be hirtelen az életembe. Eddig csak egy férfi kötötte le a figyelmemet - mondta és szavaira megállt bennem az ütő. - Egy szőke, kék szemű, holnap három éves "férfi" - mutatott macskakörmöket és újra felnevetett. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt.

  Megérkezett a vacsoránk. Nagyon finom volt, de nekem Ana főztje jobban ízlett, amit közöltem is vele. Elpirulva szabadkozni kezdett.

 - Sergio, eddig csak egyszer ettél a főztömből, miből gondolod, hogy tényleg jól főzök?

 - Megérzés, na meg Neymar is ódákat zengett rólad. De ha végképp meg akarsz győzni, akkor meg kell hívnod még egyszer - indítottam be a képzeletbeli rakétákat. Muszáj valamit lépnem, mert már csak két napom van közelebb kerülni hozzá. Nem akarom úgy itt hagyni, hogy Ronaldonak sima legyen a terep.

  Befejeztük a vacsorát. Ana mosolyogva kért meg, hogy menjünk haza, mert holnap az ikrekkel az állatkertbe megy és szeretné kipihenni magát. Szomorúan bólogattam, de megértettem, hogy a gyerekei a legfontosabbak.Intettem a pincérnek és fizettem. Kifelé menet nem úsztuk meg Antonio újabb bókjait. Hazavittem a lányt. A ház előtt kisegítettem a kocsiból és elkísértem az ajtóig.

 - Köszönöm Sergio - mosolygott rám kedvesen. Imádtam ahogy kiejtette a nevemet. - Nagyon jól éreztem magam.

  Néztem őt és valami megmozdult bennem. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy beleszerettem. Úristen, Sergio Ramos szerelmes! Ez annyira új volt nekem is, hogy elkezdtem idétlenül vigyorogni. Ana csak nézett és olyan szép volt. Nem akartam elriasztani, így csak egy puszit nyomtam a homlokára.

 - Jó éjszakát! - suttogtam neki.

 - Jó éjt, Sese - nézett rám kedvesen és megölelt. Orromba kúszott édes illata és én próbáltam minél többet magamba szívni belőle. Elváltunk egymástól, én beültem az autómba, ő pedig addig integetett nekem, míg be nem fordultam az utcasarkon. Hangosabbra vettem a rádiót és az előadóval együtt énekeltem mosolyogva. Olyan jó kedvem volt, amilyet még nem éreztem. Szerintem így viselkedik egy pattanásos kamasz, aki az első randiján van túl. Én is így éreztem magam. Rettentő boldog voltam.

A kor nem számít Negyvenhatodik rész

Sergio

   Ma van a visszavágó napja. Cort már két napja nem lehet elérni, mert munka után folyton a másik csapattal lóg. Nem tudtam vele két szót sem váltani, mert mindig hívta valamelyik kék oroszlán. Így azt sem tudtuk megbeszélni eddig, hogy megjött a papír, ami kimondja, Angie hivatalosan is Ramos lett.
 - Indulás! - csap a vállamra Iker és már lépünk is ki az öltözőből. Még pont látom, ahogy Rina Angieval a kezében puszit ad Matának. Elönt a féltékenység, ahogy rájuk nézek. Cor egy pillanatra felém fordul, de én elkapom a tekintetemet. Iker mellé lépek és a szokásos puszival kívánok neki szerencsét a kapuban.
 - Észnél légy! - szól utánam, én csak vigyorgok rajta.
  Hajtós meccs. A másik csapat nagyon meg akarja mutatni, hogy ők a jobbak. Úgy látszik Morinhou rendesen felkészítette őket a taktikáinkra. Egyet azért elfelejtett a Mister, mégpedig, hogy Anchelotti sokat változtatott a csapat felállásán. Az első félidő az ellenfél felmérésével telik el. 0-0-val megyünk be a pihenőbe, ahol Cor már vár minket és akinek szükséges, egy-két finom mozdulattal segít, hogy a megterhelt izmai bírják a további játékot. Az én vádlim is görcsöl, de semmiképp nem szólnék neki. Iker észreveszi az arcom rándulását mikor magam felé húzom a lábam. Kérdőn rám néz, majd mikor megrázom a fejem, Rinához lép és mond neki valamit. Cor befejezi Marcelo lazítását és elém guggol.
 - Mutasd! - mondja ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig kénytelen vagyok rábízni magam. Ahogy finom ujjai hozzáérnek a lábamhoz, a szemem tágra nyílik. Óvatosan masszírozni kezd és bennem kellemes melegség árad szét. Egy perc múlva már semmi bajom. Most értem meg, hogy miről áradoztak a többiek. Sajnos túl hamar vége van az egésznek. Rina feláll, majd a kapus vállát gyúrja át. Amint befejezi, már vége is a szünetnek. Újult erővel lépünk a pályára. Egy támadásnál David Luiz passza után Mata indul a kapunk felé, muszáj valahogy szerelnem , így egy kemény becsúszás után veszem el tőle a labdát. A mentés sikeres, de Juan a földön marad. Sárgát kapok, amit rezzenéstelen arccal fogadok. Ikerre nézek, aki bosszúsan csóválja a fejét. Matát kiviszik az oldalvonal mellé. A meccs  folytatódik és fél szemmel látom, hogy Rina Mata mellé lép és kezelésbe veszi a lábát. Megint elönt a féltékenység. Annyira rákoncentrálok, hogy Nando simán elhúz mellettem és figyelmetlenségemet kihasználva értékesíti is a helyzetét. 1-0 a Chelseanak.
 - Sergio, mi a fenét csinálsz? - hallom meg a kapus bosszús hangját.
 - Bocs - morgom az orrom alá és innentől próbálok csak a meccsre koncentrálni. Közben Mata is visszatér a pályára. A gól után próbálunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, ami sikerül is, mert a 78. percben Roni találatával kiegyenlítünk. Kilencven perc és négy hosszabítás után megint döntetlen az állás. Miután a bíró lefújja a meccset, lepacsizunk az ellenféllel. Nando jön felém és már veszi is le a mezét. Vigyorogva veszem el tőle és nyújtom át az enyémet neki.
 - Idióta - vág nyakon.
 - Most mi van? - nézek rá értetlenül.
 - Azt hittem, hogy mire találkozunk, Bebě már veled lesz. Ehelyett távolabb már nem is lehetnétek egymástól.
 - Nézd, Kölyök! Én mindent megtettem, még a kezét is megkértem.
 - Igen, tudom - bólint. - De azt hiszem, hogy beszélnünk kell erről a témáról egy nyugodt helyen.
 - Oké - sóhajtok fel, mert tényleg szükségem van a tanácsára, mert nála jobban senki nem ismeri Rinát.
 - Reggel átmegyek hozzád, ha nem gond - lép az öltözőjük ajtajához.
 - Gyere csak, de ne túl korán, mert ma bulizunk - vigyorgok teli szájjal rá. - Megünnepeljük, hogy nem tudtatok megverni.
 - De ti se minket - nevet fel, majd belép az ajtón és eltűnik a szemem elől. Tovább megyek a mi öltözőnkhöz, ahol egy izgatott Marcelo ugrik a nyakamba.
 - Képzeld Sese, visszajött!
 - Kicsoda?
 - Hát a Tündér! - vigyorog rám és a kezébe meglátom a kedvenc csokinkat, amit azonnal kibont és már nyom is a szájába. - Hmm. Ez isteni, de hiányzott már - nyammog rajta csukott szemmel.
 - Mint egy kéjenc - röhögök fel az arckifejezését látva. A helyemre megyek, ahol engem is vár a meglepetés édesség és egy morcos kapus.
 - Mi a gond? - teszem a vállára a kezem.
 - Hogy mi a gond? - villantja rám a tekintetét. - Te vagy a gond!
  Döbbenten nézek rá, míg a többiek felénk fordulva hallgatják Ikert.
 - Képes voltál felhozni a magánéleted a pályára! - mondja szemrehányón. - Veszélyeztetted a csapatod és a meccset.
 - Ez nem igaz! - védekezek.
 - De igen! Képes voltál felrúgni Matát, mert Rinával láttad. Aztán arra figyeltél, hogy mit csinálnak a pálya szélén és eközben elengedted Nandot. Ha Cris nem egyenlít ki, akkor szívunk, mint a torkos borz.
  Ránézek a csapattársaimra és látom a szemükben az egyetértést. Elszégyenlem magam,. mert igazuk van.
 - Sajnálom - nézek rájuk megtörten. Leülök a padra és a kezeim közé hajtom a fejem. - Igazatok van, kicsit összecsaptak felettem a hullámok. Bocsánat mégegyszer - halkulok el.
 - Bocsánatkérés elfogadva - ül le mellém Marcelo. - De jó lenne, ha Rinával végre tisztáznád a dolgokat.
 - Mégis hogyan? - nézek rá meggyötört arccal.
 - Egyszerű, mond meg neki, hogy mit érzel - szól bele most már Cris is. - Nyögd már ki végre, hogy szereted!
  Megkövülten nézek a portugálra, majd mint derült égből a villámcsapás, úgy ér a felismerés. Szeretem Cort! Arcomra kiülhet a döbbenet, mert a fiúk hangosan nevetni kezdenek.
 - Te nagyon hülye vagy! - lép hozzám Iker és már nyoma sincs rajta az előbbi idegességnek. - Magadtól még nem jöttél rá?
  Megcsóválom a fejem. Annyira hülye vagyok. A saját érzéseimmel sem voltam tisztában. Most pedig, hogy rájöttem mi ez a fura érzés, félek, hogy már késő bevallanom neki. Lehet, hogy Rina nem is érez irántam semmit. Beugrik a kép, ahogy Matához rohant a pálya szélén és az én lelkesedésem alább hagy. Nem akarom újra elveszíteni őket, mert ha Juan nyer, akkor Rina és Angie visszamennek vele Angliába.

