2013. december 31., kedd

B.Ú.É.K.

Sziasztok!
 Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok! Remélem, hogy jövőre is találkozunk! Addig is bulizzatok, élvezzétek ki a szilveszter adta lehetőségeket! :D
      Pusszancs mindenkinek: Dolores

10/10 Tizennyolcadik rész

Sergio

  Idegesek voltunk. Lola próbálta oldani bennünk a feszültséget, de nem járt sikerrel. Olyan  beszédet lenyomott nekünk, hogy csak néztünk ki a fejünkből. Eddig is tudtuk, hogy ő más, mint a Mister, de ezt most be is bizonyította. Miután elkészültünk, kimentünk a játékoskijáróba és vártuk a meccs kezdetét. Úgy látszik, hogy az edzőink jó példát akartak mutatni nekünk, mert nevetgélve beszélgettek egymással. Tata a búcsúzásnál megcsókolta Lola kezét, aki kicsit elpirult a gesztustól. Aztán elkezdődött a 45 perc pokol. Messi folyamatosan beszólogatott, amit nem tudtam tolerálni, így megkaptam az aktuális sárga lapomat. Az a kis törpe ezután sem állt le a szekálásommal, én pedig nem hagytam magam. Lola az oldalvonalról üvöltözött velem, mire valamennyire lehiggadtam. Aztán az új igazolás - Neymar - kihasználta az idegességünket és megszerezte a vezetést. Mérges voltam magunkra, mert simán leszerelhettük volna. A félidő további részében már hiába erőlködtünk, nem tudtunk egyenlíteni. Letörten mentünk az öltözőbe, ahol Lola próbált belénk lelket önteni, lehiggasztani. Nem kiabált, csak kért és ez rosszabb volt, mint Mou taktikája. Mindenféle lelkesedés nélkül indultunk ki, a második félidőre, mikor Marcelo, Lolát és Crist kezdte keresni.
 - Majd én megnézem őket - mondtam, és csak remélni mertem, hogy nem estek egymásnak. Ahogy benyitottam az öltözőbe, észrevehetően fagyos volt a hangulat. Nocsak, balhé van a paradicsomban? - vigyorogtam magamban és magamban örültem, hogy így egy lépéssel közelebb jutok a tervem megvalósításához, miszerint megszerzem Lolát.
 A második félidőben megint kaptam az ívet a törpétől, így folyamatos harcban álltunk egymással, de ő higgadtabb tudott maradni. Meglepetésként ért, mikor Lola lecserélt. Szóvá tettem neki, de ő csak idegesen elmagyarázta, hogy nem akarta hogy, idő előtt zuhanyoznom kelljen. A zuhanyzásról megint ő jutott eszembe, ahogy a hideg csempének dőlve élvezett el. Szó nélkül dőltem hátra és próbáltam nem rá gondolni, de nehezen ment, hogy lehiggadjak. Figyeltem a többieket, ahogy görcsösen nyerni akarnak. A 78. percben Alexis Sanchez talált be a kapunkba. Cris idegbetegen játszott és nagy meglepetésünkre begyűjtött egy sárgát. Szokatlan volt tőle az a vehemencia, amivel az ellenfél kapujára tört, mintha az élete múlna rajta. Az utolsó percekben, Jese góljával szépítettünk, de sajnos az édeskevés volt a győzelemhez. Amilyen gyorsan csak tudtunk, zuhanyozni indultunk, hogy minél előbb elhagyjuk ezt az átkozott helyet. Cris csapkodva, dúlva-fúlva öltözködött mellettem, amit nem értettem, hiszen ilyenkor szokott eltűnni. Valami nem stimmel -morogtam magamban és mikor végeztem, kimentem a folyosóra, hogy ott várjam meg a többieket. Meghallottam, ahogy Lolita öltözője kinyílik, és önkéntelenül húzódtam egy fal takarásába, hogy onnan lessem meg, mi történik.
 - A legközelebbi Classicón találkozunk - hallottam meg egy hangot és beazonosítottam, hogy az új brazil srác az. Kinéztem a rejtekhelyemről és láttam, ahogy csókot nyom a lány szájára. A birtoklási vágy, elemi erővel száguldott végig rajtam. Most értettem meg Roni idegességét, ami rám is át ragadt. Ahogy a srác eltűnt a szemem elől, az ajtóhoz léptem és kopogtam.
 - Lola, itt vagy? - tettettem, mintha nem tudnám.
 - Igen, mi a gond? - nyitott ajtót nekem és kérdőn nézett rám.
 - Semmi, csak indulnánk - hazudtam kapásból, de a szemeimet, alig tudtam levenni róla. Haja kicsit kócos, az arca kipirult és a nyakán szívás foltok jelezték, hogy nem csak beszélgetett az előbb távozó focistával.
 - Egy perc és ott vagyok - lépett beljebb és magához vette a táskáját. - Mehetünk.
Belenéztem a szemeibe és elvesztem bennük, de ő egy pillanat alatt megszakította köztünk a kontaktust és már indult is a buszhoz. Ringó csípője után nézve, nagyot sóhajtottam, majd a mi öltözőnkbe benyitva, szóltam a többieknek, hogy indulunk. A buszon Lolát és Crist figyeltem. A lány a zenébe menekült, míg a portugál meredten bámulta őt. Tehát tudja, hogy ma nem ő kapta meg. Mi a fene lehet köztük? - morfondíroztam magamban, majd a hosszú út miatt, lehunytam a szemem, kis idő után pedig, el is vesztem az álmok útján.

2013. december 30., hétfő

A kor nem számít Huszonharmadik rész

Corina

 Mikor kinyitottam a szemem, kezem ösztönösen simult a hasamra, majd rémülten néztem körül a szobában. Sehol senki. Megnyomtam a nővérhívó gombot, és vártam. Pár perc múlva nyílt az ajtó és egy nővér lépett be rajta, kezében egy kis csomaggal.
 - Jó reggelt anyuka! - tette a kezeimbe a kisbabámat. - Nagyon jó kislány volt - mosolygott. - Egész eddig aludt, nem olyan régen ébredt fel. Most pedig megmutatom, hogyan kell megetetni - csacsogta vidáman és rutinos mozdulatokkal tette a mellemre a babámat, aki rögtön rákapott a cicimre és mohón enni kezdett. Elhomályosult szemekkel gyönyörködtem benne. Annyira tökéletes volt. Úgy éreztem magam, mintha a mennyországba kerültem volna. Mosolyogva néztem a szuszogó, fújtató kincsemet, aki nagyon megdolgozott azért, hogy a pocakja tele legyen.
Kopogásra kaptam fel a fejem, majd Olit és Nandot láttam belépni a szobámba. Olalla rögtön mellém lépett és megölelt, úgy, hogy ne zavarja meg a szoptatást. Nino csak egy puszit adott az arcomra és inkább leült az ajtó mellett található fotelbe.
 - De gyönyörű - súgta Oli lelkesen. - Nehéz volt?
Mit lehet válaszolni erre? Hiszen ő is átélte, tudja, hogy amikor már a karunkba tartjuk a pocaklakónkat, minden fájdalom amit átéltünk, feledésbe merül.
 - Kicsit - válaszoltam mosolyogva.
 - Nando mesélte, hogy eléggé kivoltál.
Ránéztem a barátomra és rettenetesen hálás voltam neki.
 - Még meg sem köszöntem - intéztem hozzá a szavaim -, hogy végig velem voltál.
 - Ez csak természetes, Bebé, rám-ránk mindig számíthatsz, akármi történik.
Kicsi lányom elaludt a cicimen, így Oli elmagyarázta, hogy ilyenkor mit kell tennem. Jó érzés volt, hogy egy rutinos anyuka segít nekem eligazodni a babagondozás útvesztőiben. Sokáig beszélgettünk még, de aztán délután elküldtem őket, hiszen csak szenteste van és azt töltsék a gyerekeikkel. Angie, - mert magamban így becéztem a lányom - aludt. Tényleg nyugodt baba volt. Elmerengve gondoltam a jövőre, hogy miket fogunk együtt csinálni. Ebben az állapotban voltam, mikor pittyegett a telefonom. Kíváncsian nyitottam meg az SMS-t, majd elérzékenyülve olvastam az üzenetet.
  "Nagyon boldog karácsonyt kívánunk és baromira hiányzol!" Iker és Sara
Könnyeimet nyelve írtam meg nekik a választ.
  "Áldott, békés karácsonyt nektek is. Elmondhatatlanul hiányoztok ti is."
Felsóhajtottam, rányomtam a küldés gombra. Még alig tettem le a telefont, mikor újra megszólalt. Azt hittem, hogy a kapus írt vissza, de a szám széles mosolyra húzódott a feladó láttán.
  "Sajnálom, hogy nem tudtunk már találkozni, de délben indult a gépem haza. Gratulálok az angyalkádhoz. Te kaptad a legszebb ajándékot a Jézuskától. Boldog karácsonyt! Januárban találkozunk.  Juan Mata"
Ui: A lányod pont olyan gyönyörű, mint az anyukája. :D"
Utolsó mondatát olvasva elpirultam. Tudtam, hogy tetszem a spanyolnak, de nem gondoltam bele, hogy ebből bármi is lehetne köztünk. Sergio óta nem tudtam, csak barátként nézni a férfiakra. Hiányzott az őrült védő, a gyönyörű barna szemeivel. Ahogy Angiere néztem, rá kellett jönnöm, hogy tiszta apja. A szája, a hatalmas szemei, a vonásai, úgy cakkumpakk minden, mintha Ramos kicsinyített mása lenne, csak lányban, aki éppen hangosan adta a tudtomra, hogy újból megéhezett.

                                                        ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

 - Végre itthon! - szálltam ki az autóból, melyet a barátnőm vezetett. Nino Angiet emelte ki a kocsiból, a babahordozóval együtt. Három nap után végre hazaengedtek. Reszketve nyitottam be a házba, hiszen innentől fogva már nekem kell egyedül megállnom a helyem. Belépve az ajtón nem várt meglepetés fogadott. Mindenhol lufik, virágok és ajándékcsomagok voltak.
 - Hát ezek? - néztem Nandoékra.
 - A fiúk, mikor megtudták, hogy megszületett a hercegnő, jó apa módjára elhalmozták ezzel-azzal - somolygott Fer.
 - Komolyan? - néztem körbe, hiszen mindent beborítottak az ajándékok.
 - Nagyon is - emelt fel egy plüsselefántot Nino. - A levél szerint ezt Demba Ba küldi a pici lánynak.
Vigyorogva vettem át tőle és simogattam meg a játékot. Hálásan gondoltam a csapatra, akiknek sokat köszönhetek.
 - Azt üzenték, hogy mire felnő, igazi focistát nevelnek belőle - nevetett a csatár.
 - Na még csak az kéne! - háborodtam fel.
 - Úgysem tudod elkerülni, hogy ne legyen focisták közt - vigyorgott tovább. - Főleg, hogy a keresztapja az egyik legjobb - emelte ki a kisbabám a hordozóból és magához ölelte. - Ugye szépségem? Keriapu mindenre megtanít - gügyögött tovább Angienek.
 - Te tiszta hülye vagy - mondtam , miközben elhomályosult szemekkel néztem, ahogy dédelgeti. Egy pillanatra elszomorodtam. Kár, hogy ezt nem az apja teszi, de gyorsan el is hessegettem a gondolatot a fejemből.