10/10 Harmincharmadik rész

Lola

   Teltek a napok és én egyre jobban untam magam. Nem csinálhattam semmit, mert mindig volt nálam valaki. Hol Sergio, hol Marcelo és Clarisse Enzoval vagy épp Cristiano boldogítottak egész nap, hogy ellenőrizzék eleget pihenek-e. Nem voltam ehhez hozzászokva és frusztrált, hogy megmondják, hogy mit tegyek. Apával megint volt egy keményebb vitánk, arról, hogy a foci nem nőknek való és jó lenne, ha végre a családtervezéssel törődnék és nem a szerinte idióta álmaimmal.
  Végre eljött december 14.-e, az Osasuna elleni meccs napja. A bennem felhalmozódott energiák majd szétfeszítették a testemet. A meccs előtti sajtótájékoztatóra még Zidanet küldtem, mert nem akartam, hogy már a meccs előtt szétcincáljanak a kérdéseikkel a sérülésem miatt.
  A játékoskijárónál álltam, a mankóimra támaszkodtam, kerülve a kamerákat. Az ellenfél edzője mellém ért és együtt lépdeltünk ki a pálya szélére. Kezet fogtunk és kölcsönösen szerencsét kívántunk a másiknak. Éreztem, hogy több ezer ember szeme tapad rám és hallottam a fényképezőgépek kattogását. Felnézve a kivetítőre láttam, hogy a kamerák rám fókuszálnak és engem mutatnak, különösen a begipszelt lábamat. Mosolyt varázsoltam az arcomra és integettem a szurkolóknak. Hangos morajlás volt a válasz. Végre elértem a kispadunkig és leültem Zidane mellé.
 - Hatásos belépő - vigyorgott rám.
 - Élni tudni kell - vontam meg a vállam somolyogva. Felnéztem a pályára, ahol már sorakoztak a játékosok. Felhangzott a kezdősípszó és hiába kúszott az adrenalinom az egekbe, mégis furcsa nyugodtságot éreztem. Hazaértem. Nekem ez a mindenem, a meccs, a foci világa. Sajnos nem kezdődött jól az első félidő. mert az ellenfél már a 17. percben megszerezte a vezetést. Aztán Pepe kapott lapot, majd Sergio is begyűjtött egyet, mintha kötelező lenne, és még csak a 33. percben jártunk. Csak néztem a pályán küszködő játékosaimat. Teljesen szétestek, aminek az eredményeképpen a 40. percben már 2-0-ra vezetett az ellenfél. Ennél már csak az volt elkeserítőbb, hogy a 44. percben Ramos megkapta a második sárgáját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Nem tudtam megülni a fenekemen, mert a második lapot igazságtalanul kapta a védő. Az ellenfél játékosa Oscar díjat érdemelt volna az alakításáért. Sergio mérgesen indult az öltözőbe, de előtte még odaszólt nekem.
 - Ülj le és maradj csendben, mert téged is kiállítanak!
  Elhűlve néztem a játékosra, aki meg sem várva, hogy válaszoljak elindult befele. Arra kaptam fel a fejem, hogy Isco a 45. percben értékesítette Ronaldo passzát. Legalább nem úszott el számunkra teljesen a meccs.
 - Bejössz? - kérdezte Zizu, de megráztam a fejem.
 - Mire leérnék, már jöhetnék is vissza. Kapd le őket a tíz körmükről, mintha én lennél - vigyorogtam rá, majd mikor elindult, még utána szóltam. - Ja és mond meg annak az idióta Ramosnak, hogy még számolunk.
  Zidane bólintott, majd eltűnt a kijáratnál. Én hátradőlve ültem a padon és próbáltam rendet tenni a gondolataim között. Sajnos a feszültség egyre jobban nőtt bennem, köszönhető a sérülésemnek és, hogy Ronaldo mostanában nem futballozott csúcsformában, így a feszültség levezető szex kimaradt az életemből. Tudtam, hogy a portugál nem megszokott teljesítménye visszavezethető az aranylabda körüli huzavonára, amiért megtudtam volna fojtani Blattert. Ő szította ezt az egész feszültséget, amit Cristiano a szívére vett. Hiába beszéltünk már többször is a portugállal, hogy ne vegye magára, nem tudta lenyelni a békát. Látszott rajta, hogy Blatter idióta videója összezavarta a csatárt. Arról nem is beszélve, hogy ezek után mindenki egyre többet várt Ronaldotól, ha már az aranylabdáért teper.
  Zidane alakja tűnt fel mellettem, tehát kezdődik a második félidő. Tíz emberrel a pályán, egy gól hátrányban elég nehéz lelket önteni a csapatba, de reméltem, hogy a francia segítőmnek sikerült.
 - Minden oké? - kérdeztem kíváncsian, mert tudni szerettem volna a fejleményeket.
 - Persze. Megkapták a fejmosást. Ramos még duzzog, de majd megnyugszik. Megbeszéltük az új taktikát, ami a megfogyatkozott létszám miatt kellett.
  Elégedetten néztem Zidanera. Ahhoz képest ahogy indult a kapcsolatunk, most már igazán barátinak mondhatom. Tudtam azt, hogy az öltözőben a lehető legjobb felkészítést kapták a srácok. Zidane saját tapasztalatai hatalmas segítséget jelentettek nekünk. Megszólalt a síp és kezdetét vette egy rettentő unalmas játék. Rekedtre kiabáltam magam, ösztönözve a csapatom, hogy támadjanak, de nem nagyon akaródzott nekik. Már több, mint félóra eltelt a második játékrészből, mikor az ellenfél is elveszített egy embert. Silva is pirosat kapott. Az ellenfél szétesett. Ezt kihasználva a 80. percben Pepe kiegyenlített és ezt az eredményt a végéig megtartották. Nem örültem a döntetlennek, hiszen minden pont számított nekünk, de még mindig jobb így, mint vesztesként lekullogni a pályáról. Most én is csak kullogtam, míg Zizu türelmesen várta, hogy mankóimmal lassan, de biztosan haladjunk a hiénák felé, akik már vártak rám a sajtótájékoztatón. Olyan volt, mintha nem is a meccs miatt lennének itt, hanem miattam. Ahogy leültem, megrohamoztak a kérdéseikkel, de egyik sem a fociról szólt. Nagyon hamar megelégeltem az egymás szavába vágó firkászokat és szépen halkan elkezdtem a mondandómat. Ha érteni akarják, visszaveszik a hangerőt.
 - Jól figyeljenek, mert csak egyszer mondom el. Egy hete edzésen történt egy kis baleset, így most kénytelen vagyok begipszelt lábbal és mankóval közlekedni, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól nem veszek részt az edzéseken.
 - Az előző heti és a mai döntetlen betudható a sérülésének? - jött egy idióta kérdés. Úgy néztem a kérdezőre, mint aki még nem látott embert.
 - Nagyon el lennék szállva magamtól, ha azt feltételezném, hogy a hiányom miatt nem nyert a csapat, de ez nem így van. Vannak az embernek jó és rossz napjai. A Xativa elleni mérkőzésen a pálya volt az ellenfelünk, míg ma a rossz bírói döntések.
 - Itt Ramos kiállítására gondol?
 - Is. Sergio piros lapja abszolut nem volt indokolt és ha valaki veszi a fáradtságot és visszanézi a jelenetet, rájön, hogy az ellenfelünk sokkal jobb színészkedésben, mint fociban.
 - Nem fél attól, hogy a kijelentései miatt megutálják az ellenfeleik edzői?
 - Ennél jobban? Ugyan - nevettem fel gúnyosan. - Soha nem érdekelt mások véleménye. Tisztelem azt, aki megérdemli, de aki nem azzal nem fogok jópofizni.
 - Nem tart attól, hogy a hozzáállása miatt hamar véget ér a pályafutása?
 - Miért tartanék tőle? Nem értem a két dolognak mi köze egymáshoz? Amíg a fiúk a tabella élén állnak és hozzák a formájukat és a pontokat addig szerintem senkinek nem jut eszébe a karrieremmel foglalkozni.
 - Igaz a hír, hogy több játékossal is összemelegedett az edzések során? - nézett rám egy szemüveges aktakukac kinézetű riporter vigyorogva.
 - Most szögezném le, hogy a magánéletem csak rám tartozik, és ha valaki még egyszer nem a csapattal és a futballal kapcsolatos kérdést tesz fel, kitiltatom a sajtótájékoztatóinkról - csattantam fel, majd folytattam. - De most először és utoljára válaszolok a kérdésre, ami ma már az utolsó. A csapat 90%-a nős, családja vagy barátnője van. Nem szokásom kapcsolatokat szétrombolni. Tartom magam olyan nőnek, hogy találhatnék bárkit, de nem akarok. Az én életem a foci és most a Real Madrid, ahogy előtte a Santos volt. Köszönöm! - álltam fel és indultam kifelé. Hallottam a hangzavart és a kérdések százait, amik repkedtek még felém, hiába mondtam, hogy nem nyilatkozom tovább. Fáradtan sétáltam fel a mankóimmal a buszra, ahol már csak rám vártak. Intettem a sofőrnek, hogy indulhatunk majd lezuttyantam egy szabad ülésre. Lehunytam a szemeimet és mély levegőket vettem, próbáltam kiűzni a fejemből a fájdalmat, ami a lábamból átsugárzott az egész testembe.
 - Bevetted a gyógyszereidet? - ült le mellém Cris.
 - Nem volt rá időm - nyöszörögtem, majd a táskámban kezdtem kutatni. Megkerestem a dobozokat és az előírt adagot a tenyerembe potyogtattam. Körülnéztem, hogy mivel tudnám bevenni, de a portugál már a kezembe is nyomta az ásványvizes üvegét. Hálásan néztem rá és gyorsan eltüntettem a gyógyszereket. Hatalmas kortyokba nyeltem utána a vizet.
 - Köszönöm - mondtam, de a szememet csukva tartottam.
 - Fáradt vagy? - simított végig a combomon egy ujjal, amire a testem borzongással válaszolt. Szemeim kipattantak és egy vigyorgó fejjel néztem szembe.
 - Attól függ mire? - rebegtettem meg a pilláimat, hogy tudja kihívás elfogadva. Élvezet volt nézni, hogy tűnik el a vigyor és hogy változik át vágyakozóvá az arca.
 - Lola, ne kísérts, mert mindjárt itt teperlek le mindenki előtt - sziszegte a fogai közül és bennem felébredt a kisördög. Kezemet óvatosan a combjára csúsztattam, szemeit az enyémekkel fogva tartottam. Baromi lassan kezdtem ujjaimat felfelé csúsztatni a nadrágján, miközben élvezettel néztem ahogy a barnaság a szemében szinte feketévé válik a vágytól. Mikor elértem a combhajlatát, mutatóujjamat végighúztam az érzékelhetően kemény férfiasságán. Elkapta a kezemet és felhúzta a szájához. Szemeink egy pillanatra sem szakadtak el egymástól, így láthatta, hogy milyen érzést kelt bennem, mikor belecsókolt a tenyerembe és a nyelvével megcsiklandozta azt. A fáradtságom már a múlté volt. Minden porcikám kielégülésért kiáltott.
 - Lola velem jössz haza? - törte meg a köztünk lévő feszültséget Sergio, aki előrehajolt a mögöttünk lévő ülésből.
 - Nem, már megbeszéltük és én viszem haza - válaszolt helyettem a portugál, de a szemét nem vette le rólam. A belsőm beleremegett a ki nem mondott ígéretébe. Szája kaján mosolyra húzódott, mikor meglátta a szememben a vágyakozást.
 - Nocsak, túl régen voltam eredményes? - suttogta a fülembe, amitől libabőrös lettem.
 - Ki ne találd, hogy ingyen kapod - suttogtam vissza úgy, hogy közben nyelvemet végighúztam a füle mögötti részen. Lehunyt szemmel nyögött fel, mikor a fogaimat is belemélyesztettem a bőrébe. - Volt ma egy gólpasszod - néztem rá somolyogva.
 - Boszorkány - nyögte, de már ő is mosolygott.
  Az út hátralévő részében már nem kellett egymást húznunk, hiszen tudtuk, hogy ha hazaérünk mi fog történni és ez szinten tartotta az adrenalint a testünkben.

Las Puertas de Infierno 19. rész

Cris

   Már nagyon vártam a mai napot. Imádom anya ötleteit, aki bevette magát a konyhába, hogy minél több finom étel kerüljön az asztalra.

 - Kisfiam! Nézd meg mit csinál Junior, mert nagyon csendben van - kiabált ki nekem.

 - Oké! - indultam el fiam keresésére.

  Meg is találtam őt a szomszéd kerítése mellett, Sergio kutyájával "csevegett". Mosolyogva néztem őt egészen addig, míg észre nem vett.

 - Ap..va-va - mutatott rá Ramos amerikai buldogjára.

 - Igen kicsim látom, de ne piszkáld Liot, mert Sergio nem szereti.

 - Tudod, hogy nem lesz semmi bajuk - szólalt meg a csapattársam a túloldalról. - Hola, Cris, szia Juni - mosolygott a fiamra.

 - Hola Sergio - köszöntem vissza.

 - Lio szereti a gyerekeket, ráadásul a fiad mindig beszél hozzá, így ismeri is.

  Felnevettem, mire ő kérdőn nézett rám.

 - Még mindig nehéz elhinnem, hogy képes voltál Messiről elnevezni a kutyád.

 - Hát ja, jobb nem jutott eszembe - vigyorgott rám vállat vonva. - De most bocs, mennem kell, mert ma még egy csomó dolgot kell intéznem holnapra - köszönt el.

 - Semmi gond - válaszoltam. - Mi is megyünk, mert nem sokára vendégeink lesznek - vettem fel Juniort és elindultunk a házba.

 - Megtaláltad? - kérdezte anya, ahogy beléptünk a házba.

 - Persze, Sergio kutyájával játszott.

 - Lehet, hogy neki is kéne venni egyet, mert néha olyan egyedül van - vetette fel az ötletet.

 - Még meggondolom - hümmögtem, mert úgy gondoltam, hogy ez nem is rossz ötlet.

  Felvittem Juniort az emeletre és átöltöztettem, mert kutyázás közben igencsak összekente magát. Aztán én is elkezdtem készülődni. Mikor a hajammal is kész voltam, csengettek.  Juniort levittem a földszintre, majd elindultam kinyitni a kaput. A szívem hevesebben kezdett verni ahogy megláttam Anát a kicsikkel, de rögtön el is komorultam, mikor láttam, hogy kivel beszélget.

 - Sziasztok - köszöntem hangosan, hogy észrevegyenek. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, magamhoz öleltem és megpusziltam a nőt, majd lepacsiztam a gyerekekkel. Ha Sergio a szemeivel ölni tudott volna, már halott lennék. Gyorsan behívtam Anáékat, de mielőtt bemehettünk volna, Ramos olyat kérdezett tőle, amitől még a vér is meghűlt bennem.

 - Akkor a holnap este áll?

 - Persze - válaszolta Ana és én lefagytam.

  Eddig nyeregben éreztem magam, de most elbizonytalanodtam. Bent a házban a lány arcát figyeltem és láttam rajta, hogy nagyon tetszik neki amit lát. Végre előkerült anya és a fiam is. Érdeklődve néztem ahogy Nico és Lina egy plüss autót varázsolt elő Ana táskájából és azt a fiamnak adták. Juninak nagyon tetszett a zenélő játék.

 - Ap...ató - mutatta nekem és én is megnéztem közelebbről.

 - Azta mindenit! Ez nagyon szép - mosolyogtam rá és eszembe jutott, hogy Juni nagyon ritkán kap ismerősöktől ajándékot. Csak a családom és én szoktuk meglepni őt. Szerintem a barátaim és ismerőseim úgy  vannak vele, hogy én mindent meg tudok venni neki, akkor minek strapálják ők magukat.

 - Néd...ap...néd...zené - sikongatott a fiam és olyan lelkesedéssel nézte az új játékát, hogy öröm volt nézni.

 - Köszönjük, de nem kellett volna - mondtam udvariasságból, de tudtam, hogy ez sokat jelent a fiamnak. Bell szabadkozott, hogy a gyerekei választották, de én tudtam, hogy ő volt az ötletadó.

  Míg a kicsik játszottak, Ana segített teríteni. Anya elvitte a gyerekeket kezet mosni, mikor Ana felém fordult és kíváncsian nézett rám.

 - Mi a baj? - nem tudom, hogy honnan jött rá, de ráérzett. Kiböktem, ami a szívemet nyomta.

 - Mit csinálsz holnap este Ramossal?

 - Elhívott vacsorázni - nézett rám és láttam rajta, hogy nem érti, miért kérdezem. A válaszából leszűrtem, hogy a szomszédom magasabb fokozatra kapcsolt.

  Elmondta, hogy Sergio csak egy baráti vacsorára hívta és én elgondolkodtam rajta, hogy tényleg ennyire naiv, vagy csak megjátsza. Mielőtt dűlőre jutottam volna a kérdésben, visszaértek a többiek és mehettünk enni. Anya egész idő alatt a gyerekkori történeteimmel szórakoztatta Anát, aki jókat nevetett rajtam. A kicsik is tettek róla, hogy elfelejtsük a napi gondokat. Édesek voltak ahogy nevetgéltek az asztalnál, még az én fiam is. Junioron látszott, hogy teljesen felszabadult az ikrek mellett.

Később Ana segített leszedni az asztalt és a gyerekek visszaszaladtak játszani, mi felnőttek pedig beszélgettünk. Egyszer csak Irina jelent meg mellettünk. Felálltam és megcsókoltam, de valamiért zavarban voltam, hogy felbukkant. Ő úgy bújt hozzám, mintha minden rendben lenne, pedig mostanában nagyon sokat veszekedtünk. Bemutattam őket egymásnak és Irina reakcióiból rájöttem, hogy féltékeny. Úgy látszik, hogy a női ösztönök jól működnek nála. Pár mondatot váltottunk, mikor megjelent Lina és egy focilabdát mutatott Anának, ami nagyon tetszett neki. Tudtam, hogy szereti a focit, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Irinát meglátva megszeppent, de anyukája ügyesen megoldotta a dolgot. Kisvártatva a fiúk is megjelentek, de az én fiam még köszönni sem volt hajlandó Irinának. Inkább kézen fogta Bellt és elhúzta játszani, míg a másik két gyerek követte őket.

 - Még köszönni sem tud a fiad - támadott le a barátnőm.

 - Irina - szóltam rá erélyesen. - Még csak két éves, mit vársz tőle? Alig lát téged persze, hogy nem fog a nyakadba ugrani.

 - Én bementem - tette fel a kezét anya és otthagyott minket.

  Szikrázó szemekkel néztük egymást. Láttam Irinán, hogy ezt nem úszom meg veszekedés nélkül.

 - Persze, de egy idegent szó nélkül kézen fogott és elhúzott játszani. Vagy nem is olyan idegen? - kötözködött. - Ugye azok nem a te gyerekeid? Bár nálad ki tudja? Bármikor előkerülhet egy-két új gyerek - poénkodott cinikusan.

 - Hallod te magadat, hogy mit beszélsz? Meg vagy húzatva? - háborodtam fel. - Nem tűnt fel, hogy azok a gyerekek szőkék és kék szeműek? Ráadásul nem több, mint egy hónapja ismerem Anát, de te máris meggyanúsítasz vele. Féltékeny vagy?

 - Ugyan már! - nevetett fel idegesen. - Mire lennék? Hiszen látszik rajta, hogy teljesen elhanyagolja magát. Se smink, se frizura. Na és az a ruha rajta? A turkálóban különbek vannak - köszörülte a nyelvét Anán. Mivel nem tudhatta, hogy milyen körülmények közt él a lány, ezért nem mondtam neki semmit, de valahogy meg akartam védeni tőle.

 - Minek öltözzön ki, ha csak ebédelni hívta meg anya - nem is gondoltam, hogy ezzel az ártatlan mondattal olajat öntök a tűzre.

 - Ja, hogy már itt tartunk? Anyád hívja meg őt ebédre? Biztos nagyon bejön neki. Engem miért nem hívott meg soha? - hisztizett.

 - Talán azért, mert soha nem vagy itthon? - tette fel a kérdésem gúnyosan.

 - Jaj, már! - sóhajtott. - Te is tudod, hogy a karrierem miatt sokat kell utaznom. Holnap megint megyek, de most Tahitire - jelentette be.

 - Hogy hova? - förmedtem rá. - Ma jöttél haza, és azt ígérted, hogy végre elmegyünk ebben a két hétben nyaralni.

 - Most ez nem fog menni - váltott át nyafogósra, amit utáltam. - Kaptam egy kihagyhatatlan ajánlatot és egy hónapra elutazom Tahitire. Értsd meg, ezt nem hagyhatom ki - nézett rám hűvösen.

 - Akkor menj! - kiáltottam rá idegesen.

 - Megyek is - csattant fel, majd felrohant a szobájába és becsapta az ajtót. Pár percig eltartott, míg újra normálisan tudtam lélegezni és valamennyire lenyugodtam. Erőt vettem magamon és kisétáltam anyámékhoz. Ana pont a barátnőjét akarta hívni, hogy vigye haza. Ezt nem akartam. Vele akartam lenni, mert mellette jól éreztem magam.

 - Majd én hazaviszlek titeket - jelentettem ki és hiába tiltakozott, nem engedtem, hogy mással menjen haza. Utolsó érvként Irinát hozta fel, de még az sem tudott eltántorítani a tervemtől. Anya mindent tudóan nézett rám, de mielőtt bármit is mondhattam volna neki, a fiam olyat tett amivel mindenkit meglepett, de legfőképpen engem.

 - Ana szej... - mondta a lánynak. Ledöbbentem. Ennyire hatással lenne rá Bell? Mondjuk nem csodálom, mert szinte mindenkit megbabonáz egy másodperc alatt. Talán azért kezdek én is érezni valamit iránta? Mert hiába tagadom, valamit érzek, csak még én se tudom, hogy mit. Átvettem a fiamat tőle és elindultunk, mert Ana közölte, hogy este még dolgoznia kell. Mikor a ház előtt kivettük a kicsiket, Ana bűntudatosan rám nézett és megkérdezte, hogy nem-e miatta veszekedtünk Irinával. Megnyugtattam, hogy nem, de aztán nem tudom, hogy miért kiöntöttem neki a szívemet. Megsimogatta az arcomat és kedvesen nézett rám. Rengeteg szeretet volt ebben a mozdulatban, amit már régen kaptam, vagy talán soha. Nem tudtam neki ellenállni. így belecsókoltam a tenyerébe. Éreztem, hogy valami megmozdult bennem . Édesen elpirult, majd elkapta a kezét.

 - Bocsánat  - néztem rá, de kicsit sem bántam meg a tettemet.

  Vigasztalni kezdett, kedves dolgokat mondott nekem és próbálta védeni Irinát. Ilyen nő nem létezik - gondoltam magamban. Simán kihasználhatná, hogy össze vagyok zavarodva, de ő inkább segíteni szeretne. Eszméletlen lány. Búcsúzáskor megölelt, majd a kicsiket kézen fogva bement az ajtón. Beültem a kocsimba és elindultam, de nem haza. Talán egy órát kóvályogtam a városban, hogy rájöjjek, mit tegyek. Mikor már teljesen belekavarodtam a saját gondolataimba, rájöttem, hogy hova kell mennem. Felálltam a kocsifeljáróra és becsöngettem az ismerős házba. Vártam egy kicsit és mikor ajtót nyitottak nekem, idegesen túrtam a hajamba.