                                                      ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

Gyorsan teltek a napok. Már rutinosan tettem a dolgom a lányom körül. Etetés, pelenkázás, büfiztetés, alvás, fürdetés. Úgy teltek el az ünnepek, hogy fel sem fogtam. Mire észbe kaptam, már január volt és a fiúknak újra kezdődtek az edzések. Angie szépen fejlődött. Aranyos baba volt és mindig nagyon nyugodt. A fiúk - miután visszatértek a szünetről - nem győzték dajkálni. Hol Lampard, hol Cole, Luiz vagy Demba Ba kezéből vettem ki, mikor már órák óta ringatták. Nem is beszélve Nandoról és Matáról. Utóbbi az első pillanatban beleszeretett a hercegnőbe.
 - Juan! - szóltam rá már vagy huszadszor. - Tedd már be a babakocsiba! Megszokja, hogy mindig kézben van, aztán ha elmentek, én fogok szívni vele - magyaráztam, miközben Frank vállát gyúrtam.
Mata kiskutyaszemekkel nézett rám, de mikor látta, hogy hajthatatlan vagyok, óvatosan letette kezéből a kicsit.
 - Jól van na - morogta. - Nem kell mindjárt leharapni a fejem. Pedig olyan jól elvoltunk - nézett mosolyogva a kislányra. - Imádom az illatát - jelentette ki pár perc múlva, mire elmosolyodtam.
 - Én is - feleltem megenyhülve.
 - Ha felnő, feleségül veszem - jelentette ki David.
 - Nem leszel egy kicsit öreg hozzá? - kérdezte Frank.
 - Nem, pont jó lesz nekem.
 - Ahhoz még nekünk is lesz egy két szavunk - nézett egymásra Nino és Mata. - Még véletlenül sem megy focistához - jelentették ki, mire elhűlve néztem rájuk.
 - Most mi van? - értetlenkedtek. - Jól ismerjük a fajtájukat - vigyorodtak el. Én pedig elnevettem magam . Hercegnőm meghallotta és ő is mosolyra húzta a száját.
 - De szép - mutattak rá a fiúk elolvadva, majd Nando gyors reflexeinek köszönhetően csinált róla egy képet és már meg is osztotta twitteren.
 "Az én gyönyörű keresztlányom. Reszkessetek fiúk, mert egyszer felnövök!" - írta a kép alá.
Mire végeztem Frank gyúrásával, Angie már megint kézben volt. Lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy nem tehetek ellene semmit. Az én kisbabám egy igazi, elkényeztetett hercegnő lesz.
 - Észrevetted, hogy bebarnult a szeme? - nézett rám Juan, jelentőségteljesen. Bólintottam, de nem válaszoltam inkább úgy tettem, mintha David masszírozása kötné le a figyelmem.
 - Tiszta apja - bökte végre ki.
 - Tudom - sóhajtottam fel, hisz napokkal ezelőtt vettem én is észre, hogy Angie szeme olyan barna lett, mint az apjáé. Így még jobban hasonlított Sergiora. Egy ideig hallgatásba burkolóztunk, majd életem értelme jelezte, hogy éhes. A külön erre az alkalomra kapott paraván mögé léptem, ahol egy kényelmes hintaszék várt. A paravánt a fiúk csináltatták nekem. Egy hatalmas Chelsea jel díszelgett rajta. Kényelmesen elhelyezkedtem és a mellemre tettem a lányomat. A fiúk addig kint, a legközelebbi meccset elemezték ki, és én hallgattam a beszélgetésüket, miközben Angie szuszogva, hatalmasakat nyelve szopizott. Olyan meghitt és nyugodt volt minden, mégis hiányzott valami. Hiányzott az otthonom, hiányoztak a barátaim, Sara és Iker, Lucy, Do, Caro és persze Ramos, de ezt a világért sem vallottam volna be senkinek.

2013. december 28., szombat

A kor nem számít Huszonkettedik rész

Corina

 Már csak egy hét van a kiírt időpontig és a kezembe foghatom a kislányomat. Az utolsó pár hetem kész kínszenvedés volt. Gyakorlatilag mozogni alig tudtam a hasamtól. A fiúk viccesen megkérdezték, hogy biztosan csak egy babát várok-e. A válaszom igen volt, csak közöltem, hogy egy komplett medencét is szülök hozzá, mert az orvosom szerint rengeteg a magzatvizem. Most is a lábamat felpakolva ülök a konyhában és hallgatom a fiúk élménybeszámolóját a tegnapi meccsről.
 - Neked ajánlottam - ütötte meg a fülem, Juan hangja. Kíváncsian fordultam felé.
 - Nekem? - pislogtam rá, mint egy béka, vagy inkább mint egy felfújt varangy.
 - Igen - bólogatott, majd egy "C" betűt formált az ujjaiból, hogy megmutassa mire gondolt.
 - Minket meg letámadtak az újságírók miatta - nézett Nino csúnyán Matára -, hogy tudjuk-e, kinek üzent.
 - És tudtátok? - nevettem fel, látva morcos arcát.
 - Gőzünk nem volt róla - vigyorgott Frank és David is.
 - Ez volt az utolsó meccsetek idén?
 - Igen - bólogattak bőszen. - Most két hét szünet jön.
 - Akkor már be vagytok sózva, hogy mehettek haza, ugye?
 - Én már nagyon várom - válaszolt David -, mert hazautazom a szüleimhez, Brazíliába.
 - Eden, te is haza mész? - kérdezte meg a középpályást Nando.
 - Ja. Felpakolom Nataschat és a fiúkat, majd irány Belgium. Meglátogatjuk a nagyszülőket.
 - Juan?
 - 24.-én, délben indul a gépem Madridba - nézett rám kicsit bűnbánóan. Akaratlanul is felsóhajtottam. Hiányzott Spanyolország.
 - Téged meg sem kérdezünk - nézett Nando Frankra, aki törzsgyökeres angol volt.
 - Pedig én is elutazom - vigyorgott titokzatosan.
 - Hová mentek? - érdeklődtem.
 - Elviszem a lányokat Hawai-ra.
 - Úh, biztos tetszeni fog nekik - mosolyogtam rá. - Mire hazajöttök, már kibújik a kis hercegnő - morfondíroztam hangosan.
 - Hacsak nem akar előbb megszületni.
 - Jó is lenne - sóhajtottam fel. - Már nagyon nehéz. Még a cipőmet sem tudom egyedül felvenni. Ráadásul ettől a lufitól - mutattam a hasamra -, nem látom, hogy megvannak-e még a lábaim, mert én csak két fatörzset látok a tükörben - dohogtam, mire a fiúk felröhögtek.
 - Türelem, kisbabát terem - poénkodott Nando, én pedig hátba vágtam.
 - Naaa! Hallod ezt Picúr - szólította becenevén a lányom, mintha hallaná -, anya veri keresztaput. Gyorsan gyere ki és tegyél rendet.
Muszáj volt nevetnem rajta.
 - Olyan hülye vagy - néztem rá szeretettel.
 - Legalább valamiben hasonlítunk - ölelt magához a bolond barátom, aki nélkül nem tudom, hogy mi lenne velem.

                                                    ~ o ~ o ~ o ~ o ~ o ~

 - Még egy kicsit jobbra, nem balra, hanem jobbra - navigáltam a két fiút. - Melyik a jobb kezed Juan és neked Nino? - forgattam meg a szemeimet.
 - Így jó lesz? - csattant fel a barátom és végre a kívánt irányba húzta a karácsonyfát.
 - Igggen! Tökéletes - néztem rájuk. - Pont így gondoltam.
Még ma felakartam díszíteni a fát, mert ha holnap megérkezik a lányom, ne legyen rá gond. A fiúk segítettek felrakni a díszeket a vállamig érő fára.
 - Gyönyörű - súgtam áhítattal, mikor megláttam a végeredményt. - Már csak a csillag hiányzik a csúcsáról - nyúltam a dobozba és lábujjhegyre állva próbáltam feltenni a helyére. Mikor sikerült, hirtelen furcsa érzés szaladt át a testemen és a lábamon valami meleg folyt le.
 - Úristen! - néztem rémülten a fiúkra. - Elfolyt a magzatvizem.
Életemben nem láttam még két, ennyire tanácstalan arcot.
 - Mit csináljunk? - kérdezték egyszerre.
 - Juan, a szobámban van egy táska azt hozd le kérlek. Nino, mi pedig menjünk a kocsihoz - adtam ki az utasítást.
Ahogy elindultunk, már tudtam, hogy a szülés nem lesz egy sétagalopp, ugyanis egyre jobban elöntött a fájdalom, azonos időközönként. Hamar beértünk a kórházba. Nando úgy vezetett, mint az őrült.
 - Ha megbüntetnek, te fizeted - vigyorgott rám, miközben a kezét szorongatva vártam az orvosra.
 - Á, Corina - nézett bazsalyogva rám, Dr. Morgan, miközben betessékelt a szülőszobába. - Hol maradnak a többiek?
Nem válaszoltam, mert rémülten néztem, hogy becsukja mögöttem az ajtót. Nem akarok egyedül lenni - futott át az agyamon. Az orvos, mintha a gondolataimban olvasott volna, megkérdezte:
 - Szeretné, ha valamelyikük bejönne önhöz?
Heves bólogatásba kezdtem. Átvettem a kórházi hálóingemet és felfeküdtem az ágyra. Nyílt az ajtó és Nino vigyorgó fejével találtam szemben magam. Mikor belépett, elkapott a nevetés. Talpig zöldbe volt öltözve, még a lábára is zöld papucsot kapott.
 - A másik fiatalember nem jön be? - kérdezte az orvos.
 - Nem, nem érzi magát elég erősnek hozzá - állt röhögve a fejem mellé Nando.
 - Te könnyen beszélsz, neked már két gyereked van és nem újdonság a szülőszoba - sziszegtem a fogaim közül, a fájdalomtól eltorzult arccal.
 - Remélem, gyorsan túl leszel rajta - szorította meg együttérzőn a kezem.
Az orvos csak hümmögött. Később jöttem rá, hogy ő már tudta, hogy az én kislányom szófogadó és tartja magát a kiírt időponthoz. 12 órás vajúdás után született meg végre.
 - Tessék anyuka - tette a hasamra őt Dr. Morgan. - Egészséges, gyönyörű lányka.
Ránéztem a hasamon halkan gőgicsélő csöppségre és ismeretlen melegség öntötte el a szívemet. Óvatosan végigsimítottam az arcán.
 - Szia, Kistündér. Én vagyok az anyukád - mintha értené, hogy mit mondok, rám nézett a gyönyörű szemeivel és én elpityeredtem. Nando is letörölt az arcáról két kósza könnycseppet.
 - Kedves keresztapa, szeretné elvágni a köldökzsinórt? - nyújtotta az ollót Nino felé, aki boldogan teljesítette a kérést. Aztán elvitték a lányom, hogy lemérjék, megfürdessék és felöltöztessék.
 - Mi lesz a neve? - ült le a doki a papírok elé.
 - Angel Felicidad Garcia - vágtam rá azonnal. Nando furcsán nézett rám.
 - Nem azt mondtad, hogy csak Felicidad?
 - De igen - mosolyodtam el -, viszont a szent napon született, ezért úgy gondoltam, hogy ő egy kis angyal, akit az égiek küldtek nekem.
Nem kellett tovább magyaráznom. Nino megszorította a kezemet és megpuszilt.
 - Most már minden jó lesz - súgta a fülembe és éreztem, hogy igaza van. Mától nem leszek egyedül. Teljesült a leghőbb vágyam, anya lettem. Észre sem vettem, hogy mennyire kimerített a vajúdás és a szülés, csak amikor majd leragadt a szemem, miközben Nando a karomat simogatta. Megpróbáltam nyitva tartani a legalább addig, míg visszahozzák a lányomat, de nem sikerült. A nyugalmat árasztó sötétség átvette a hatalmat az elmém és a testem felett.