 - Szia, Clarisse! Marcelo itthon van?

A kor nem számít Negyvenötödik rész

Corina

   Élveztem az új munkámat. A fiúk kedvesek és rendesek voltak velem, akár a Chelseasok. Hála a londoni csapatnak, már tudtam kezelni a beszólások nagy részét, mivel a Madridisták sem szűkölködtek a bókokban, kétértelmű beszólásokban. Volt néhány hevesebben próbálkozó, akik nem riadtak vissza egy-két lazább mozdulattól sem, mint például a combom simogatása masszírozás közben. Őket gyorsan leszoktattam erről egy-egy csakra pontra kifejtett nyomással. Ilyen volt Morata és Isco is. A két kisfiú azt hitte, hogy mindent megengedhet magának, de miután Alvaronak fél óráig zsibbadt a bal karja egy ilyen pont megnyomása után, többet nem próbálkoztak, legalábbis tettekkel. A szavakat meg eleresztettem a fülem mellett.Egyedül Sergio hozzáállása idegesített, mert ő valahogy mindig megoldotta, hogy ne kerüljön a kezeim közé. Angie élvezte a figyelmet amit itt is megkapott. Volt, hogy egész délután nem láttam, mert kilopták a járókából és kézről-kézre adták egymásnak. Ilyenkor eszembe jutott, hogy Londonban ugyanezt csinálták vele. Már most nem volt férfi, aki ellent tudott volna állni neki, mi lesz később? Merengésemből a mobilom csörgése térített vissza. Szívem nagyot dobbant, mikor megláttam a hívót.
 - Hola. Niňo - mosolyogtam a telefonba.
 - Hola, Bebě. Nem zavarlak?
 - Nem, pont edzés van és ilyenkor kicsit pihenek - avattam be a munkám menetébe, hisz az elsők közt volt akinek elújságoltam a jó hírt.
 - Az jó. Figyelj! - vált izgatottá a hangja. - Most jöttünk ki a megbeszélésről és már biztos, hogy egy hét múlva lesz a visszavágó! - nevetett fel a végére. - Érted Cor? Egy hét múlva találkozunk és végre láthatom a keresztlányom.
  Óriási öröm öntötte el a szívemet.
 - Nagyon örülök - vigyorodtam el. - Akkor a szokásos csapatkaját csinálom.
 - Ú! Ezt megmondom a fiúknak, mert már ők is hiányolják a főztödet.
 - Csak a főztömet? - tudakoltam kicsit szomorúan.
 - Nem. Téged és Angiet is - nevetett fel.
 - Niňo? - muszáj volt tudnom valamit. - Juan jól van?
 - Erre mit mondjak? Megpróbál úgy tenni, mintha jól lenne, de azért látszik rajta, hogy hiányoztok neki.
 - Ő is nekünk - suttogtam a telefonba, de Nando meghallotta.
 - Sergioval semmi változás?
  Nagyot sóhajtottam, majd elmeséltem neki mindent. A vacsorát, a lánykérést és azt is, hogy lefeküdtem a védővel.
 - Szerintem túl dramatizálod - mondta a végén, majd ő is sóhajtott egyet. - Mennem kell Bebě, mert Mou rendesen fel akar minket készíteni a volt csapata ellen, de ha ott leszünk, akkor mindenképpen beszélünk. Addig is vigyázzatok magatokra. Puszilom Angiet. Szeretlek.
 - Én is szeretlek - súgtam a telefonba, majd bontottuk a vonalat.
 - Miatta mondtál nemet?
  Ijedten fordultam hátra, ahol Sergio kérdő tekintetével és egy nagyon álmos hercegnővel találtam szemben magam.
 - Ki miatt? - értetlenkedtem.
 - Hát, akinek azt mondtad az előbb, hogy szereted - húzta el a száját.
 - Niňoval beszéltem - vettem át tőle Angiet aki már el is aludt az apja karjában, majd letettem a járókába pihenni. - Jövő héten visszavágó.
 - Igen, tudom - bólintott megnyugodva. - Az előbb közölte velünk is Anchelotti.
  Kínos csend állt be köztünk. Nem tudtuk, hogy mit is mondjunk a másiknak. Aztán megérkeztek a többiek is szépen lassan, én pedig elmenekültem a munkámba.

                                                             ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

  Csigalassúsággal vánszorogtak a napok, de aztán végre csütörtök lett. Percenként néztem a mobilomra, hogy mikor kapom meg az üzenetet, hogy megjöttek. Éppen Ikert gyúrtam, Marcelo pedig Angieval játszott mikor végre felcsendült a jól ismert dallama a telefonomnak. Kapkodva nyúltam utána.
 - Hola, Niňo - nevettem bele a mobilba.
 - Hola, Bebě, csak nem hiányoztunk?
 - De, nagyon - sóhajtottam.
 - Az jó! Most érkeztünk meg a szállodába. A Royalban vagyunk. A recepción hagyok neked egy belépőt, azzal mindenhova beengednek. 324-es szoba.
 - Köszi, ha letelt a munkaidőm, megyek.
 - Akkor majd találkozunk. Szia.
 - Szia - nyomtam ki a telómat és álltam vissza a munkámba. Egész délután jókedvem volt, ami a csapatnak is feltűnt.
 - Na mi ez a földöntúli mosoly? - ölelte át a vállam Cris, de mielőtt válaszolhattam volna, megtette helyettem Sergio.
 - Gondolom, megjöttek a barátai, a Chelseais fiúk - húzta el a száját.
 - Elárulsz minket? - kapott a szívéhez bohóckodva a portugál.
 - Tudod, hogy az én vérem spanyol, viszont mikor szükségem volt valakire, ők álltak mellettem és segítettek mindenben - néztem csúnyán a védőre. - Sőt, Niňo és Mata vittek szülni - szúrtam oda még egyet, mire Sergio felállt és becsapva maga után az ajtót elviharzott.
 - Még jó, hogy Angiet elvitte Benzema - nézett a férfi után Roni. - Talán nem kellett volna felhoznod neki a Londonban történteket.
 - De igen! - csattantam fel. - Elegem van abból, hogy lenézi a barátaimat. Nando is panaszkodott, hogy mostanában alig keresi, ha beszélnek is, elég bunkó vele.
 - Rina - fogta meg a vállam és fordított maga felé. - Értsd meg őt. Lemaradt a lánya születéséről és az első pár hónapjáról. Nehezen emészti meg.
 - Értsem meg? És engem ki ért meg Cris? Azt hiszed nekem könnyű volt mindent feladnom és itt hagynom? Úgy mentem Angliába, hogy csak Niňot és Olallát ismertem. Teljesen az elejéről kellett kezdenem felépíteni az életemet. Azok a fiúk befogadtak, nem kérdezték, hogy terhesen ki elől menekültem. Mindig, mindenben segítettek. Ha kellett babaszobát csináltak, ha kellett ultrahangra kísértek.
  Ronaldo felnevetett.
 - Komolyan? Elmentek veled az ultrahangra?
  Visszaemlékeztem a történtekre és megnyugodva elmeséltem a portugálnak, hogy milyen volt négy férfival a nőgyógyásznál. Jókat nevetett.
 - Hát azért az orvos képét megnéztem volna.
 - Hidd el, hogy megért egy misét.
 - Tudod Rina, nagyon szeretlek. Sose gondoltam volna, hogy ezt mondom egy nőnek mindenféle hátsószándék nélkül - vigyorgott. - Ezért is szurkolok nektek - kacsintott rám, majd otthagyott teljesen lefagyva.

                                                          ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

   Kivettem Angiet a gyerekülésből és lezártam az autómat. A recepcióhoz érve elkértem a nekem szánt kártyát. Fellifteztem a megadott emeletre és a szívemmel a torkomban megkerestem a 324-es szobát. Remegő kézzel kopogtam be. Mikor kinyílt az ajtó egy vigyorgó képű Kölyök nézett rám.
 - Sziasztok Szépségeim - köszönt és egy puszit nyomott az arcomra. - Úristen, de megnőttél - vette ki a kezemből a kicsit. - Ez a kishölgy egyre szebb - nézett elolvadva rá. - Gyertek be.
  Belépve a szobába, Frank és David volt az első akiket megláttam. Hozzám léptek és csontropogtató ölelésben részesítettek.
 - Hello, Hercegnő - léptek a kicsihez, aki vigyorogva nézte az ismerős arcokat.
 - Megzabálom - közölte velem David. - Már nem kell sokat várnom és felnősz.
 - Cirka tizenhét év és egy hónap - nevetett Nando. - De keresztapu úgyse engedi, hogy ilyen csúnya focistával kezdj.
  Kopogás zavarta meg a beszélgetésünket. Kivágódott az ajtó és egy rakat focista tódult be rajta, óriási hangzavarral.
 - Mondtam, hogy őt láttam - nézett büszkén a társaira Demba Ba. - Sziasztok - ölelt át hatalmas karjaival. Aztán így tettek a többiek is. Utolsónak Juan lépett hozzám. Ahogy ránéztem, láttam, hogy lefogyott és az arcát vastagon szőr borítja.
 - Ellopták a borotvádat? - néztem rá mosolyogva.
 - Ez így karakteres - simított végig az arcán.
  Kitört belőlem a nevetés, majd átöleltem.
 - Hiányoztál - suttogta a fülembe.
 - Te is - emeltem rá a tekintetemet. Tényleg hiányzott, mint barát akivel mindig, mindent megtudtam beszélni.
  Sokáig öleltük egymást és úgy néztük, hogy az én tizenegy hónapos, pici hercegnőm hogyan csinál gügyögő bohócokat egy csapat meglett focistából.

10/10 Harminckettedik rész

Sergio

   Körbesétáltam a szobában és a komód tetején lévő képeket kezdtem nézegetni. A kicsi Lola, Lola Romárioval, Lola és Marcelo, Lola menyasszonyként. Szemem elkerekedett. Elhűlve néztem a képre. Dolores férjnél van? Miért nem mondta?
 - Ne nyúlj a dolgaimhoz! - szólalt meg a hátam mögött a lány. Mérgesen kikapta a kezemből a képet és visszatette a helyére.
 - Te férjnél vagy? - nyögtem ki végre, mikor újra tudtam gondolkodni.
 - Nem, nem vagyok férjnél - rázta meg a fejét és a fotóra nézve iszonyú fájdalom ült ki az arcára.
 - De akkor mi ez a kép? - kíváncsiskodtam tovább.
 - Egy emlékeztető arra, hogy soha többé ne bízzak a férfiakban és hogy a szerelem csak a hülyéknek való.
 - Lola! - néztem rá elborzadva. - Ez oltári baromság. Nem tudom, hogy mi történt, de nem kéne minden férfit egy kalap alá venned azzal, aki megbántott. A szerelem jó dolog, főleg ha megtalálod hozzá a megfelelő partnert - léptem közelebb hozzá, amit nem vett észre, mert szemeit még mindig a fénykép kötötte le. Ott álltam már teljesen előtte, mire rám emelte a tekintetét. Mellbe vágott az a szomorúság és fájdalom, ami sütött belőle. Arcán legördült egy könnycsepp, amit letöröltem. Érintésemtől összerezzent, majd fejét megrázta és ellépett tőlem.
 - Soha többé nem hiszek nektek - suttogta és megindult a földszint felé. Döbbenten néztem utána. Nem tudtam, hogy mi történhetett vele, de ki akartam deríteni. Ezt a lányt valaki összetörte és nekem kedvem lett volna azt a valakit addig ütni, míg mozog. Feleszméltem és a lány után siettem, aki már a lépcső közepén tartott lefelé.
 - Ne csináld - állítottam meg és a térde alá nyúltam, felemeltem, ellépdeltem vele a kanapéig és letettem rá.
 - Köszi, de lefelé megy egyedül is - jelentette ki, mire elképedtem.
 - Ugye nem egyedül jöttél-mentél tegnap? - kérdeztem mérgesen. Zavartan nézett le a padlóra, ezzel bizonyítva a feltevésem helyességét.
 - Idióta Xabi - dühöngtem. - Elvileg azért volt itt, hogy segítsen.
 - Sergio - szólalt meg végre Lola -, Xabi is felvitt az emeletre, de lefelé nem engedtem, hogy cipeljen.
 - Miért nem tudsz te megülni a fenekeden? - sóhajtottam fel.
 - Mert nem vagyok hozzászokva a semmittevéshez - válaszolta, mire megcsóváltam a fejem.
 - Merre van a konyha? - adtam tudtára a kérdésemmel, hogy nem piszkálom tovább.
 - Arra - mutatott a háta mögé, kíváncsian rám nézve. - Tényleg főzni fogsz?
 - Megígértem, nem? - vigyorogtam rá.
  Beléptem a konyhába és a hűtőt kinyitva, lecsekkoltam a tartalmát. Fejben összeállítottam egy egész jó kis menüt, majd elővettem a hozzávalókat és neki álltam a főzésnek. Közben Lola kijött hozzám, leült az egyik székre, onnan figyelte, mit csinálok.
 - Megpucolod a krumplit? - nyújtottam felé a kést, amit elvett és az elé pakolt burgonyákat kezdte megszabadítani a héjuktól. Látszott rajta, hogy nem először tesz ilyet, tehát jártas a konyhában. Hozzáláttam a csirkemellek feldarabolásához és befűszerezéséhez. Lola a kezem alá dolgozott, így gyorsan elkészültem mindennel. Már csak a húst kellett megpárolnom, de azt is hamar megoldottam.
 - Merre vannak a tányérok? - kérdeztem a lányt, aki felállt és az egyik szekrényig ugrált. Kinyitotta az ajtót és nyújtózkodni kezdett. Persze, hogy a legfelső polcon voltak a keresett tárgyak. Mögé léptem és segítettem levenni azokat. Közben a testünk összeért. Akaratlanul is neki préseltem a konyhaszekrénynek. Éreztem a belőle áradó illatot, ami elbódított. Nem tudtam türtőztetni magam és a nyakába csókoltam. Testének íze felkorbácsolta az érzékeimet.
 - Sergio, engedj el! - törte meg a varázst rekedt hangon.
  Elléptem tőle és megterítésre váró asztalhoz mentem. Két főre pakoltam meg az asztalt és néztem, ahogy a lány leül. Nem nézett rám, a terítő mintáját vizsgálta.
 - Lola - szólítottam meg, mire összerezzent. Lélekben nem itt járt az biztos. - Ne haragudj - kértem.
 - Nincs miért, mert nem történt semmi - nézett végre rám, de az arca érzelemmentes volt, mintha egy maszk takarta volna el előlem. - De ha megkérhetlek a jövőben kerüld az ilyen "semmi" dolgokat - mondta, majd enni kezdett. - Hm. Ez nagyon finom - mosolyodott el végre, de nem tudtam most értékelni. A fejemben csak az kattogott, hogy Ronaldo miért, és én miért nem kapom meg ezt a lányt, akiért megőrülök. Aztán eszembe jutottak Iker szavai, hogy ez csak szex közöttük és nem érzelmi kapcsolat. Talán ez a kulcsa a dolognak. Lola nem akar kapcsolatot és ezért tökéletesen beéri a kölcsönös kielégüléssel. Tudja, hogy Crisnek barátnője van és pont ezért a szerelem kizárva.
 - Sergio? - hallottam meg a lány kérdő hangsúlyát a nevemmel. - Itt vagy?
 - Persze, csak elgondolkodtam - néztem rá kedvesen. - Mit kérdeztél?
 - Azt szerettem volna tudni, hogy holnap elvinnél-e a stadionba?
 - Basszus, Lola ülj már meg a fenekeden - lettem dühös rá egy pillanat alatt. - Nem igaz, úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek, aki nem fogja fel, ha valamit nem csinálhat! Amúgy is, holnap nincs is edzés.
 - Tudom, viszont egy csomó papírmunkám bent maradt. Gondoltam, hazahozom és itthon megcsinálom míg pihentetem a lábam, de ha neked gondot okoz, szólok másnak - nézett rám gúnyosan.
  Bűntudatom nem hagyhatta, hogy mást hívjon, így belementem, hogy elviszem. Főleg mikor megígérte, hogy tényleg csak a papírokért megyünk.

Las Puertas de Infierno 18. rész

Ana

   Fél órája fel-alá futkosok, hol egy rózsaszín, hol egy halványkék pólóval a kezemben.

 - Lexy segíts! - néztem a barátnőmre könyörögve. - Melyik? - mutattam neki a két felsőt.

 - A kék, de Ana mi van veled? Csak ebédelni mész egy barátodhoz és a családjához.

 - Igazad van - roskadtam le az ágyamra. - De nem akarom, hogy topis anyukának nézzek ki.

 - Hát annak nem fogsz soha. Ha most keltél volna fel az ágyból, akkor is szuperül festenél - öntött belém lelket.

 - Köszönöm Lex, ez most nagyon kellett nekem, mert mindjárt megőrülök - lassan beszívtam, majd kifújtam a levegőt. Ezt megismételtem egy párszor. Végre lenyugodtam és szépen elkészültem. Egy sötétkék farmert és hozzá a kék pólót vettem fel. A hajamat kontyba csavartam össze, hogy ne zavarjon. A sminket hanyagoltam. Kényelmes tornacipőt húztam a lábamra.

 - Kész vagyok - mondtam megkönnyebbülve.

 - Mi is anya - jelentették ki a kicsikéim.

 - Juni ajándékát eltettétek? - kérdeztem tőlük.

 - Igen, nálam van - mutatta Lina, hogy a plüss kisautó jó helyen van.

 - Akkor nincs más hátra, mint előre - fújtam ki a levegőt. Lexy csak nevetve nézett rám, majd elindult az ajtó felé.

 - Jöttök? - kérdezte.

 - Persze - válaszolt Nico és már ott is volt a barátnőm mellett. Soha nem mulasztotta volna el a kocsikázást. Lexy rendes volt velem, mert felajánlotta, hogy elvisz és ha kell értünk is jön később.

 - Lassan nekem is vennem kéne egy autót, mert már zavaró, hogy mindig valakit meg kell kérnem rá, hogy vigyen el - gondolkodtam hangosan. Bár nem tudom, hogy hogyan fogom megoldani, de majd csak sikerül.

 - Engem nem zavar, ha furikáznom kell titeket. Addig is veletek vagyok - mosolygott Lexy.

  Hamar megérkeztünk Crissékhez. Mikor kiszálltunk és körülnéztem, akkor jöttem rá, hogy Roni, Sergio szomszédja. Mikor Iker bulijába mentünk, akkor már jártam itt. Elköszöntem barátosnémtól, majd kézen fogtam a gyerekeket és a kapuhoz lépve becsöngettem. Míg vártam, hogy kinyissák a kaput, valaki ránk köszönt.

 - Hola, Ana! Sziasztok pockok!

 - Hola... - fordultam meg -, Sese! - mosolyogtam rá. Tehát tényleg szomszédok.

 - Hát ti?

 - Dolores meghívott minket ebédelni.

 - Szia, Sergio - köszöntek az ikrek is kisebb fáziskéséssel.

 - Az jó, Dolores finomakat főz - nézett rám áthatóan. - Na nem olyan istenit, mint te, de azért megjárja.

 - Sziasztok! - nyitotta ki a kaput Cris. Megölelt, majd adott egy puszit, amin elcsodálkoztam. Lepacsizott a gyerekeimmel és csak utána fordult a csapattársához.

 - Sergio - biccentett neki, majd kezet fogtak.

 - Cris - tett ugyanígy a védő is.

  Ezeknek meg mi bajuk? - morfondíroztam magamban.

 - Gyertek, mert anya és Juni már nagyon vár titeket - invitált beljebb.

  Nem akartam bunkó lenni, így elköszöntem Sergiotól és adtam neki egy puszit. Elmosolyodott.

 - Akkor a holnap este áll? - kérdezte meg.

 - Persze - válaszoltam neki és nem tudtam, hogy miért néznek egymásra ennyire mogorván. Rákérdezni sem tudtam, mert Roni már terelt is befelé minket. Az udvar hatalmas volt, de a ház... Hát a mi lakásunk legalább háromszor belefért volna. A berendezés nagyon ízléses volt.

 - Ana, de örülök, hogy újra látlak! - ölelt át Dolores, majd puszit nyomott az ikrek fejére. Valahonnan Juni is előkerült és Lina odaadta neki az ajándékát.

 - Ap... ató - mutatta meg Crisnek. Ő leguggolt hozzá és úgy vette a kezébe a plüsst.

 - Azt a mindenit! Ez nagyon szép - nézegette.

 - Nyomd meg a hasát - mutatta Nico, mire az autó zenélni kezdett. Junior pedig hatalmasat kacagott.

 - Néd ap, zené - nyomkodta most már ő is ügyesen. A mosolyt nem lehetett levakarni az arcáról.

 - Tetszik neki - nézett a fiára Cris. - Köszönjük szépen, de nem kellett volna.

 - Nico választotta és Lina erősködött, hogy Juniornak biztosan tetszene, úgyhogy ha reklamálni akarsz, náluk megteheted - mondtam, miközben néztem ahogy a gyerekek kimennek a kertbe és az ott található kisebb játszótéren kötik le magukat.

 - Ha nem baj, kint terítettem meg - szólalt meg a hátunk mögött Cris anyukája.

 - Nem, dehogyis, így legalább szemmel tudjuk tartani őket - néztem továbbra is a kicsiket, akik minden játékra rácsodálkoztak. - Segíthetek valamit? - mentem utána a konyhába, ami legalább kétszer volt nagyobb az enyémnél. Ámulva néztem végig a gyönyörű konyhaszekrényen és az előkészítőpulton. A sütőről és a tűzhelyről már a szemem sem tudtam levenni.

 - Ez gyönyörű - suttogtam csak magamnak, de Dolores így is meghallotta.

 - Igen, csak kár, hogy nincs kihasználva.

 - Irina nem tud főzni? - kérdeztem.