2013. december 26., csütörtök

Las Puertas de Infierno 6. rész

Sergio

 Mire észbe kaptunk, már felöltözve ült köztünk a lány. Haját összefonta, de még így is gyönyörű volt. Marceloék ki akarták sajátítani, de mi nem hagytuk. Egyre több szék került az asztal köré, ahol ült. Én csak néztem, ahogy nevetgél a többiekkel. Édesen kislányos volt, mégis volt valami a szemében, ami azt sugallta nekem, hogy ez a lány már sokat tapasztalt, az élet rossz oldalából. Éreztem, hogy nem teljesen engedi el magát köztünk. Talán feszélyezte a sok férfi, vagy mert nem ismert minket, nem tudom. Cris idétlen beszólásain sem akadt ki, ami jó pont neki. Volt valaki, aki viszont engem idegesített. Neymar, úgy ölelgette Anát, mintha a tulajdona lenne. Ő pedig bújt hozzá. Nem tudom, hogy miért, de mintha féltékeny lennék rá. Miért teheti ő meg, én pedig nem. Én is a karjaimban akarom tartani és beszívni az illatát az orromba, hogy közel érezzem magamhoz, hogy megcsó... Na jó, ezt most kell befejeznem. Nem is ismerem ezt a lányt, máris érzéseket akarok táplálni felé? Mintha a gondolataimban olvasna, Benzema, rá kérdezett a dologra.
 - Naaa, neki miért szabad ilyet? - mutatott rá, az összebújt párosra.
A brazil megint magyarázni kezdte a fiú és lány közti barátságot.
 - Hát nem tudom, én nem nagyon hiszek ebben a dologban - morogtam el, amit erről gondoltam. - Előbb utóbb, az egyik úgyis többet fog érezni barátságnál.
 Nem kellett volna ezt felhoznom, mert innentől a brazil azt ecsetelte, hogy ő is szerelmes volt a lányba, de mégis inkább barátok maradtak, és hogy Ana, mindenben segített neki. Irigyelni kezdtem a kisfiút.
 Ana bejelentette, hogy mennie kéne, amit mi egyöntetűen leszavaztunk. Észre sem vettük, annyira lekötött minket a megismerése, hogy még bulizni is elfelejtettünk. Kérdésekkel bombáztuk, amikre ő készségesen válaszolgatott. Roninak köszönhetően még a melltartó méretét is megtudtuk. Ami engem letaglózott, az a kora volt, de ahogy körül néztem, nem csak én lepődtem meg a fiatalságán. Marcelo a táncról kérdezte, amit, mint megtudtuk, három éve csinál. Egy pofonnal felért, mikor Iker kérdésére válaszolva, elmondta, hogy árvaházban nőtt fel, mert a szüleit korán elvesztette. Teljesen lezsibbadtam. Árvaház? Elképzelni sem tudtam, hogy milyen lehetett család nélkül felnőni. Mellettem mindig ott voltak a szüleim és a testvéreim. Milyen élete lehetett ott? Mégse panaszkodik, pedig látom a szemében a fájdalmat, hiába próbálja leplezni.
 - Nem nehéz? - kérdeztem tőle.
 - Eleinte az volt, de volt egy nevelőm, Molly. Ő olyan nekem, mint egy pót-anya. Mindenben segít, a mai napig mellettem van és támogat.
Hallgattam, hogy milyen szeretettel beszél erről a nőről, és megértettem, hogy neki csak ez az egy, úgymond, családtagja van. Elhatároztam, hogy elviszem hozzánk, ha engedi, megmutatom, hogy milyen egy igazi nagy család. Tudom, hogy Anát mindenki szeretni fogja, anya, apa és a tesóim is.
 - Van barátod? - persze, hogy Cris nem bírt magával.
 - Nincs - jött a meglepő válasz.
 - Egy ilyen lánynak nincs senkije? - értetlenkedett, Benzema.
 - Nincs - pirult el -, pedig még főzni is tudok.
 - Tudsz főzni? - Cris azonnal rávetette magát. Letérdelt elé és megkérte a kezét.
 - Állj be a sorba Roni, mert mi is itt vagyunk - mondtam neki félig nevetve, félig morcosan.
 - Mikor kóstolhatjuk meg a főztödet? - kérdezte Marcelo, miután meghallgattuk Neymar kiselőadását, Ana főzési tudományáról.
 Meglepődött, de aztán kedvesen meginvitált minket szombatra. Már most alig vártam a napot. Ana felállt és búcsúzkodni kezdett. Neymar kikísérte az autóig. A konyhaablakból néztem őket. Nem égett a villany, így ők nem láttak engem. Beszélgettek még egy kicsit és én láttam a lány arcán az érzelmek teljes skáláját. Örömet, bánatot, fájdalmat, keserűséget. Jó lenne tudni, hogy miről beszélgetnek. Ölelkezve álltak egy ideig. Sóhajtva néztem kettősüket.
 - Tetszik neked - nem kérdezte, inkább megállapította Iker, miután belépett a konyhába. Annyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem, így megugrottam a hangjára.
 - A frászt hoztad rám! - néztem rá mérgesen.
 - Ne terelj!
 - Nem terelek. Tényleg megijedtem.
 - Ma még válaszolsz?
 - Igen, igen tetszik - sóhajtottam, majd végig néztem, ahogy beszáll az autóba a gorillák mellé és elmegy.
 - Nem csodálom, tényleg jó nő és ráadásul kedves, főzni is tud állítólag, de ezt lecsekkoljuk majd szombaton - kacsintott rám. - De figyelj oda, mert Crisnek is bejön.
 - Roninak, ott van Irina - durrogtam.
 - Attól még tetszik neki. Nagyon. Különben, nem csinálna minden mondatával bolondot magából.
Végig gondoltam és rá kellett jönnöm, hogy igaza van. A portugálnak tényleg tetszik a lány. Egész este a zavarát próbálta leplezni az idióta viselkedésével.
 - Nekem kell ez a lány - néztem Ikerre komolyan.
 - Milyen lányról van szó? - állt meg az ajtóban Marcelo.
 - Nem ismered - szereltem le sikeresen.
 - Akkor oké - vont vállat, majd Ikerhez intézte a szavait. - Jöttem szólni, hogy mindenki lelépett, aki még tudott állni a lábán. Aki meg nem, azt felvittük Benzemával a vendégszobákba.
 - Köszi - mosolyodott el az ünnepelt.
 - Elfáradtam - közöltem a többiekkel, miközben elnyomtam egy ásítást. Elbúcsúztam a kapustól és bongyor barátomtól. Gyalog indultam útnak, hisz csak egy utcányira voltam és addig is bele tudtam merülni a gondolataimba. Jól esett az egyedül lét. Sok minden történt az elmúlt napokban, de a legfontosabb, hogy megismertem, Anabellt. Ahogy a lányra gondoltam, még a hangulatom is jobb lett. Miután hazaértem, zuhanyzás után bevetődtem az ágyamba és terveket kezdtem szövögetni, Ana meghódítására.

A kor nem számít Huszonegyedik rész

Fernando

 - Mindjárt itt lesznek! - kiáltottam be az ajtón, de alig mondtam ki, már le is fékezett a taxi a ház előtt. Oli és Cor szálltak ki nevetve belőle. A függöny mögül leskelődtem és gyorsan megállapítottam, hogy jót tett nekik ez a hosszú wellness hétvége. Hallottam, hogy fordul a kulcs a zárban, majd beléptek a lányok.
 - El sem hiszem, hogy újra itthon vagyunk - hallottuk Cor hangját, majd mikor beljebb lépett, ijedten nézett ránk.
 - Hát ti?
 - Meglepetés! - néztünk rá, vigyorogva.
Oli mellém lépett, hiszen ő tudott a mi összeesküvésünkről, és segített Corinát eltávolítani, három napra a városból, hogy nyugodtan tudjunk dolgozni.
 - Mi az? - tapsikolt örömében Rina, mint egy kislány.
 - Gyere - fogtam kézen és a kisebbik szoba felé kezdtem húzni. - Csukd be a szemed - szóltam rá és ő vigyorogva engedelmeskedett.
 - Ne csalj! - szólt rá Juan.
Kinyitottam az ajtót, majd behúztam őt oda.
 - Nyithatod - mondtam neki és figyeltem a reakcióját. Elcsodálkozva nézett szét.
 - Ez gyönyörű! - suttogta áhítattal, miközben végighúzta a kezét a bútorokon. - Nem is tudom, hogy mit mondjak - csorogtak le a könnyei az arcán.
 - Egy, "köszönöm fiúk" elég lesz - léptek be a többiek is.
 - Nem, az biztos, hogy nem elég. El sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok nektek - mosolygott ránk a könnyein keresztül. Még egyszer körülnézett a szobában, amit három nap alatt változtattuk át, hercegnői lakosztállyá. A falakat kétféle rózsaszínnel festettük ki, míg a bútorok hófehérek voltak. A padlóra meleg, puha szőnyeg került, játékos motívumokkal. A falra szívecskéket rajzoltunk, és minden szívben más-más focista aláírása tündökölt. Bebé még csak most vette észre az aláírásokat, közelebb lépve, próbálta kibetűzni, hogy melyik kié lehet. Minden egyes névnél elmosolyodott. Persze a legnagyobb szív az ágy fölött volt, amibe én írtam a nevem és most, Olalla felé nyújtottam a filcet, aki az enyém alá firkantotta az övét.
 - Most van teljesen kész - közöltem vele, mire megölelt. Aztán sorra ölelgette az itt lévő fiúkat.
 - Köszönöm, köszönöm, köszönöm - lelkesedett -, neked is - ölelte magához Olit.
Néztem, hogy milyen boldogságot tükröz az arca, de a szemeiben szomorúság bujkált. Tudtam, hogy mostanában megint sokat beszélget Ikerrel, ami miatt honvágya támadt. Bár a babát nem mondta el neki, de azért sok mindent megosztott vele.
 - Tudom már! - nevetett fel. - Meghívlak titeket, egy óriási kajálásra - mindenkinek tetszett az ötlet. - Akkor, holnap délután várok mindenkit szeretettel - nézett körül, majd elkomorult. - Hogy fogtok ide beférni?
 Gyorsan megoldottam a problémát és felajánlottam a mi házunkat a bulihoz. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el száját, majd leült és lerúgta a cipőit. Láttam rajta, hogy elfáradt, ezért intettem a többieknek, akik vették a lapot és elköszöntek. Kikísértem őket, majd mikor visszaértem, lehuppantam mellé a kanapéra.
 - Oli hazament hátul - mutatott a kertajtóra, ami összekötötte a házainkat. - Hiányoztak neki a gyerekek - ásított egy nagyot.
 - Fáradt vagy. Miért nem fekszel le? - cirógattam meg az arcát.
 - Mert ez most olyan kényelmes - döntötte a fejét a vállamra. - Nino?
 - Hm? - simogattam tovább a haját, mire laposakat pislogott.
 - Szerinted én mindig egyedül leszek? - kérdezte, mire csodálkozva néztem rá.
 - Miért lennél egyedül? Itt vagyunk neked mi. Oli és én, meg a gyerekek. Itt van Juan, David, Frank, Eden és a többiek is, ráadásul, nemsokára megszületik a hercegnő is.
 - Tudod, hogy nem így értettem - sóhajtott fel. - Félek - suttogta -, nem tudom, hogy fogom egyedül felnevelni őt - simított végig a már eléggé megnőtt pocakján.
 - Soha nem leszel egyedül - öleltem át, és magamhoz szorítottam. - Én mindig itt leszek neked.
 - Köszi, Nino - bújt hozzám, és éreztem, hogy nem sok választja el a sírástól. Ezért muszáj voltam egy kicsit jobb kedvre deríteni.
 - Amúgy is, egy gyereknek sem volt még annyi apukája, mint neki lesz.
Elmosolyodott.
 - Az igaz. Nagyon lelkesek a fiúk.
 - Főleg, Juan - néztem rá jelentőségteljesen, mire elpirult.
 - Tudom, de én csak úgy gondolok rá, mint barátra. Nem szeretnék megint pofára esni. Ő is focista - szinte lehelte, a mondat utolsó felét, de így is megértettem.
 - Hidd el, ő nem bántana meg - játszottam a kerítő szerepét, nem sok sikerrel.
 - Zárjuk le a témát - mondta, majd eldőlve, a fejét befészkelte az ölembe. Összekuporodott a kanapén, én pedig simogattam a haját, míg el nem aludt. Óvatosan csúsztattam egy díszpárnát a feje alá, majd betakartam. Végignéztem rajta. Gyönyörű kismama volt. Arca kisimult, nyugodt, nem úgy mint napközben, mikor sűrűn kaptam rajta, hogy csak bámul maga elé. Tudtam kire gondol. Ilyenkor legszívesebben felhívtam volna Ramost, hogy elküldjem őt melegebb éghajlatra. Feltevésem igazolódni látszott, mikor motyogni kezdett álmában.
 - Sergio - suttogta a védő nevét, mire szája sarkában, apró mosoly bujkált.