 - Hogy tud vagy nem, azt nem tudom, de hogy nem főz az biztos. Inkább rendel vagy elmennek étterembe. Pedig a jó kis házikosztnál nincs jobb. Cris azóta is emlegeti a főztödet - mosolygott rám.

 - Szeretek főzni. Jó nézni, mikor percek alatt elfogy a kaja és jóllakott emberek ülnek az asztalnál.

 - Te lány - sóhajtott. - Hol bujkáltál eddig?

  Nem értettem, hogy mit akar kérdezni. Szerintem ő is látta rajtam az értetlenséget, mert megsimogatta a karom, majd magyarázatként ennyit mondott.

 - Kész főnyeremény vagy egy férfi számára.

  Elpirultam ettől a dicsérettől. Mire az arcom visszakapta eredeti színét, addig szépen megterítettünk a kerti asztalon. A gyerekek bementek Doloressel kezet mosni. Cris felém fordult és rám nézett.

 - Mi a baj? - kérdeztem, mert láttam a szemében, hogy valami aggasztja.

 - Mit csinálsz holnap este Ramossal? - nyögte ki a kérdést.

 - Elhívott vacsorázni - válaszoltam az igazsághoz hűen.

  Roni szemei elkerekedtek és csak nézett rám.

 - Most mi a baj? Megkérdezte, hogy elmennék-e vele egy baráti vacsorára és igent mondtam.

 - Baráti? Jó szöveg - morogta az orra alá.

 - Cristiano, neked mi bajod van Sergioval? - tettem fel neki a kérdést.

 - Semmi, csak meglepett a dolog. Ennyi.

  Nem tudtuk tovább folytatni, mert visszajöttek a gyerekek. Kiszedtük az ételt és jókat nevetgéltünk, miközben megkajáltunk. Evés után segítettem leszedni az asztalt, a gyerekek pedig játszani mentek. Éppen nagyot nevettünk Dolores egyik történetén, amikor valaki odaköszönt nekünk.

 - Sziasztok!

 - Irina! - pattant fel Cris és a lányhoz lépett. Átölelte és megcsókolta. Dolores elhúzta a száját.

 - Szerbusz Irina! - szólt rá.

 - Jaj bocsáss meg, de a fiad elveszi az eszemet - kuncogta.

 - Gyere drágám - húzta magával Cris. - Hagy mutassalak be titeket egymásnak. Irina Swayk, Ana Montgomery - kezet fogtunk, de láttam a szemén, hogy nem leszünk barátnők. Átkarolta Roni derekát és úgy tapadt rá, mint légy a légypapírra, ezzel jelezve nekem, hogy el a kezekkel a pasimtól. Magamban nevettem rajta.

 - Honnan ismeritek egymást? - kérdezte nyávogó hangon.

 - Iker buliján találkoztunk - válaszolt a csatár és én hálásan néztem rá, hogy nem árulta el a munkám. Nem mintha szégyellném, de nem szívesen kötöm mások orrára.

 - Ja igen, én sajnos nem tudtam elmenni, mert fotózáson voltam Japánban - nyafogta és nekem egyre ellenszenvesebb lett.

 - Anya nézd, Juninak milyen szép labdája van! - szaladt hozzám Lina egy focilabdával.

 - Igen szívem, tényleg nagyon szép, de mit kell mondani? - mutattam Irina felé.

 - Csókolom - köszönt megszeppenve az idegen arctól. Ezt a pillanatot várta meg a két fiú és ők is odafutottak hozzánk nagyokat nevetve, de ahogy meglátták a modell lányt lefékeztek.

 - Csókolom - köszönt illemtudóan Nico is, én pedig kíváncsian vártam Junior reakcióját. Csak állt ott, nézte a nőt, majd kézen ragadott és elrángatott a homokozó felé. Bocsánat kérőn néztem hátra, mire Dolores és Cris csak elmosolyodott, míg Irina szeméből tömény undort olvastam ki. Leültem a homokozó szélére és Juniorral és az utánunk szaladó ikrekkel, neki álltunk várat építeni. Nem érdekelt, hogy csupa homok lesz a ruhám. Jól éreztem magam a kicsikkel. Sokat nevettünk, majd mikor úgy gondoltam, hogy már eleget játszottunk, felálltam és leporoltam magam.

 - Gyertek gyerekek - szóltam nekik. - Mennünk kell. - Nico és Lina nagyot sóhajtottak, de szófogadóan léptek mellém. Junior viszont legörbítette a száját és pityeregni kezdett.

 - Ne sírj édesem - vettem ölbe. - Máskor is eljövünk, jó? - próbáltam vigasztalni, miközben a terasz felé tartottunk. Két kicsi kezével átfogta a nyakam és úgy hüppögött. Mikor Dolores meglátott minket, hozzánk sietett.

 - Mi a baj? - simogatta unokája fejét.

 - Eltört a mécses, mert haza kell mennünk - magyaráztam a sírás okát.

 - Máris? Nem tudnátok még maradni? - nézett rám reménykedve, majd a ház felé, ahol látni lehetett, hogy Cris és Irina éppen veszekedtek.

 - Sajnálom, de este még dolgoznom kell. - Junior úgy bújt hozzám, hogy alig kaptam levegőt. - De egy icipicit még maradhatunk - ültem le és az ölembe helyeztem a kicsit. - Még van egy kis időnk, míg a barátnőm ideér értünk.

 - Majd én hazaviszlek titeket - szólalt meg hirtelen a hátam mögött Cris.

 - Köszönöm, de Lexy már megígérte, hogy elvisz.

 - Én szeretnélek hazavinni - könyörgött a szemeivel a csatár. Láttam rajta, hogy ideges.

 - Irina nem fog haragudni? - kérdeztem rá.

 - Nem érdekel - vonta meg a vállát. - Bevágta a hisztit és felment a szobájába duzzogni.

 - Remélem, nem miattunk?

 - Nem, dehogy. Csak most ért haza, de holnap már megint elmegy egy hónapra - sóhajtotta.

  Dolores furcsán nézett a fiára, de mielőtt bármelyikünk megszólalhatott volna, Juni rám emelte a könnymaszatos arcát és megszólalt.

 - Ana, szej...

  A szívem megállt egy pillanatra, de csak azért, hogy utána dupla gyorsasággal kezdjen el dobogni.

 - Én is téged kicsim - szorítottam magamhoz. Mikor felnéztem, két teljesen elképedt felnőttet láttam.

 - Mi a baj? - értetlenkedtem.

 - Ezt csak nekem mondta eddig - mondta Cristiano -, még anyának se, soha.

  Lina és Nico érdeklődve kapkodták a fejüket köztünk.

 - Anya, mit mondott Juni? - kérdezték.

 - Azt, hogy szeret - válaszoltam és rámosolyogtam a kisfiúra.

 - Mi is! - öleltek meg a gyerekeim, amitől a szemeim könnybe lábadtak. Mielőtt elsírtam volna magam, felálltam és átadtam az apjának Juniort. Már nem sírt, mosolyogva nézett rám. A mosolya tisztára olyan volt, mint Ronié.

 - Sajnálom, de tényleg mennem kell, mert még készülnöm kell az estére és még vacsorát is kell főznöm.

 - Akkor elviszlek titeket, jó?

 - Ha nem probléma?

 - Nem ajánlanám fel, ha az lenne.

  Megöleltem Dolorest.

 - Köszönök mindent. Viszont legközelebb én főzök és ti jöttök hozzánk. Oké? - néztem a nőre.

 - Megbeszéltük. Úgyis kíváncsi vagyok a híres főztödre - cukkol vele.

  Beültünk Roni autójába. A gyerekek elvoltak hátul, mert Junior is jött velünk. Cris nem akarta otthon hagyni. Gyorsan hazaértünk. Kitessékeltem az ikreket a kocsiból, de halkan, mert a kicsi elaludt.

 - Köszönöm az ebédet Cris - néztem rá.

 - Ne nekem. Anya főzött.

 - Ez igaz - nevettem fel. - Ugye Irinával tényleg nem miattunk veszekedtél? - kérdeztem, mert ez azóta bökte a csőröm, mióta eljöttünk .

 - Nem, nem miattatok. Csak fáradt volt, holnap meg már megy is tovább - sóhajtott fel. - Így is alig vagyunk együtt, erre bevállal még egy plusz munkát - kesergett. Teljesen megértettem őt. Szeretne minél többet vele lenni, de így nem jön össze. Hirtelen felindulásból megsimogattam az arcát, mire ő elkapta a kezemet és belecsókolt a tenyerembe. Soha nem tapasztalt érzés kelt életre a gyomromban. Mintha millió kicsi pillangó egyszerre kezdett volna verdesni a szárnyaival. Elpirultam és a kezemet kirántottam a kezéből.

 - Bocsánat - nézett rám csillogó szemekkel.

 - Nincs semmi baj. Érthető, hogy most kivagy, de lesz időtök még együtt nyaralni, vagy elmenni valahová kettesben. Legyél türelmes. Előbb-utóbb rájön, hogy a munka nem is olyan fontos.

  Elbúcsúztam a portugáltól és a gyerekeket kézen fogva léptem be a lakásba. Ahogy becsuktam magam után az ajtót, neki dőltem. Mi a fene történt? Mi volt ez? Nem volt időm tovább agyalni rajta, mert gyorsan elkészítettem a vacsorát, majd felöltöztem és indultam dolgozni. Molly kérdőn nézett rám, de mondtam neki, hogy majd holnap megbeszéljük. Már ha rájövök, hogy mi az, amiről beszélnünk kell.

A kor nem számít Negyvennegyedik rész

Sergio

   Mint derült égből a villámcsapás, úgy ért, hogy Rina velünk fog dolgozni. Örültem neki, hogy munkát talált, de annak nem, hogy egy csapat kanos férfival lesz együtt. Öröm az ürömben, Angie is vele lehet, így még többet láthatom. Amióta Cor nemet mondott, próbáltam kerülni és a legkevesebbet kommunikálni vele. Nem értettem, hogy miért utasított vissza. Azt hittem, hogy minden nő álma, hogy megkérjék a kezét, és egy hatalmas gyűrűt húzzanak az ujjára. Erre ő még csak ki sem nyitotta, meg sem nézte, hogy mit vettem neki. Senkinek nem árultam el, hogy kikosarazott, mert nem akartam kiröhögtetni magam.
 - Gyere már! - vágott hátba Benzema. - Vár a csajod.
 - Nem a csajom - morogtam, miközben követtem őt Corhoz.
 - Én azt hittem...- hallgatott el hirtelen, majd elvigyorodott. - Akkor ha nem gond, bepróbálkozok.
  Elhűlve néztem a franciára. Most komolyan beszél?
 - Szállj le róla! - néztem rá mérgesen.
 - Te mondtad, hogy nem a barátnőd - tárta szét a karjait - ezért azt hittem, hogy szabad préda.
 - Nem zavar, hogy gyereke van, aki ráadásul az enyém?
 - Kicsit se - vonta meg a vállát. - Nem feleségül akarom venni - nézett rám pimaszul.
 - Karim - fogtam meg a karját - először és utoljára mondom el, hagyd békén Rinát!
 - Rendben - röhögött rám. - Csak hülyítelek pajtás. Jó nézni, hogy mennyire odavagy érte - vert vállba, majd belépett előttem az ajtón, mielőtt bármit is válaszolhattam volna.
  Követtem őt a szobába, ahol nem kis meglepetésemre Ronaldo és Cor elég félreérthető helyzetben voltak. A portugál a egy törölközővel a derekán az ágyon ült, míg Rina a lábai közt állt, kezeit a csatár vállára tette.
 - Sziasztok - köszöntünk rájuk, de nem úgy tűnt, mintha észrevettek volna.
 - Sziasztok - válaszolt pár másodperc múlva Cor, de a kezét nem vette le Crisről. - Itt fáj? - nyomogatta a vállát és én hatalmas megkönnyebbülést éreztem. Benzema pedig leplezetlenül röhögött rajtam.
 - Lejjebb egy kicsit - mondta Roni, majd fájdalmasan felnyögött. - Ott, ott!
 - Azt hiszem, hogy ehhez hosszabb kezelés szükséges, nem egy szimpla átgyúrás - nézte Cor elgondolkodva a fájós vállat. - Délután, ha tudsz gyere vissza és akkor egy minden izomrostra kitérő masszázst kaphatsz.
 - Én benne lennék - nézett rá kajánul Cris. - Illetve benned - vigyorgott a nőre, aki azonmód nyakon csapta. - Naaa!
 - Ne szemtelenkedj, mert véletlenül olyan pontot nyomok meg rajtad, hogy két hétig nem tudod majd használni a kicsikét - mutatott Rina a törölközőre.
  Én és a francia hangosan röhögtünk, míg Ronaldo elhűlve nézett a nőre.
 - Egy, mi az hogy kicsi? Kettő, képes lennél megfosztani az élvezetektől két hétig?
 - Válaszolok a kérdéseidre - mosolygott Cor, miközben már Karimnak mutatta, hogy vetkőzzön. - Először is, akinek ekkora az egoja, annak általában kicsi a khm...- krákogott. - Másodszor, képes lennék rá ha ezt a pontot - nyúlt a portugál nyaka felé, aki egy hatalmasat ugrott az asztalról, hogy minél távolabb legyen Cortól - megnyomnám, de nem vagyok gonosz, így nem bántalak - nézett végül elégedetten Cris rémült arcára.
 - Ezt még visszakapod! - lépett hozzá Roni közelebb, majd úgy tett, mintha levenné a törölközőjét. - Megmutatom, mennyire nem kicsi.
  Rina arcán jól láthatóan átfutott az ijedtség, de aztán érdeklődve nézett a csatárra.
 - Nem félek a kisfiúktól - nézett farkasszemet Cristianoval, majd egyszerre nevették el magukat.
 - Imádom ezt a nőt - nyomott egy puszit Rina arcára, amitől nekem ökölbe szorult a kezem. - Az hagyján, hogy klasszisokkal jobban néz ki, mint Jose, de még érzi is amit csinál - nyúlt Cor kezéért és megcsókolta azt. - A kezeid aranyat érnek - nézett a szemébe és láttam benne felvillanni a vadász pillantását.
 - Öltözz már fel! - szóltam most már bele a flörtölésébe, ami számomra elég gyomorforgató volt. Corra nézve láttam, hogy elpirult majd zavartan ellépett a portugáltól és próbálta minden figyelmét Karimra összpontosítani. - Angie merre van? - néztem szét a helyiségben, ahol a járókáján kívül nem láttam semmi rá utaló nyomot.
 - Marcelo és Iker leléptek vele - mosolyodott el. - Azt mondták, hogy ki kell nevelni belőle a kék oroszlánt és igazi blanchová kell változtatni - halkult el a hangja és szemét elfutották a könnyek. Bennem pedig kérdések sora merült fel. Lehet, hogy még mindig Matát szereti? Ezért mondott nemet? Ha tehetné visszamenne Londonba?
  Nyílt az ajtó és egy jókedvű csapat lépett be rajta. Marcelo kezében Angieval, őket pedig Iker követte mosolyogva.
 - Meghoztuk a legkisebb Madridistát - adta át nekem a brazil a lányomat. A hercegnőmön egy Real Madridos mez volt, rajta a nevével és az én számommal.
                                                       "Angel 4"
 - Úgy gondoltuk, hogy az apukája mezszámát kapja, mivel a 24-es foglalt - magyarázta Iker, és én majd elolvadtam a látványtól.
 - Kösz fiúk - néztem hálásan rájuk, majd össze-vissza csókolgattam a lányomat, aki hangosan kacagott ezen.

10/10 Harmincegyedik rész

Sergio

   Nem kicsit voltunk ma szarok, de valahogy sikerült túlélnünk egy döntetlennel az estét. Ahogy hallottuk, Lola nem volt elragadtatva tőlünk, amit megértek.
 - Xabinak volt igaza - morgott Marcelo. - Ez a pálya nem embernek való.
 - Ritka szar volt az biztos - dőltem hátra a buszban. Alig vártam már, hogy hazaérjünk. Marci kezébe vette a telefonját és tárcsázott.
 - Hola, szerelmem! - mosolygott és tudtam, hogy Clarisseval beszél. - Merre vagy?
  Nem akartam hallgatózni, de mégis meghallottam a nevet.
 - Lolánál?... Hogy bírják egymást?... Kb. egy óra és otthon leszünk... Jó, akkor vigyázz magadra... Én is szeretlek!
  Türelmetlenül fordultam felé.
 - Mi van Lolával? Jól van?
 - Minden oké vele. Egész délután ott voltak nála.
 - Xabi is? - húztam el a számat.
 - Ő is - röhögött rajtam a brazil.
  Nem szóltam már hozzá, inkább felvettem a fülesemet és zenét hallgattam az út további részében. Be is aludhattam, mert csak arra nyitottam ki a szemem, hogy a busz lefékez a stadion előtt. Fáradtan kászálódtunk le róla. Elbúcsúztunk egymástól és ki-ki a saját autójába ülve, hazahajtott. Otthon már csak egy gyors zuhanyra futotta az erőmből, majd beborultam a párnáim közé és elnyomott a buzgóság.

                                                                 ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

   Reggel viszonylag korán ébredtem. Rendbe tettem magam és elindultam Lolához. Megígértem neki, hogy ma én főzök rá, így tompítva a lelkiismeret furdalásomat. Csöngettem, de nem jött ki senki. A gyomrom görcsbe ugrott, mert a legrosszabbra gondoltam. A szemeim előtt megjelent, hogy Lola magatehetetlenül fekszik valahol a házban és nem tud megmozdulni. Próbaképp lenyomtam a kilincset, ami engedett. Besiettem a kerten át az ajtóig, és meglepetésemre azt is nyitva találtam. Halkan léptem be a lakásba és idegesen néztem körül, majd egy hatalmas megkönnyebbült sóhaj szakadt fel a mellkasomból, mikor megláttam a lányt a kanapén édesen aludni. Haja kócosan terült szét a párnán, míg ajkai hívogatóan elnyíltak. Arca kisimult és sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amennyi valójában volt. Közelebb léptem hozzá és óvatosan megpróbáltam egy tincset kisimítani az arcából, de felriadt. Szemei először rémülten néztek rám, majd mikor felismert, újra lecsukta őket.
 - Sergio - mondta halk, rekedt hangon, amitől nekem fura gondolataim támadtak. - Miért ijesztgetsz?
 - Bocs - vigyorodtam el -, de nem bírtam kihagyni. Olyan voltál, mint Csipkerózsika.
 - Már csak az hiányzott volna, hogy megcsókolj - morogta és mikor rájött, hogy mit mondott, elpirult. Felnevettem a zavarán. - Amúgy hogy jöttél be? - emelte rám a tekintetét.
 - Nyitva volt minden. Nem kéne ilyen felelőtlennek lenned - teremtettem le elkomolyodva. - Lehettem volna akár betörő is, vagy egy perverz alak, akinek pont az ilyen fiatal lányokra fáj a foga.
  Édesen felnevetett, nem tudva, hogy rekedtes hangjával milyen reakciókat vált ki belőlem.
 - Elég perverz vagy te is - vigyorgott rám, miközben felült és ujjai gereblyéző mozdulataival próbálta rendbe szedni  kusza fürtjeit. - Amúgy Xabi ment el utoljára és nem volt kedvem kikísérni, ezért mondtam neki, hogy csak csukja be maga után, aztán meg elaludtam - vonta meg a vállát.
 - Jobban vagy? - néztem bűntudatosan a begipszelt lábára.
 - Annyira igen, hogy jól seggbe rúgjalak titeket a tegnapi nap miatt. Rettenetes teljesítményt nyújtottatok.
 - Tudom, de mentségünkre szóljon, hogy tényleg nagyon szar volt a terep. Hiába akartunk pontos passzokat adni, azon a füvön lehetetlenség.
 - Mondtam Xabinak, hogy majd gyakorolni fogunk ilyen terepen is, mert nem szeretnék még egy meglepetést.
 - Oké - húztam el a számat. - Nem vagy éhes? - tereltem el a témát.
 - Hát, tudnék enni - simogatta meg lapos hasát a pólóján keresztül és nekem vissza kellett fognom magam, hogy ne essek neki. - De előtte elmennék a fürdőbe - állt fel és a mankóival a lépcső felé araszolt.
 - Ugye nem egyedül akarsz felmenni? - néztem rá dühösen.
 - Sergio, felejtsétek már el, hogy mindig meg akarjátok mondani, hogy mit csináljak - csattant fel idegesen. - Nem lesz mindig valaki velem, hogy segítsen. Nem először kerülök ilyen helyzetbe.
 - De basszus, még csak két napja vagy itthon. Pihentetni kéne a lábadat, nem erőltetni. Ha nem engeded, hogy segítsek, felhívom Pirrit vagy Perezt és beárullak - néztem rá gúnyosan, főleg mikor láttam az arcán az ijedtséget és a bosszúságot is.
 - Rendben - sóhajtott, majd hagyta, hogy ölbe kapjam és felvigyem az emeletre.
 - A baloldali ajtó - mondta és én belöktem azt a lábammal. Letettem a földre és óvatosan elengedtem. Körül néztem a szobában, ami tükrözte Lola egyéniségét. Az ágyon fekete selyem ágynemű feszült, ami mosolyt csalt az arcomra, ugyanis ilyet utoljára Ronaldonál láttam. Nem volt sok bútor a szobában, de azok nagyon is illettek a lányhoz. Egy komód, amiből épp most varázsolt elő magának tiszta pólót, és egy fésülködőasztal, ami a franciaággyal szemben volt.
 - Mindjárt jövök - nézett rám, majd eltűnt egy ajtó mögött, ami gondolom a fürdőszobát rejtette.