2013. december 25., szerda

10/10 Tizenhetedik rész

Lola

 Leültem a padra, Zidane mellé, akivel egyre jobb lett a kapcsolatunk. A sípszó után érzékeltem csak, hogy mennyire más egy El Classicón játszani, mint egy sima meccsen. A stadion felrobbant, mikor a Barcások valamelyike labdához ért, de ha egy Realos tette ugyanezt, durván kifütyülték. A 8. percben, Busquets csúnyán felrúgta, Di Mariát, amit nem néztem jó szemmel, de megnyugodtam, mert megkapta érte a megérdemelt lapját. Az idegesség rám is átragadt, az alapvonal mellett fel és le sétálva, próbáltam lehiggadni. A 15. percben Sergio kapott sárgát és nem kis kiabálásomba került, hogy fejezze be a pofázást, elkerülve ezzel, a korai zuhanyzást. A első pofon akkor érkezett, mikor Neymar, a 19. percben vezetést szerzett a csapatának. Gólöröme után rám villant a tekintete és feltűnés nélkül jelezte, hogy mire vágyik meccs után. Felhúztam a szemöldököm és elmosolyodtam. Tekintetem visszavezettem a csapatomra és Cris, értetlen arckifejezésével találkoztam. Megvontam a vállam, így jelezve, hogy ez nem az ő dolga.
 Az első félidő, már nem hozott több izgalmat. A szünetben bementem az öltözőbe, ahol próbáltam lelket önteni a csapatba és lehűtöttem a forró fejű focistákat is. Mikor elindultunk kifelé, Roni maradt utoljára, elkapta a karom.
 - Láttam, hogy nézett rád az a srác. Ő volt a góllövőd, ugye? - nézett a szemembe.
 - Igen, ő - válaszoltam őszintén, mert feleslegesnek tartottam volna hazudni. - De szerintem ehhez semmi közöd. Megbeszéltünk valamit, tartsd magad ahhoz - rántottam ki a karomat a kezéből.
 - Ő ma már lőtt gólt - nézett rám gúnyosan. - Ha én ma nem lövök, akkor ő megy ma az öltöződbe?
 - Még az is meglehet - néztem a portugálra és oldalra döntöttem a fejem. - Ugye nem vagy féltékeny? - vetődött fel bennem egy gondolat.
 - Én nem, csak... - szabadkozott volna, de kinyílt az ajtó és Sergio dugta be a fejét rajta.
 - Gyertek már, mert mindjárt kezdünk - mondta, miközben egyikünkről, a másikra nézett. Mérgesen hagytam ott a két focistát és idegesen ültem le, Zidane mellé.
 - Minden rendben? - kérdezte, miközben az arcomat fürkészte.
 - Persze - válaszoltam automatikusan -, csak utálom, hogy elkönyvelték magukban, hogy kikapnak - mondtam, ami végül is igaz volt. A meccs kezdett eldurvulni, így kénytelen voltam Ramost lecserélni, Illaramendire. A védő mérgesen nézett rám.
 - Most ezt miért? - sziszegte a fejem fölül, hogy csak én halljam.
 - Mert még egy húzásod volt és mehettél volna zuhanyozni - dörrentem rá mérgesen. Hátra dőlt a székén és nem szólt többet.
A 76. percben, Di Maria fáradt játékát lecseréltem, Jese gyorsaságára. De ez is kevésnek bizonyult, mert rá két percre, Alexis Sanchez, eldöntötte a meccset. Legnagyobb megrökönyödésemre, Roni a 80. percben sárgát kapott. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mire ő csak megrántotta a vállát. Sikítva toporzékoltam volna, ha nem egy El Classicón vagyunk. Úgy viselkedett most, mint egy gyerek, aki nem kaphatja meg a játékát. Négy percre rá, a Barca is cserélt, Neymar helyére, Pedro került. A brazil elsétált a kispadunk előtt és szívdöglesztő mosolyával nézett rám. Tudtam, hogy jelre vár, és én annyira felhúztam magam Cris viselkedésén, hogy megadtam neki. Bólintottam egy aprót és ő még szélesebbre húzta a mosolyát.
Végül a hosszabbításban, Jese szépített. 2-1-es végeredménnyel zárult az első Classicóm. Kezet fogtam az ellenfél embereivel és a bírókkal. Az én csapatom gyorsan eltűnt az öltözőben, míg a Barcások megköszönték a szurkolóiknak a biztatást.
 - Ez a meccs már akkor eldőlt, mikor egy nőt ültettek a kispadra - hallottam meg egy gúnyos hangot a hátam mögül. Megfordultam, majd egyenesen az argentin szemébe néztem.
 - Talán, valami baja van a nőkkel? - szóltam hozzá mézes-mázosan. - Sajnálom, ha a másik nem jobban vonzza, bár jó helyen kapisgál, mert itt csupa férfi veszi körül. De azért remélem, ezzel a hajlamával a társai is tisztában vannak, mert furcsa lenne, ha a zuhanyzóban jönnének rá a kis titkára - tártam szét a karjaimat, tettetett kedvességgel. Láttam a csatáron, hogy majd szét veti a düh, de mire újra megszólalhatott volna, én már leléptem. Benyitottam a fiúkhoz, akik idegesen ültek a padon és néztek ki a fejükből.
 - Szép volt - szólaltam meg, mire rám kapták a fejüket. - Majdnem minden utasítást betartottatok - nyomtam meg a szót. - Ma ők voltak a jobbak, de csak egy kicsivel. Sokat számított a hazai környezet. Tudom, hogy nem volt könnyű nektek, és pont ezért büszke vagyok rátok, hogy így is az utolsó percig hajtottatok.
Döbbenten hallgatták a szavaimat, láttam rajtuk, hogy nem erre számítottak.
 - Egyre azért felhívnám a figyelmeteket - emeletem fel a kezem, mivel már támadtak volna a kérdéseikkel. - Minden fejben dől el, és ha ti feszülten léptek ki a pályára, az ellenfél azt kifogja használni, ahogy ma is tette. Nem szabad már az elején elkönyvelni a vereséget, mert ti azt tettétek. Jók vagytok, náluk mindenképp jobbak, de ezt addig nem tudjátok bizonyítani, míg ti magatok el nem hiszitek. Ennyit akartam mondani és most irány zuhanyozni, mert olyan szagotok van, hogy kilométeres körzetben kihalnak az élőlények körülöttetek - nevettem fel, mikor megláttam a döbbent fejüket, aztán otthagytam a szavaimtól lefagyott csapatot.
 A saját öltözőmhöz mentem, ahol már várt a brazil. Amint beléptem az ajtón, nekem esett. Épphogy a kulcsot eltudtam fordítani a zárban. Kezei már tépték rólam a ruhát és én sem akartam adósa maradni. Mindenféle előjáték nélkül hatolt belém, mire hangosan felnyögtem az élvezettől. Kajánul elvigyorodott, mert nagyon tudta, hogy mi a jó nekem.
 - Hiányoztál - zihálta a fülembe, miközben egyre erősebbeket lökött rajtam. - Senkivel sem olyan jó, mint veled.
Elmosolyodtam a kijelentésén és közelebb húztam, hogy még mélyebben érezzem őt magamban, nem tartott sokáig, hogy eljussunk a csúcsra. Hangosan, zihálva vettük a levegőt, mintha a maratont futottuk volna le. Lehunytam a szemem és elégedetten elmosolyodtam. Rosszlánynak éreztem magam, aki egy öltöző padlóján képes henteregni az aktuális partnerével, de én szerettem rossznak lenni.
 - Ez már kurvára hiányzott - szólalt meg mellettem a brazil.
 - A szex, vagy én? - kacérkodtam vele, miközben a ruháimat próbáltam összeszedni.
 - A kettő együtt, mármint szexelni, szexeltem azóta, de veled csinálni...hm - nézett végig rajtam ajkait megnyalva és tudtam, hogy egy menettel nem elégszik meg.
 - Jössz zuhanyozni? - pislogtam rá bociszemekkel, aztán elnevettem magam, mikor felpattant a földről és hamarabb beért a fürdőbe, mint én.
 - Ez gyors volt - nevettem még mindig, ahogy beálltam mellé a zuhany alá.
 - Akkor most lassabban csinálom - nézett a szemembe miközben a kezei újra bebarangolták a testemet.
Egy óra és nem számoltam, hány orgazmus után, végre felöltözve ültem az ölében és beszélgettünk.
 - Még nem is gratuláltam - adott puszit a számra.
 - Miért is?
 - Hogy egy ilyen híres klubhoz szerződtél, mint a Real Madrid.
 - Köszi - simítottam végig az arcán. Nem, nem voltam belé szerelmes, de valamiért tetszett ez a srác.
 - David Lucca, jól van? - tereltem más útra a beszélgetésünket. Imádtam a kisfiát, akit sokszor elhozott a Santos edzéseire.
 - Igen - lágyult el a tekintete, mint mindig, ha róla beszélt. - Már tanítom focizni - húzta ki magát.
 - A büszke apa - boxoltam vállba.
 - És te? Jól vagy? Megszoktak már, vagy itt is végigcsináltad, amit nálunk? - komolyodott el.
 - Voltak viták, de egész jól ment a beilleszkedés - játszottam a hajával. - Sokat köszönhetek Ikernek, aki kiállt mellettem és a többiek istenítik őt, tehát hallgatnak rá.
 - Te meg ő? - érdeklődött félve.
 - Dehogyis - kacagtam fel. - Neki ott van Sara. Nagyon szeretik egymást.
 - De itt is...? - vakarta a tarkóját zavartan.
 - Igen itt is - válaszoltam a be nem fejezett kérdésére.
 - Elmondod?
 - Nem - álltam fel az öléből.
 - Tud rólam? - jött a következő kérdés.
Megforgattam a szemeimet és eszembe jutott a félidőben történt jelenet.
 - Okos srác, rájött magától.
 - Lola - lépett mögém és átkarolt, miközben az állát a vállgödrömbe támasztotta -, soha nem mondtad el, hogy miért vagy ilyen, de a hülye is rájött volna, hogy valaki egyszer nagyon megbántott. Nem akarsz róla beszélni?
Megfordultam, arcát a kezeim közé fogtam és hevesen megcsókoltam. Csak így tudtam elhallgattatni őt és elnyomni a fejemben felvillanó képeket. Akkor hagytam abba, mikor a mellkasom már fájt az oxigénhiánytól.
 - Tehát nem - kapkodta a levegőt ő is.
Rámosolyogtam és az ajtóhoz léptem.
 - Jó volt újra látni, de szerintem a csapatod már nem tudja, hol vagy.
 - Szóval kidobsz? - nézett rám huncutul. - Oké, értettem. A legközelebbi Classicón találkozunk - nyomott csókot a számra, majd óvatosan körülnézett a folyosón és lelépett. Sóhajtva dőltem a falnak, de azonnal meg is ugrottam, mikor valaki kopogott az ajtómon.
 - Lola, itt vagy? - hallottam meg, Ramos hangját.
 - Igen. Mi a gond? - nyitottam ki az ajtót és kérdőn néztem a focistára.
 - Semmi, csak indulnánk - nézett végig rajtam feltűnően.
 - Egy perc és ott vagyok - léptem a táskámhoz, aztán felkaptam a vállamra. - Mehetünk.
Szótlanul mentünk a buszhoz. Az út alatt végig zenét hallgattam, csak ne kelljen a portugálra néznem, akinek a tekintete, szinte lyukat égetett a hátamba.

2013. december 23., hétfő

Túl az ezrediken :D

Sziasztok!
 Ma megtörtént az ezredik kattintás is. Köszönöm nektek. Elő karácsonyi ajándéknak tökéletes. :D
Kellemes ünnepeket és ajándékokban gazdag karácsonyt kívánok nektek. Ne egyetek túl sokat, mert utána nehéz leadni a felhalmozódott kilókat. :D
Pusszancs, minden kedves olvasómnak: Dolores

A kor nem számít Huszadik rész

Corina

 - Nino, nem teheted ezt velem - néztem mérgesen a barátomra. - Megígérted, hogy elkísérsz.
 - Cor, tudom, de értsd meg, hogy mára tették át a megbeszélésemet a csapatorvossal. Inkább örülj neki, mert úgy néz ki, jövő héten már játszhatok.
 - Én örülök, de utálok egyedül menni bárhova is, főleg mióta úgy nézek ki, mint egy bálna.
 - Nem igaz, Cor - szólalt meg David is, akit éppen edzés után masszíroztam. - Gyönyörű vagy, mint mindig, nálad szebb kismamát még nem láttam - ontotta magából a bókokat, amit úgy megszoktam, hogy már nem is hozott zavarba.
 - Csitt, neked nem osztottam lapot - gyúrtam tovább a vádliját, de elmosolyodtam.
 - Mi a vita tárgya? - kapta fel a fejét Juan Mata, aki épp a telefonját bújta.
 - Cor az őrületbe kerget - nyafogott neki Nando. - Ultrahangra kéne mennie és úgy volt, hogy elkísérem, de reggel szóltak, hogy ma megvizsgálják a térdemet, lehet, hogy hétvégén már játszhatok, erre őnagysága bevágta a durcit - ölelt át.
 - Nem tudsz kiengesztelni - játszottam a sértődöttet.
 - Dehogynem - pislogott rám a nagy barna szemeivel bűntudatosan, mire elnevettem magam.
 - Oké, te nyertél! Ha ilyen szépen nézel, akkor nem tudok rád haragudni - hajoltam hozzá és egy puszit nyomtam az arcára.
 - Mi nem kapunk? - emelte fel a fejét, Luiz.
 - Már miért kapnátok? - forgattam meg a szemeimet, de azért lehajoltam, ahogy a pocakom engedte és neki is adtam egyet az arcára. Vörös lett, mint a pipacs. Nando és Mata, nevetésbe törtek ki. Ezt a pillanatot választotta, Eden és Frank, hogy ők is tiszteletüket tegyék a szalonban.
 - Sziasztok! Mi ez a jó kedv? - néztek ránk kérdőn.
 - Ó, igazán semmi - vigyorgott Juan -, csak éppen pipacsot nevelünk a szalonban.
 - Hogy mi van? - néztek össze értetlenül.
 - David, kapott egy puszit, amitől elpirult - világosítottam fel őket, mire nevetni kezdtek.
 - Ne is foglalkozz velük. Minél öregebbek, annál hülyébbek - néztem a srácra, aki felült az asztalra és csak egy fehér törölköző takarta el előlem a testét. Mata összehúzott szemekkel nézett rám, majd kajánul elvigyorodott.
 - Akkor neked a fiatalabb pasik jönnek be? - kérdezte, mire rávágtam a mellkasára.
 - Ez nem volt szép - simogatta a kezem helyét.
 - Az nem volt szép, amit mondtál - nyújtottam rá a nyelvem.
 - Ha még egyszer kinyújtod, leharapom - hajolt közel hozzám és suttogta a fülembe. Döbbenten néztem rá.
 - Na de fiatalok, mi is itt vagyunk - lépett hozzám Frank, és átölelte a vállam. Nandora kaptam a tekintetem, aki kérdőn nézett rám. Ebben a pillanatban akkorát rúgott a lányom, hogy meg kellett támaszkodnom a masszőrágyban.
 - Aú! - szisszentem fel, mire öt férfi nézett rám riadt szemekkel.
 - Jól vagy? - kérdezték szinte egyszerre, mire bólintottam.
 - Jól, csak a kis csaj azt hiszi, hogy anyuci pocakja a Stamford Bridge - simítottam végig a pocakomon, ahol a benne lakó kis manóm éppen edzést tartott.
 - Szabad? - nézett rám Frank, és én bólintottam. Óvatosan csúsztatta a tenyerét a hasamra, majd mikor megérezte a pici lábak mozgását, elvigyorodott.
 - Olyan jó érzés. Luna és Isla is nyugodt gyerek volt, így keveset mozogtak. Christine örült is neki, hogy nem rúgták szét a belsőjét.
 - Na, ő nem egy nyugis baba. Örökmozgó, akár az... - ijedten haraptam a számba. Láttam, hogy várják, hogy befejezzem.
 - Akár az apja? Ezt akartad mondani ugye? - nézett rám Juan. Nem szóltam, csak elfordultam, mert a könnyek már csípték a szemem. Hiába, a terhesség átváltoztatott egy sírós bálnává. Nino karjait éreztem meg magam körül, mire az eddig visszatartott feszültség zokogás formájában robbant ki belőlem. Kb. öt percbe telt, mire abba tudtam hagyni. Elvettem egy felém nyújtott zsebkendőt és kifújtam az orrom. Próbáltam rendbe szedni magam, bár tudtam, hogy rémesen nézhetek ki.
 - Jobb? - nézett rám aggódva Nando.
 - Igen, és bocs fiúk, de a hormonjaim nem bírnak magukkal - eresztettem meg egy vérszegény mosolyt.
 - Cor - komolyodott el Juan arca -, miért akkora titok, hogy ki az apa? Talán ismerjük?
Ránéztem Ninora, aki bátorítóan rám mosolygott, majd szóban is támogatott.
 - Lehet, hogy jobb lesz, ha megtudják. Hidd el, nem fogják elmondani neki. Igaz srácok? - nézett a többiekre, akik esküre emelték a kezüket. Olyan viccesek voltak, hogy elnevettem magam, majd félve néztem rájuk.
 - Nagyon kérlek titeket, hogy ne ítéljetek el - mély levegőt vettem és az elejétől fogva elmeséltem mindent a négy férfinak akiket már a barátaimnak tartottam. Néha ránéztem az arcukra, ahol csak döbbenetet láttam, így a mondandóm végére már elég ideges voltam.
 - Tehát ha jól értem, Sergio Ramos a gyerek apja? - nézett rám Juan.
 - Igen, de ő nem tud róla és nem is szeretném, ha megtudná. Ugye megbízhatok bennetek?
Frank, Eden és David azonnal biztosított róla, hogy a titkom jó kezekben van. Juan viszont nem szólalt meg, csak hol Ninora, hol rám nézett.
 - Mondj már valamit! - fakadt ki a barátom.
 - Mit? Azt, hogy nem gondoltam volna, hogy Sesét, pont a legjobb barátja fogja elárulni? - Nando szemei tágra nyíltak. - De tudod mit? - folytatta Juan. - Megértelek és téged is - nézett rám. - Ramos tényleg nem nőtt még fel a feladathoz, hogy apa legyen. Végiggondolva a történteket, azért nem semmi lehetett, amikor reggel nem talált meg - vigyorodott el. - Vele még soha nem fordult elő, hogy kihasználják. Márpedig, ha úgy vesszük, akkor te azt tetted. Úgy megnéztem volna az arcát - röhögött fel. Értetlenül bámultam rá.
 - Akkor most nem mondod el neki? - kérdeztem.
 - Nem - jelentette ki. - Te megbíztál bennünk annyira, hogy megosztottad a titkodat velünk, így én biztosan nem fogok visszaélni vele.
Odaléptem hozzá és megöleltem.
 - Köszönöm - néztem a szemeibe, majd egy puszit adtam a szakállas arcára. Elpirult, mire Luiz nem tudta kihagyni és beszólt neki.
 - Hogy is volt azzal a pipacsneveléssel?
Mindannyian felnevettünk, majd Nando idegesen az órájára nézett.
 - Baszki, mennem kell, mert az orvos megnyúz, ha nem vagyok ott időben.
 Belepuszilt a hajamba, majd lelépett. Otthagyva engem a négy focistával és a gondommal, hogy hogy jutok el az orvoshoz.
 - Á, rohadt jó - morogtam.
 - Neked nem kéne ultrahangra menned? - mutatott rám Juan.
 - De - bólogattam.
 - Hát, akkor mire vársz? Kapd össze magad, mert majd mi elviszünk - vigyorodott el, ahogy a döbbent képemre nézett.
 - Komolyan eljönnétek velem?
 - Miért ne? - vonták meg a vállukat. - Jobb dolgunk most úgysincs. Amúgy is megígértük, hogy kapsz egy rakat apukát - somolyogtak. - Már pedig az apukák elszokták kísérni az anyukákat ilyen helyekre.
Széles mosoly terült szét az arcomon. Felvettem a kabátom és kézbe kaptam a táskám.
 - Mehetünk - mondtam, mire elindultunk a kocsihoz. Jókedvűen érkeztünk meg a rendelő elé.
 - Még egy vicc és bepisilek - törölgettem meg a szemem.
 - Akkor inkább megkomolyodunk - vigyorgott rám Frank. - Nincs kedvem hazáig szagolni a pisis bugyidat.
Muszáj volt hátba vágnom. Az épületben gyorsan megkerestem a WC-t, és használatba vettem. A négy bolond a falnak dőlve várt rám, nem kis feltűnést keltve.
 - Én sem jövök többet veletek - dohogtam, mikor már negyedszer álltunk meg fényképezkedni, és autogramot osztani.
 - Nyugi Cor - ölelt át Juan. - Ne idegeskedj, mert árt a babának - viháncolt tovább a többi nagyokossal, mintha az oviba lettek volna.
Végre az én nevemet mondták.
 - Az apuka is jön? - nézett rám a hölgy kedvesen, mire mind a négy fiú felállt, és mellém lépett.
 - Az apukák - javította ki Eden az idős nőt, aki csak tátogott, míg a fiúk bemasíroztak előttem a vizsgálóba. Elnézést kérőn mosolyogtam a hölgyre, majd én is beléptem. Nem várt látvány fogadott.
 -Hű, ezt nézd! 
- Azta! 
- Ez vajon mi? 
Ilyen és ehhez hasonló mondatok repkedtek a barátaim szájából. Majd bejött az orvosom, aki először furcsán végigmérte a fiúkat, majd mikor rájött, hogy kiket is lát a rendelőjében, előkapta a mobilját.
 - Corina, csinálna egy képet rólunk? - mutatott a focistákra, akik szívesen álltak be mellé. Mikor végre engem is észrevett, gyorsan felfektetett az asztalra. A fiúk mellém álltak és ámuldozva nézték a gépen megjelenő képet.
 - Na, itt is van a hercegnő - fordította feléjük a monitort. Persze én semmit sem láttam, mert mindent kitakartak előlem.
 - Hé, fiúk - szóltam rájuk, de nem figyeltek.
 - Nézd, de aranyos!
 - Szopja az ujját.
 - Az a lába vagy a keze?
 - Hasonlít Corra. Nem?
 - Fiúk! - kiáltottam rájuk, mire feleszméltek.
 - Bocsi, de olyan szép - néztek rám kiskutyaszemekkel, majd úgy álltak, hogy én is lássam őt. Tényleg szép volt. Tudom, hogy minden anya ezt mondja a gyerekéről, de ez így van jól.
 - Mikor is fog megszületni? - kérdezte Eden.
 - December huszonnegyedikére vagyok kiírva - vigyorogtam.
 - Ó, karácsonyi angyal lesz - mondta Juan.
 Elköszöntünk a dokitól, aki megígértette velem, hogy legközelebb is a fiúkkal jövök, mert hogy őt idézzem: "Ilyen vicces napja még nem volt, mióta praktizál."

2013. december 22., vasárnap

10/10 Tizenhatodik rész

Lola

 - Nyugi fiúk - néztem körbe a buszon, ahol szinte tapintani lehetett a feszültséget. - Ők is ugyanolyan emberek, mint mi, még akkor is, ha ők az ősi riválisok.
 - De mégiscsak a Barcáról van szó - nyekeregtek óvódás módjára.
 - És akkor mi van? - tártam szét a karomat értetlenül. - Tizenegy focista, akik ugyanazt akarják, amit mi. Nyerni. Ha jól tudom, elég sokan a válogatottban is együtt játszotok - néztem rájuk, mire a spanyolok nagy része bólogatni kezdett. - Akkor nem értem, hogy mi a gond? Elmegyünk, játszunk egy meccset a barátaink ellen.
 - Fura ezt így hallani - morgott mellettem Ramos.
 - Miért?
 - Mert a "Mister" mindig az ellenkezőjét mondta. Ők az ellenség és nekünk kutyakötelességünk leigázni őket, még akkor is, ha ezt csak szabálytalanságok sorával érjük el. Ezért olyan feszült hangulatúak az El Classicók mostanában.
Döbbenten meredtem rájuk. Komolyan arra buzdította őket, hogy rúgják fel az ellenfelet és bármi áron nyerjenek? Most értettem meg igazán az utóbbi években látott meccsek történéseit. A legkeményebb jelenet talán az volt, mikor Ramos felrúgta Messit és a piros lapja után, még Puyolt is felborította. Nem kímélte, az őt nyugtatni akaró, Xabit sem. Piquet pedig, aki baráti kapcsolatban áll a védővel, Iker próbálta lenyugtatni. Csúnya meccs volt, de sose gondoltam volna, hogy ez mögött az edzőjük áll.
 - Felejtsétek el ezt a hülyeséget! - csattantam fel. - Az egészséges rivalizálással semmi gondom nincs, de ők nem ellenségek, hanem ellenfelek. A foci egy sport és nem háború - tartottam rögtönzött kiselőadást neki és úgy láttam, hogy néhányan megkönnyebbülten fújják ki a levegőt.