A kor nem számít Negyvenharmadik rész

Corina

   Teljesítettem a védő kérését és kiöltöztem. Meglepetésemre Sara is megjelent, majd egy nagy mosollyal az arcán közölte, hogy ma ő a babysitter. Mikor elkészültem, Sergio a kocsihoz kísért és egy jó félórás kocsikázás után egy hangulatos  kis étterem előtt álltunk meg.
 - Gyere - nyújtotta felém a karját és én belekaroltam. Nem tudtam, hogy mit akar ebből kihozni, de élveztem, mert a hely tényleg csodálatos volt. Egy eldugott asztalt kaptunk amit néhány gyertya fénye világított meg.
 - Nagyon szép - szaladt ki a számon.
 - Tetszik? - csillant fel a szeme, mire én csak bólintottam.
  Megrendeltük az ételt és amíg vártunk rá, Sergio megfogta a kezem.
 - Rina, szeretnék beszélni veled valamiről - nézett rám és én kíváncsian emeltem rá a tekintetemet. - Amikor megtudtam, hogy van egy lányom, már akkor feltettem neked ezt a kérdést, de azóta nem beszéltünk róla - szívem egyre hangosabban dübörgött a mellkasomban. - Cor, mikor vehetem a nevemre Angiet? - nyögte ki nagy sokára és valamiért csalódottságot éreztem.
 Nem ezt a kérdést vártam, de mire is gondoltam? Hiszen Sergio nem engem szeret. Pilar is megmondta, őt szereti, őt akarta feleségül venni, csak én belerondítottam a kapcsolatukba egy gyerekkel. Viszont nem vehetem el tőle a lehetőséget, hogy teljes jogú apja legyen a lányának.
 - Intézd el a papírokat és bármikor - suttogtam, mert éreztem, ha erősebb hangot kéne kiadnom akkor elsírnám magam. Miért is gondoltam, hogy bármit is érez irántam? Hiszen csak a lányunk miatt van velünk. Kötelességből.
  A további beszélgetéstől megmentett, hogy kihozták a vacsorát, amit szótlanul fogyasztottunk el. Már csak a számlára vártunk amikor Sergio belenyúlt a zakó zsebébe és valamit elővett. Felállt a székről, majd elém lépett és letérdelt elém. Teljesen ledöbbentem.
 - Corina Garcia, hozzám jössz feleségül? - nyújtott felém egy fekete bársony dobozt. Elvettem tőle, de nem néztem bele. Tudtam, hogy ez a gyűrű nem engem illet, ezért egy szomorú mosoly kíséretében visszaadtam neki.
 - Sajnálom Sergio, de nem.
  Nem mertem az arcára nézni. Szótlanul állt fel, majd úgy is távoztunk az étteremből. Éreztem a belőle áradó feszültséget ahogy az autóval haza felé tartottunk. A ház előtt csak én kiszálltam, míg ő csak ült a kocsiban. Mielőtt beléptem volna az ajtón, utánam szólt.
 - Holnap elkezdem intézni a papírokat - mondta, majd gázt adva, nyikorgó gumikkal elhajtott. Én pedig tudtam, hogy jól döntöttem. Belépve a házba Ikerrel és Sarával találtam szembe magam. Kérdőn néztek rám, mire én megráztam a fejem és elsírtam magam.

   Teltek a napok, Sergio és köztem még mindig nagyon feszült volt a hangulat. Egyikünk sem hozta fel a vacsorán történteket. Sese ahogy ígérte, beadta a kérelmet, hogy Angiet a nevére vehesse. Én pedig hiába mentem állásinterjúról állásinterjúra, sehol nem jártam sikerrel. A kedvem és a pénzem is egyre fogyott. Amit Angliában kerestem, az már a végét járta. Lassan ott tartottam, hogy hozzá kell nyúlnom a válás után kapott tartalékomhoz, de azt nagyon nem szerettem volna. Jó szokásomhoz híven egy füzetbe számolgattam, hogy mennyi időm van még a munkakeresésre, mikor csengettek. Egy fülig érő vigyorú Marcelo állt a küszöbön.
 - Hello Rina - ölelt meg, de nekem most nem volt jó kedvem.
 - Szia Marci. Mi járatban? - ráncoltam gondterhelten a homlokom, miközben beengedtem.
 - Naaa! Így kell fogadni a jó hír hozóját? - vigyorgott még mindig.
 - Milyen jó hírt? Nyertél a lottón? - néztem rá kérdőn.
 - Á-á. Találgass - helyezte magát kényelembe a fotelben és az ölébe ültette Angiet, akit rögtön kivett a járókából ahogy belépett a nappaliba. - Szépségem, anyának most feladtuk a leckét - nézett a kicsimre, aki óriási mosolyt varázsolt az arcára és így bolondította magába a bongyorhajút. - Komolyan mondom, hogy  lefoglallak Enzonak. Pont jó az a pár év ami köztetek van - magyarázott a kislánynak. - Ő is biztosan csípne téged. Nagy csajozógép, de majd te megszelídíted.
  Angie, mintha értené, értelmesen figyelte a brazilt és folyamatosan mosolygott rá.
 - Marciii! - próbáltam magamra vonni a figyelmét, ami sikerült is. - Először is a lányom majd eldönti, hogy kit szeretne férjének. Másodszor milyen jó hírt hoztál? - kíváncsiskodtam.
 - Már mondtam, találgass!
 - Cris leszokik a hajzseléről? - lőttem el egy poént.
 - Há-há, ez jó - röhögött - de nem.
 - Nem tudom, de nincs is kedvem most a hülyeségekhez, mert pont a havi költségvetésemet nézegettem, hogy miből fogok élni.
 - Akkor jókor jöttem - húzta ki magát.
 - Kölcsön akarsz adni? - kerekedtek el a szemeim.
 - Nem. Miért kellene? - nézett rám kedvesen.
 - Még nem, de ha záros időn belül nem találok munkát, akkor lehet, hogy szükségem lesz rá - sóhajtottam fel.
 - Nem lesz rá szükséged - vigyorgott már megint, ami engem egyre jobban irritált.
 - Nyögd már ki, hogy mi az a jó hír? - könyörögtem neki.
 - Na jó, figyelj! Ma edzés után a fiúk többsége kritizálta a masszőrünket, mert nem éppen a legbarátságosabb valaki és a dolgát sem megfelelően látja el. Na, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Iker, Cris és én nem szólaltunk meg, csak somolyogtunk, mire a csapat megkérdezte, hogy miért nem zavar minket is a dolog. Cris erre ódákat zengett rólad, na persze Iker és én is. - nézett rám, én pedig kezdtem kapizsgálni, hogy hova akar kilyukadni. - A többiek fellázadtak és elmentek először Anchelottihoz, majd Perezhez. Figyelj, most jön a jó hír! Perez elkérte a telefonszámod és azt mondta, hogy mindenképp fel fog hívni.
  A döbbenettől megszólalni sem tudtam.
 - Ez komoly? - nyögtem ki nagy nehezen.
 - Teljesen, úgyhogy Cor kapd össze magad, mert úgy néz ki, hogy te leszel a Real Madrid új masszőre.
  Elképedve néztem a brazilra. El sem tudtam hinni, hogy ez igaz lehet, majd ránéztem Angiera és elbizonytalanodtam.
 - Mi lesz a kicsivel, ha én dolgozom?
 - Nem probléma - legyintett a kezével. - Ezt is mondtuk a fiúknak, hogy kisbabád van. Perez szerint megoldható, hogy veled legyen, de ezt vele beszéld meg, ha hív.
  Ez egyszerűen hihetetlen volt. Örömömben Marcelo nyakába ugrottam.
 - Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! - ujjongtam és Angiet felkapva körbetáncoltam vele a szobát.
 - Ne csak nekem - mosolygott - Iker és Cris is segített.
 - Nekik is meg fogom, ha találkozom velük.
 - Mi ez a jó kedv? - lépett be az ajtón Sergio.
  Furán nézhettünk rá, mert szabadkozni kezdett.
 - Kopogtam, de úgy látszik nem hallottátok. Csengetni meg nem akartam, mert nem tudtam, hogy alszik-e a hercegnőm - lépett közelebb és már vette is ki a kezemből a lányát. - Na szóval, mi ez a jó kedv?
 - Ó, igazán semmi - bohóckodott Marci - csak úgy néz ki, hogy új masszőrt kap a csapat.
  Sergio értetlenül pislogott rá.
 - Ja, te ma nem voltál edzésen - dörrent rá szigorúan a brazil. - Hol is voltál?
 - Ügyvédnél - nézett rám és rögtön megértettem, hogy miért hiányzott ma.
 - Ah, na mindegy. Szóval úgy néz ki, hogy lecserélik Josét és új masszőrt kapunk.
 - Végre, már ideje volt, az öreg nem volt egy jó választás. Na és lehet tudni, hogy ki lesz helyette?
  Megakartam szólalni, mikor megcsörrent a mobilom. Ismeretlen szám hívott és nekem görcsbe ugrott a gyomrom.
 - Hallo, Corina Garcia - szóltam bele.
 - Jó napot, itt Florentino Perez a Real Madrid elnöke.
 - Üdvözlöm - nyögtem a telefonba, miközben rá néztem Marcelora, akinek az arcára egy önelégült mosoly ült ki.
 - Gondolom, már beszélt valamelyik focistámmal, aki szólhatott, hogy keresni fogom.
 - Igen, Marcelo már nagyjából tájékoztatott a helyzetről.
 - Akkor nem is húznám tovább a dolgot. Szeretném felkérni, hogy legyen a csapatom masszőre. A referenciáiról annyit, hogy nekem Casillas és Ronaldo szava nagyon sokat számít. Ők pedig csupa jót mondtak magáról. Az idő rövidsége miatt muszáj ma megtudnom a válaszát.
 - A válaszom, hogy elfogadom, de csak egy feltétellel.
 - Mondja csak.
 - Van egy tíz hónapos lányom és szeretném, ha ő ott lehetne velem.
 - Ennyi? Azt hittem, valami nagyon cifra dolgot kér. Természetesen elfogadom a feltételét. Szeretném, ha holnap délelőtt bejönne és aláírnánk a szerződését és akár már kezdhetne is.
 - Rendben van. Holnap délelőtt tízre be tudok menni és köszönöm - mosolyodtam el végre.
 - Nem, én köszönöm és remélem, hogy hosszútávú együttműködés lesz a mienk. Akkor holnap tízre várom. Viszontlátásra!
 - Viszontlátásra! - nyomtam ki a telefont, majd ránéztem a két férfira.
 - Na? - emelte meg a szemöldökét a brazil.
 - Sikerült! - ugrottam újra a nyakába. - Holnap délelőtt aláírom a szerződést.
  Sergio csak állt és nézett minket.
 - Kivel beszéltél? És milyen szerződés?
 - Florentino Perezzel beszéltem és a szerződésemről, ugyanis holnaptól én leszek a csapat új masszőre - hadartam el neki és figyeltem az arcát, hogy felfogta-e a mondandómat.
 - Hogy mi? Hogy te? - hápogott.
  Marci vidáman bólogatott.
 - Bizonyám. Cor fogja masszírozni az egész Reált. Cris, Iker és én elintéztük - húzta ki magát büszkén. Láttam Sergion, hogy nem túl lelkes, de nem akarta mutatni, ezért egy mosolyt erőltetett az arcára.
 - Gratulálok.
 - Köszönöm - sütöttem le a szemeimet. Nem tudom, hogy miért nem örül annak, hogy munkát kaptam. Lehet, hogy nem akarja, hogy a gyerekének az anyja ott legyen a közelébe.