Az öltözőben újra úrrá lett a feszültség, és akárhogy próbáltam velük beszélni, láttam rajtuk, hogy nem fogják az adást. Míg átöltöztek, tettem egy sétát a Camp Nou folyosóin, megcsodálva a rengeteg trófeát és kupát, amivel az ellenfél is büszkélkedhetett. Csak remélni tudtam, hogy egyszer egy vitrinbe az én nevem is bekerül a Realnál.
 - Sok év szorgalmas munkája - hallottam meg egy kedves hangot. Megfordultam és magával a Barcelona edzőjével néztem farkasszemet. - Gerardo Martino - nyújtotta a kezét felém.
 - Dolores Faria - fogadtam el és közben rajongással néztem rá, hisz ő mégiscsak egy legenda.
 - Tudom - mosolygott rám. - A fiaim már felkészítettek, hogy egy gyönyörű hölgy a Madrid új edzője, és nem hazudtak. Meg kell mondanom, hogy kellemesebb látványt nyújt, mint az elődje.
Muszáj volt nevetnem a bókjain.
 - Köszönöm. Remélem, hogy nem csak a kinézetem jutott el hozzájuk, hanem az elszántságomról is hallottak.
 - Természetesen, és megtisztelő egy ilyen harcos amazon csapata ellen pályára lépni. Remélni tudom csak, hogy nem követi a "Mister" taktikáját.
 - A "rúgjunk fel mindenkit, aki a pályán van"? Nem, az nem az én stílusom. Szeretem a tiszta játékot, mert a futball úgy ér valamit, ha a szabályokat betartják. Ezt elmagyaráztam a csapatomnak is, és aki nem fogta fel, az nagyon hamar a kispadon találhatja magát.
 - Okos lány maga - fürkészte mosolyogva az arcomat. - Üzenem Romárionak, hogy büszke lehet, a lánya nem csak szép, hanem tehetséges is.
 - Megmondom neki, bár mostanában kicsit letörtem a büszkeségéből - utaltam az újságcikkekre, amik még mindig rajtam csámcsogtak.
 - Ne foglalkozzon velük. Nehéz helyzetben van, mert nőként megállni a helyét egy tipikus férfi sportban, nem könnyű feladat. Amit eddig tudok magáról, abból kiderül, hogy ügyesen teszi a dolgát.
 Ennél nagyobb dicséretet még nem kaptam soha. Beszélgettünk még sok mindenről, ami a focival kapcsolatos, az átigazolásokról, a többi csapatról és a közeledő FIFA gáláról is, de szóba került a jövő évi világbajnokság is.
 - Egy élmény volt magával beszélgetni. Éveket fiatalodtam - nézett rám kedvesen. - Érdekes meglátásai vannak, az biztos. Örülök, hogy megismerhettem, de most már mennünk kell - mutatott a csapataink felé, akik érdeklődve nézték kettősünket, ahogy jókat nevetgélve, közeledtünk feléjük.
 - Én köszönöm a tanácsokat. Jól esett végre valaki olyannal beszélgetni, aki nem néz le, mert nő vagyok.
 - Nem is mertem volna, mert okultam Simeone hibájából - cukkolt a videóval.
 - Ó, jaj - pirultam el. - Soha nem mosom már le magamról, igaz?
 - Szerintem ez marad a magácska védjegye.
Odaértünk a csapatok elé, ahol egy-két  lenéző pillantás is megvillant az ellenfél játékosaitól.
 - Sok szerencsét - nyújtottam a kezem Martino felé, de ő nem megszorította, hanem a szájához emelte és megcsókolta.
 - Győzzön a jobb - mondta, én pedig bólintottam. Végig néztem az ellenfél játékosain és a tekintetem megakadt egy barna, csillogó szempárban. Kihívóan elmosolyodtam és beharaptam az alsó ajkam, majd odafordultam a csapatomhoz és szerencsepuszival az arcukon küldtem őket a pályára. Nevetve fogadtam a másik féltől felhangzó "húúú", "az igen", " nekünk is" felszólalásokat.

2013. december 20., péntek

A kor nem számít Tizenkilencedik rész

Corina

  Elég szoros volt a meccs, de azért sikerült a fiúknak 3-2-re megnyerniük. Nando gyönyörű gólt lőtt, míg Oscar és David is betalált a mi csapatunkból. Az ellenfél játékosai közül, Negredo és Jesus lőtt gólt. Miután Jes belőtte, gólörömében megcsókolta a már nem létező gyűrűjét és felmutatott a VIP páholyra, ahol ültünk.
 - Ez megőrült - suttogtam elhűlve. Oli vigyorogva nézett rám.
 - Neked ajánlotta.
 - Vettem észre - morogtam az orrom alatt, mert a riporterek mind arra fordultak, amerre az őrült exem mutatott. - Én ezt nem akarom - álltam fel a helyemről és behúzódtam a folyosó jótékony homályában. Már csak öt perc volt a meccsből, így inkább a bent található fotelek egyikébe helyeztem magam kényelembe és a telefonom kezdtem babrálni, mikor SMS-em érkezett.
 - Jól nézel ki abban a kötött ruhában. 
Elcsodálkoztam a kapus üzenetén, majd visszaírtam.
 - Honnan tudod, hogy mi van rajtam? - értetlenkedtem. Nem kellett sokat várnom, már jött is a válasz.
 - Ma nincs edzés, így tv-t néztünk Sarával, mikor megláttuk, hogy Jesus neked ajánlja a gólját. Minden rendben?
Tudtam, hogy mire érti, de nem akartam neki válaszolni, így figyelmen kívül hagytam a kérdését.
 - Jól vagytok? Mi az, hogy ma nincs edzés? Nagyon lógós csapat lettetek, mióta a Mister eljött. :)
 - Hahaha - jött a válasz. - Nem vagy vicces. Mi jól vagyunk, és mivel a héten nyertünk a Bilbao ellen, ezért szabadnapot kaptunk mára.
 - Gratulálok a győzelemhez! Most mennem kell, mert vége a meccsnek és ezek a fiúk is szeretik a meglepetéseket. :D - utaltam a Madridban eltöltött időre.
 - Mindenkinek hiányzol, Tündérke - jött még az utolsó SMS, ami szíven ütött, hiszen ők is hiányoztak nekem. Hiába volt velem mindenki kedves, hiába fogadtak be a fiúk, mégiscsak Madrid volt az igazi otthonom.
Felkaptam a fejem, mikor meghallottam a csapat nevetgélését. Oli is ideért végre mellém, így együtt nézhettük, ahogy Nandoék énekelve, táncolva, hülyéskedve, elmentek zuhanyozni. Nino mielőtt lelépett volna, magához rántotta Olit és megcsókolta. Olyan heves volt, hogy nem győztem jobbra - balra fordulni, hogy ne lássam őket. Végül nem bírtam és beszóltam nekik.
 - Fiatalok, ne itt essetek egymásnak, mert itt kiéhezett állapotos nők is vannak - mutattam magamra, mire Nando végre elengedte Olit.
 - Te ne beszélj - fenyegetett meg játékosan. - Kinek is ajánlotta a gólját Jes?
Éreztem, hogy az arcom pipacsvörössé válik.
 - Erről még beszélünk - nézett rám tettetett szigorúsággal, mire szépen pislogtam rá.
 - Igenis, Apa! - mondtam neki nyafogva, hogy értse, vettem a lapot.
Rám nézett, majd vigyorogva eltűnt az öltözőjükben.


Iker

 - Mondtam neked, hogy furcsa a Kölyök - lépett be az öltözőbe köszönés nélkül Sergio és egy újságot dobott mellém a padra. - Nem hiszem el, hogy nem mondta el nekem - dohogott tovább, míg én kezembe vettem a lapot, melynek címlapján, Corina és Jes ölelkeztek.

                                 " Újra együtt az álompár?
        Szemfüles fotóriporterünk kapta lencsevégre, Corina Navast és
       Jesus Navast, amint Londonban a Chelsea - Man.City meccs
       előtt összebújva, mosolyogva beszélgettek. Tavaly szeptemberben
       még válásukról tudósítottunk, amiben egy fiatal hölgyeknek
       (Gabriella Minori) volt nagy szerepe. Akkor úgy nézet ki, hogy a
       kibékíthetetlen ellentétek miatt soha nem fognak újra összejönni.
       Képeink alapján talán újra egymásra találtak? Lapzártánkig
       egyikük sem kívánt nyilatkozni nekünk, így csak bízhatunk benne,
       hogy Spanyolország volt álompárja újra összejön. Amint többet
       megtudunk a kapcsolatukról, örömmel fogjuk olvasóinkat tudósítani
       róla."

Összeráncoltam a homlokom és ránéztem az ideges védőre, aki fel-alá járkált előttem.
 - Elmondanád, hogy mi bajod van ezzel? - kérdeztem érdeklődve.
 - Csak annyi, hogy Nando, aki állítólag a barátom, végig tudott róla, hogy hol van Corina. Arról már nem is beszélek, hogy Rinának meg elment a maradék józan esze is, ha újra Jes ágyában köt ki - mérgelődött, és nekem leesett az állam. Sergio Ramos féltékeny.
 - Nem az a te bajod, hogy nem a te ágyadat választotta? - próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból.
 - Ugyan már - legyintett tettetett érdektelenséggel. - Azért, mert egyszer lefeküdtünk - nyelt egy nagyot -, na jó, nem egyszer, de egy éjszaka volt, attól még nem fogom visszasírni - közölte, de láttam rajta, hogy még ő sem hiszi el, amit mond.
 - Akkor meg nem mindegy neked, hogy kibékültek-e vagy sem?
 - Nem, mert Cor nem azt érdemli, hogy megint lecseréljék egy fiatalabbra, ha Jesusnak úgy tartja kedve.
 - Te meg lecserélted őt egy idősebbre. Ugyanaz.
Elkerekedett szemekkel nézett rám, majd habogni kezdett.
 - De, de nem, mert mi nem jártunk, vagy ilyesmi.
 - Esélyt sem adtatok magatoknak. Ha belegondolsz és légyszíves légy őszinte velem, ha előtte beszélek a fejeddel, akkor sem akartál volna tőle többet egy éjszakánál?
Elhallgatott, majd leült mellém a padra. Hátát a szekrénynek támasztotta és lehunyta a szemét. Hagytam, hagy eméssze meg a kérdésemet, addig én készülődni kezdtem.
 - Igazad van - szólalt meg úgy öt perc után.- Ha előbb beszélünk, akkor most nem Pilar, hanem Cor a barátnőm - nyitotta ki a szemét, mely teljes zavarodottságot tükrözött.
 - Legalább őszinte vagy. Ez jó jel - eresztettem meg felé egy mosolyt.
 - Mi a francot csináljak most? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam rendesen, mert megérkeztek a többiek is. Az edzésen végig Sesét figyeltem, ahogy gondolataiba merülve végzi a feladatokat. Miután Zidane megkegyelmezett nekünk, elindultunk az öltözőbe. Hátra nézve láttam, hogy a védő leül az egyik kispadra és csak mered maga elé.
 - Jutottál valamire? - ültem le mellé.
 - Azon kívül, hogy egy oltári barom vagyok? Nem.
 - Ez most honnan jött neked? - csodálkoztam el önkritikus szavain.
 - Még magamnak is csak most vallottam be, hogy hiányzik Rina. Hülyének nézel, ha azt mondom, hogy mikor Pilarral vagyok sokszor eszembe jut?
Döbbenten meredtem rá.
 - Már az első este, mikor kikosarazott mindhármunkat, már akkor megtetszett. Aztán mikor nem ájult el tőlem, már csak azért is meg akartam szerezni. Amikor pedig megkaptam, életem legjobb éjszakáját töltöttem el vele. De elszúrtam, hogy nem mentem utána azonnal. Besértődtem, hogy lelépett mellőlem, holott az az én szokásom. Pofára ejtett, érted? - hadonászott a kezeivel. - Engem a naaagy, Sergio Ramost - húzta el a száját gúnyolódva, saját magán.
 - De Sese, ez már több, mint fél éve volt - néztem rá.
 - Tudom. Mondtam, hogy hülye vagyok - temette az arcát a kezei közé.
 - Akkor miért most jössz rá erre?
 - Mert láttam azt a kurva újságot és egyszerűen elkapott a féltékenység - szólalt meg idegesen.
Beigazolódott a gyanúm, Ramos érez valamit Corina iránt, de a nőnek esze ágában sincs visszajönni Madridba, nem hogy találkozni Sergioval. Tanácstalanul vakartam meg a tarkómat, majd a védő vállára tettem a kezem.
 - Felejtsd el haver, mert ha mindig ezen kattogsz, akkor soha nem tudod lezárni a múltat. A jelennel foglalkozz.
Szomorúan rám nézett, majd halványan elmosolyodott.
 - Kösz, Capitan!

2013. december 19., csütörtök

A kor nem számít Tizennyolcadik rész

Corina

 - Már ez sem jön rám - álltam a tükör előtt elkeseredetten és néztem, hogy az eddigi kedvenc nadrágomba  sem férek már bele. - Most mi a fenét vegyek fel? - idegeskedtem, amit kicsi lányom is megérzett, és egy apró rúgással jelezte, hogy együtt érez velem. Végigsimítottam a gömbölyödő pocakomon. Mosolyra húzódott a szám, amikor eszembe jutott az első megmozdulása. Úgy meglepődtem amikor megtörtént, hogy ráejtettem Nino ingére a fagyimat, ami neki csöppet sem tetszett. De mikor elmagyaráztam neki, hogy miért csináltam, izgatottan simította tenyerét a hasamra, hátha ő is érzi. Azóta eltelt egy kis idő és a rúgások erősödtek, így már a büszke keresztapa is élvezhette, Felicidad mozgolódását.
Benyúltam a szekrényembe és elővettem egy egyszerű, kötött egybe ruhát. Szeptember elején már nem volt valami meleg, de azért kabát még nem kellett. Valami oknál fogva az égiek is kegyesek voltak hozzánk, mert az eső sem esett. Dudálást hallottam, gyorsan felkaptam a csizmám és a táskám. Bezártam az ajtóm és bepattantam Olalla mellé a kocsiba, már amennyire egy hatodik hónapban lévő bálna pattanni tud.
 - Csini vagy - nézett rajtam végig a barátnőm. - Kinek öltöztél így ki? - vigyorgott.
 - Ne kezd már te is - forgattam meg a szemeimet. - Nem tudtam mást felvenni, mert már nem jön rám semmi - panaszkodtam. - El kéne mennünk vásárolni - tereltem el gyorsan a témát, mert mostanában rászoktak a fiúk, hogy David Luizzal cukkolnak, aki állítólag, fülig szerelmes belém.
 - Én benne vagyok - csillant fel a szeme. - De hiába próbálkozol, akkor sem úszod meg - vigyorgott, mint a tejbetök. - Davidnak biztos nagyon tetszeni fogsz - húzta fel az agyam, majd jót nevetett rajta, hogy elvörösödve fújtatok, mint egy gőzmozdony.
 - Hányszor mondjam még el? NINCS KÖZ-TÜNK SEM-MI! - szótagoltam le neki a mondatot.
 - Ezt ő is tudja? - kajánkodott még mindig.
 - Oliiiiiiii - néztem rá könyörögve. - Ne csináld ezt velem.
 - Miért? Olyan szép pár lennétek.
Elhűlve néztem a barátnőmre, hogy megbolondult-e.
 - Te nem vagy komplett - jelentettem ki magabiztosan. - Ha - emeltem fel a kezem -, mégis érezne valamit irántam, nagyon jól tudod, hogy én azt nem viszonoznám.
 - De miért?
 - Miért, miért? Mert fiatalabb nálam jóval, ráadásul már a hócipőm tele van a focistákkal - csattantam fel.
 - Jesus és Ramos is fiatalabb volt nálad - közölte velem, mintha nem tudnám.
 - Jesust szerettem, míg Ramos... - nem fejeztem be, mert nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Sokszor bevillantak a védővel eltöltött idő képei. Amikor motoroztunk és átölelt, vagy amikor segített meglépni Jes elől. Aztán pedig az első és egyben utolsó éjszakánk képei is.
 - Mi van vele? - nézett rám Oli érdeklődve, de én csak megráztam a fejem.
 - Nem tudom. Néha hiányzik - vallottam be suttogva, mire a barátnőm félrekapta a kormányt, úgy meglepődött.
 - Azt akarod mondani, hogy hiányzik Ramos, akivel egyetlen éjszakát töltöttél el, akinek a gyerekét fogod nem sokára megszülni, és aki elől egészen Angliáig menekültél? - vázolta fel kérdéseivel a helyzetemet, és én rábólintottam.
 - Hülye vagyok igaz? Biztos a hormonok teszik - fogtam rá megint a terhességemre ezt is.
 - Nem, nem vagy hülye. Te oltári nagy bolond vagy - közölte kíméletlenül. - Szerinted Ramos is gondol rád? Ugyan már - horkantott, nem túl nőiesen. - Te is tudod, hogy csak egy strigula voltál Senior Playboy naptárában.
Olyan kegyetlenül hangzottak a szájából a szavak, hogy elsírtam magam. Rám nézett bűntudatosan, mint akinek most esik le, hogy mit és kinek mondott.
 - Ne haragudj - simított végig a karomon. - Nem akartam ennyire nyers lenni.
 - Semmi baj - töröltem meg a szemeimet. - Legalább helyre tettél egy kicsit.
Megérkeztünk a stadionhoz, leparkoltunk és a VIP jegyeinket felmutatva, beléptünk az épületbe.
 - Nekem pisilni kell - nyafogtam, mert a terhesség egyik velejárója, hogy bárhol, bármikor, bármennyi folyadékot képes voltam kiengedni magamból.
 - Ott a toilet - mutatott az ajtóra a barátnőm. - Én addig veszek valami rágni valót és üdítőt.
 - Szuper - csillant fel a szemem. - Buborékmentes vizet és sok-sok édességet kérek - adtam le a rendelést, mire Oli elnevette magát.
 - Értettem kapitány - vágta magát haptákba, majd eltűnt a büfé irányába.
Dolgom végeztével kiléptem a folyosóra és a táskámban kutakodtam a telefonom után, mikor nekimentem valakinek.
 - Bocsánat - néztem fel a gyönyörű kék szemekbe, amikbe annak idején beleszerettem.
 - Cor? - lepődött meg, majd végignézett rajtam és a szeme megakadt a gömbölyödő pocakomon. - Babát vársz? - tört ki belőle.
 - Nem, lenyeltem egy strandlabdát -  ironizáltam. - Igen, Jes jól látod - mondtam aztán, mert nem akartam letagadni a nyilvánvalót.
 - Gratulálok - nyögte ki és végre elszakította a tekintetét a hasamról.
 - Köszönöm - mosolyogtam rá.
 - Szerencsés fószer - lepett meg a mondatával.
 - Hogy mondod?
 - Azt, hogy nagyon szerencsés a pasas, akinek a kisbabáját várod.
 - Igen - nyögtem ki, de többre nem telt tőlem.
 - Ismerem? - kérdezte, mire tagadóan megráztam a fejem. - Igaz is, bolond lennél még egyszer focistával kezdeni.
Ma már másodszor kapom meg, hogy bolond vagyok. Ha így megy tovább, még a végén elhiszem nekik.
 - Sajnálom - fakadt ki hirtelen, mire felkaptam a fejem és kérdőn néztem rá. - Tiszta szívből sajnálom, hogy egy tapló paraszt voltam veled. Ha tehetném, visszacsinálnék mindent - mondta és bűnbánóan nézett rám. A szemeiből ki tudtam olvasni, hogy komolyan gondolja.
 - Már nem számít - mosolyogtam rá. - Felejtsük el. Oké? Legyünk újra barátok - ajánlottam fel neki, magam sem tudom, hogy miért.
 - Cor, te annyira... annyira, nem is tudom, hogy mi vagy. De igen. Te egy Tündér vagy - ölelt magához és nyomott egy puszit az arcomra, mire fura kattanásra figyeltem fel.
 - Ez nem igaz - morogta. - Egy perc nyugtunk sem lehet ezektől a piócáktól.
Ijedten néztem a fotósra, aki pár méterre tőlünk kattogtatta a gépét, egészen addig, míg a biztonsági ember ki nem vezette.
 - Ne haragudj, nem vettem észre, hogy itt van - idegeskedett, mire a kezére csúsztattam az enyémet.
 - Semmi baj. Te most a meccsre koncentrálj - simítottam végig a karján, míg ő hálás szemeket meresztett rám.
 - Te tényleg meg tudsz nekem bocsátani?
 - Jes, már mondtam, az a múlt, és mi új lapokkal kezdünk. Jó?
 Bólogatott, majd megölelt. Abban a pillanatban egy döbbent hangot hallottam meg a hátam mögül.
 - Upsz! Bocs, nem akartam zavarni, csak nem tudtam, hogy hol vagy már ennyi ideig - nézett ránk Olalla érdeklődve, kezében egy csomó édességgel.
 - Úh, karamell - futott össze a nyál a számban és már nyúltam is a zacskó felé. Gyorsan bekaptam egy darabkát, majd nagyot sóhajtva, élveztem az ízét. - Amúgy nem zavartál - közöltem vele, miután lenyeltem a cukrot és már a másikért nyúltam. - Jesussal, éppen azt beszéltük meg, hogy újra barátok leszünk.
Oli épp beleivott az ásványvizébe, mikor meghallotta amit mondtam, így majdnem megfulladt tőle. Köhögve nézett ránk.
 - Mi van? - kérdezte meg, mikor már normálisan kapott levegőt.
 - Jól hallottad - nézett rá Jes. - Rájöttem, hogy egy címeres ökör voltam és bocsánatot kértem Cortól.
 - Ideje volt - húzta el a száját Olalla.
 - Tudom - horgasztotta le a fejét Jesus.
 - Jól van na - sajnáltam meg. - Jobb később, mint soha. Most viszont menj, mert le fogod késni a meccsedet - paskoltam meg az exem arcát. Elkapta a kezem és megcsókolta.
 - Hihetetlen szerencsés az a pali. Mond meg neki, hogy én üzenem - nézett újra a hasamra, majd elindult az öltözők felé, de még egyszer visszafordult. - Szurkolsz nekem? - vigyorodott el, de úgyis tudta a választ.
 - Sajnálom, de Nino hamarabb kért meg rá - nevettem fel.
 Intett egyet, majd eltűnt a szemem elől.
 - Ez mi volt? - nézett rám a barátnőm érdeklődve. - Milyen pali szerencsés és miért?
Felsóhajtottam.
 - Jes azt hiszi, hogy a kicsimhez apa is jár - vallottam be.
 - Te aztán nem semmi egy nő vagy - nevetett. - Ha nem volnál, ki kéne találni - fogott karon, és felsétáltunk a VIP páholyba, a helyünkre.

2013. december 18., szerda

A kor nem számít Tizenhetedik rész

Corina

 Végre megérkezett a levél, amire vártam. Idegesen írtam alá az átvételi elismervényt, majd becsuktam az ajtót, és szinte kitéptem a levelet a borítékjából. Gyorsan átfutottam a sorokat és mire a végére értem már megnyugodva vigyorogtam. Belépve a szalonba, Olalla kérdő tekintetével találtam szemben magam.
 - Mitől vagy ilyen boldog?
 - Olvasd! - nyomtam a kezébe a levelet, amit ő gyorsan meg is tett.
 - Ez azt jelenti? - nézett rám.
 - Igen! - bólogattam boldogan. - Mától fogva, Corina Garcia vagyok megint.
 - Akkor most már a lányod is Garcia lesz - mutatott rá.
 - Tényleg! Idáig ez eszembe se jutott. Felicidad Garcia - ízlelgettem. Oli elvigyorodott.
 - Szép nevet találtál.
 - Igen. Tökéletesen illeni fog rá, hiszen nekem ő hozza a boldogságot az életembe - vigyorogtam.
 - Mi ez a jó kedv? - lépett be ekkor Nando az ajtón.Végre megnyugodott az elvesztett döntő miatt, és újra jókedvű volt. Brazíliából hazaérve nagyon maga alatt volt, majd bevallotta hogy elszólta magát Iker előtt, de nem haragudtam rá, mert azóta újra felvettük a kapcsolatot a kapussal.
 - Semmi, csak próbálgatom a keresztlányod nevét - néztem rá, hogy lássam a reakcióját, ami nem is váratott sokat magára. Döbbenten nézett rám.
 - Komolyan? Én leszek a keresztapja? - bólintottam, hogy megerősítsem benne. - Hallod ezt Olalla? Keresztapa leszek - ölelt meg, majd felkapott és megpörgetett.
 - Nino, tegyél le!
 - Rosszul vagy? - ijedt meg.
 - Nem, csak nem hiszem, hogy szeretnéd, ha lehánynálak - böktem oldalba.
 - Ha egyszer annyira boldog vagyok... - mosolygott rám, majd megsimogatta az arcomat. - Köszönöm Bebé!
 - Nincs mit - öleltem át.- Tudod, hogy ti vagytok az én családom - hívtam oda Olit is egy ölelésre.
 - Mi lesz a keresztlányom neve? - érdeklődött.
 - Felicidad Garcia.
 - Szép - mosolyodott el, majd leesett neki a változás. - Garcia? Hallgattál rám? - csillant fel a szeme.
 - Igen - nevettem. - Elintéztem a papírokat - vettem fel az asztalról és mutattam meg neki a levelet. - Mától én is Garcia vagyok.
 - Ezt meg kell ünnepelni - ölelte át a vállunkat.
 - Nora és Leo délután anyuékhoz mennek - mondta Oli és mi egyszerre vágtuk rá, Ninoval:
 - Akkor cukiiiiiiiiiiiiiii!

                                                         ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~

Mostanában törzshelyünké nőtte ki magát a hely. Leültünk a megszokott asztalunkhoz, ahol már így a hatodik hónap elején nehézkesen fértem el.
 - Cseréljünk helyet? - vigyorgott rám Nino.
 - Ne nevess! - vágtam hátba. - Te hogy bírtad ezt elviselni? - néztem kérdőn a barátnőmre, aki csak mosolygott.
 - Elvisel, mert szeret! - mondta a csatár és szájon csókolta a lányt. Jó volt nézni őket, bennem mégis felbukkant az irigység kisördöge. A hiány, ami néha előtört belőlem mostanában, egyre jobban eluralkodott rajtam. Félrenéztem és kitöröltem egy kósza könnycseppet a szememből, majd visszafordultam hozzájuk egy műmosollyal az arcomon.
 - Hétvégén meccs - nézett rám a Kölyök.
 - Akkor megyünk - jelentettem ki.
 - Cor. A City ellen játszunk.
 - Ó - nyögtem fel, mivel megígértem a fiúknak, hogy elmegyek a következő meccsükre. - Nem úgy volt, hogy a Sunderland ellen lesztek?
 - De igen, csak valami belső ügy miatt törölték a meccset és a City bevállalta helyettük - nézett rám.
 - Mindegy - sóhajtottam fel. - Megígértem Luíznak, hogy elmegyek és megnézlek titeket.
 - Majd elrejtünk - fogta meg a kezem. - Nem lesz semmi gond.
Megvontam a vállam, majd a sütimre koncentráltam. Bíztam benne, hogy ha találkozom is a volt férjemmel, megpróbálunk normális, emberi kapcsolatot kialakítani.

2013. december 17., kedd

A kor nem számít Tizenhatodik rész

Iker

Esélyeinket latolgattuk a holnapi döntő előtt, mikor Kölyök telefonja megszólalt. Felült, majd titokzatos mosollyal az arcán, otthagyott minket. Sergio rám nézett és megvonta a vállát.
 - Olyan fura, mióta újra találkoztunk - osztotta meg velem a gondolatát. - Mintha titkolna valamit.
 - Lehet, hogy Oli megint terhes - találgattam.
 - Azért nem titkolózna - hördült fel Sese. - Nem menne ki telefonálni, és nem suttogva beszélgetne közben. Lehet, hogy megcsalja Olit? - ült fel az ágyon és ijedten nézett rám.
 - Hülye vagy - közöltem vele tettetett nyugodtsággal, mert nekem is feltűnt a Kölyök furcsa viselkedése. - Imádja Olallát, sose csalná meg.
Felkaptuk a fejünket, mikor Torres visszatért a szobába. A szemei jókedvűen, sőt inkább boldogan csillogtak. Sergio jelentőségteljesen nézett rám.
 - Ki volt az? - engedtem a kíváncsiságomnak.
 - Csak Olalla - mondta, de éreztem rajta hogy zavarban van.
 - Csillog a szemed. Jó hírt mondott? - puhatolózott már Ramos is. Nando fürkészve ránk nézett, majd elkomolyodott.
 - Nem tudom, hogy mire megy ki a játék, de nem mondok többet - vette fel a felsőjét, és az ajtóhoz lépett. Még egyszer végignézett rajtunk, majd fejcsóválva otthagyott minket.
 - Tuti, hogy titkol valamit - morgott mellettem a védő. - De ha megcsalja Olit, én a saját kezemmel fojtom meg.
 - Szerintem se gömbölyű valami, de ha ő nem akar róla beszélni, akkor békén kell hagynunk - jelentettem ki. - Inkább pihenjünk, hogy holnapra legyen energiánk nyerni - hunytam le a szemem.


                                                              ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~ 0 ~


Vége az álomnak. 3-0-ra kikaptunk a braziloktól. Láttam a csapaton, hogy összetört, hiszen hatalmas álmokkal jöttünk ide, hogy a két VB. és az EB. cím után megnyerjük a konföderációs kupát is. Ez sajnos nem jött össze. Átvettük az ezüstérmeket, és szomorú szemekkel néztük, ahogy Marceloék boldogan ünneplik az első helyüket. Csalódottságunkat enyhítette valamennyire, hogy a csapat megkapta a FIFA Fairplay díját. Iniesta az ezüst labdát, míg a Kölyök az aranycipőt. Az interjúk után hallgatagon, mindenki magába roskadva tűnt el a szobájába. Sese pedig, hogy enyhítse a bánatát, lent maradt a bárban.

Néztem, ahogy Nando az ágyra dobja az aranycipőt.
 - Hé, vigyázz vele! - szóltam rá. - Becsüld meg, mert megérdemled - mutattam rá a szoborra.
 - Nem sikerült - nézett rám szomorúan. - Pedig annyira akartam - sóhajtott fel, majd végigdőlt az ágyon.
 - Mindenki nagyon akarta - világosítottam fel. - Most jobbak voltak a hazaiak. Az a Neymar gyerek rohadt jó - utaltam a fiatal brazilra, aki sikeresen vette be a kapumat, zsebelte be az aranylabdát és a bronzcipőt.
 - Ja, ő tényleg nagyon jó - nyögte, majd feltámaszkodott a könyökére és furcsán nézett rám.
 - Mi a baj? Van valami az arcomon? - kaptam az említett testrészemhez.
 - Nem - csóválta meg a fejét -, csak azon gondolkodtam, hogy Cor mennyire kiismert téged.
 - Cor? Hogy jön ő ide?
 - Azt mondta, hogy te soha nem a múltat nézed, hogy mi lehetett volna, hanem azzal törődsz, hogy a jelen jó legyen. Most is letudtad annyival az egészet, hogy jobbak voltak Marciék és kész. Nem nyafogsz hogy kikaptunk, hanem inkább arra buzdítasz, hogy becsüljük meg amit kaptunk - magyarázott.
 - Ha nyafognék, jobb lenne? - néztem rá, de aztán valami motoszkálni kezdett a fejemben. - Ácsi, ácsi! Mikor beszéltél te Corinával? - szegeztem neki a kérdést, mire elpirult, mint egy lány és zavartan nézett a szobaajtóra. Nekem pedig, kezdett összeállni a kép a telefonokkal és a sutyorgásokkal. - Nálad van, ugye? - kérdeztem rá, de szinte azonnal tudtam a választ. - Hát persze - ráztam a fejem hitetlenkedve, hogy nem jutott eszembe, hogy ők nagyon jóban vannak. - Jó messzire menekült, Ramos elől - sóhajtottam fel, fájt bevallani, de hiányzott, mert nagyon megkedveltem őt.
 Torres rémülten nézett rám.
 - El ne mond neki, hogy tőlem tudod.
 - Nem tőled tudom, magamtól jöttem rá - világosítottam fel.
 - Mindegy, leszedi a fejem, ha megtudja, hogy elszóltam magam.
Felröhögtem
 - Nando, te félsz tőle?
 - Könnyen nevetsz - mordult fel -, nem téged terrorizál folyamatosan két nő. Ráadásul a csapatomat is az ujja köré csavarta seperc alatt. Lassan már többet vannak nálunk, mint otthon.
 - Veletek lakik? - csodálkoztam el.
 - Dehogyis, még csak az kéne. A szomszédban - tette hozzá halkan. -, de a masszázsszalonja nálunk van, a régi mosókonyhában.
 - Hogy mije? - néztem rá értetlenül. - Masszázsszalon?
 - Ja, te még nem is tudod. Cornak ez a szakmája, és mivel nem talált munkát, így nyitott egy saját szalont, ahova a fiúk örömmel jönnek szinte minden nap - húzta el a száját.
 - Emlékszem, így ismertem meg - jutott eszembe az öltözőbeli találkozás. Elmeséltem Nandonak a történetet, amin még most is jót szórakoztunk.
 - A fiúk szerint is isteni keze van - vigyorgott -, bár többen megjegyezték, hogy másra is használhatná.
 - Kinek van isteni keze? - lépett be a szobába Sergio kissé kapatosan. - Ha valami jó nőnek, akkor bemutathatnál neki - vigyorgott ránk.
 - Az új masszőrünkről beszéltünk - zárta le gyorsan a témát Nando, majd kérlelőn nézett rám.
 - Sese, te csak foglalkozz Pilar kezével, Sarának panaszkodik, hogy soha nem mondod neki, hogy szereted és hogy ő már családot szeretne, ami elől te teljesen elzárkózol - tereltem gyorsan más mederbe a beszélgetést. A védő csodálkozva nézett rám, majd felmordult.
 - Persze hogy nem mondom neki, ha nem szeretem, vagyis nem érzem, hogy szeretném - magyarázta, miközben leült az ágya szélére. - Valami hiányzik. Értitek? - nézett ránk, miközben a mellkasára mutatott. - Itt bent olyan, mintha üres lenne. Hiába jó vele, ha egyszer nem érzem azt, hogy ő az igazi - próbálta elmondani nekünk az érzéseit, míg mi csak megütközve néztünk rá.
 - Akkor miért vagy vele? - kérdezte Nino.
 - Először azért, mert ez a tökfej - mutatott rám -, azt mondta, ideje megállapodnom és nem egyéjszakás kalandokba bonyolódnom. Bár a legutolsó igen élvezetes volt - kúszott perverz vigyor a képére. - Életemben nem merítettem le magam annyira, mint akkor. Istenem azok a zöld szemek - dőlt hátra az ágyán és mi rögtön tudtuk, hogy kire gondol. - Már attól felállt, ahogy rám nézett és a teste... - nyalta meg a száját. Folytatta volna, de mi rászóltunk.
 - Mi köze ennek ahhoz, hogy Pilarral vagy? - tudakoltam és próbáltam elhessegetni a képeket, ami Sese elmondása alapján kúszott az elmémbe.
 - Mert, már annyira megszoktam ezt a komoly kapcsolatos dolgot, hogy szinte észre sem veszem. Arról már nem is beszélve, hogy így mindig rend van, van tiszta ruhám és néha még vacsorát is kapok, bár attól az Isten mentsen meg - röhögött fel. - Pilar kurva szarul főz.
Elhűlve néztünk rá. Nando nem rejtette véka alá a véleményét.
 - Mondták már neked, hogy egy beképzelt, bunkó faszkalap vagy?
Nem finomkodott, hanem a szemébe mondta, amit kigondolt. Sergio abbahagyta a vigyorgást, majd felült. Csodálkozva nézett a barátjára.
 - Komolyan ez a véleményed rólam? - döbbent meg, mire Nino bólintott.
 - Amit az előbb elmondtál, abból ez jön le - közöltem vele most már én is a véleményemet.
Láttam a védőn, hogy nem estek neki jól a szavaink. Nem szólalt meg többet. Bement a fürdőszobába és csak egy fél óra múlva jött ki. Ránk se nézve bújt be az ágyába, hogy öt perc múlva, hangos horkolással adja tudtunkra, hogy elaludt.
Tanácstalanul néztünk egymásra Ferrel.
 - Szerinted megsértődött? - kérdezte.
 - Gőzöm sincs - vallottam be. - Majd holnap kiderül, de most már mi is feküdjünk le, mert hosszú lesz a repülő út haza.
Csendben, gondolatainkba merülve készültünk el, majd jó éjszakát kívánva mi is aludni tértünk.